Kiállok Bagdy Emőke pszichológus professzor mellett!

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa, 2010-től professor emerita. (Wikipédia) Számos nagysikerű könyvben és előadásban nagy szeretettel és humanizmussal tanít, nevel egy egész társadalmat.

Bagdy Emőkével szemben az utóbbi napokban a pszichológus szakma egy része azonban módszeresen hangulatot kelt.

A támadást szakmai jellegű vitának hazudják, azonban nem más, mint megfélemlítési kísérlet azok ellen, akik mernek másképp gondolkozni, mint a liberális, gendersemleges tanokat hirdető mainstream.

A nagy szakmai múltú pszichológus-emerita asszony ellen azért keltenek a balliberális sajtó segítségével tendenciózusan hangulatot, mert Bagdy Emőke kiállt a gyermekek egészséges fejlődése mellett. Hangsúlyozandó, hogy a szakember nem a nemrég megjelent, a genderideológiát népszerűsítő kiadvány ellen emelt szót, hanem tudományos tényekre alapozva hívta fel a figyelmet a mesék által történő korai érzékenyítés veszélyeire. Hogyan vádolhatták meg mégis gyűlöletkeltéssel kollégái?

Ne engedjük, hogy levadásszák, ne engedjük, hogy meghátrálásra kényszerítsék vélemény-diktátorok, akik szerint csak akkor lehetsz szakember, ha a libertin doktrínák szerint gondolkodsz. Aláírásunkkal egyben tiltakozhatunk a kirekesztő toleránsok ellen is.

Ha egyetértesz azzal, hogy szimpátiánkat fejezzük ki minél többen Bagdy Emőke mellett, kérlek, írd alá ezt a petíciót!

Minden embernek jól esik, ha elismerik szakmai munkáját, s megvédik a nemtelen támadásokkal szemben. 

Mondjuk ki:

MI KIÁLLUNK BAGDY EMŐKE MELLETT!

(Ne csak írd alá, add is tovább, oszd meg normális értékrendű ismerőseidnek is! KÖSZÖNJÜK!)

......

/A petíció email megerősítést NEM KÉR! Kérem az aláírókat, ne adják meg az email címüket, mert felesleges adminisztrációs pluszterhet jelent az aláírasok engedélyeztetése! Köszönöm./

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Pocsai Tamas láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...