Mondjunk együtt NEM- et az autóútra!

A Fóti Somlyóban lakók, illetve a Mogyoród keleti részén lakók megdöbbenéssel értesültünk a 301. SZÁMÚ FŐÚT, M3 AUTÓPÁLYA ÉS M2 GYORSFORGALMI ÚT KÖZÖTTI SZAKASZ MEGVALÓSÍTÁSA – c projektben foglalt útépítés tervéről, és annak nyomvonaláról, arról, hogy az itt, és a közelben élő, több száz ember lakókörnyezetébe, gazdálkodásának helyszínére rekreációs, kikapcsolódási és sportolási színhelyére utat terveznek. Az említett projekttel kapcsolatban semmilyen környezeti és környezetvédelmi hatástanulmány létezéséről nincs tudomásunk, valamint az érintett lakosokkal, földtulajdonosokkal sem történt előzetes egyeztetés, melyeket azonban elengedhetetlennek tartunk az ügyben.  Ehhez az alábbi szempontokat javasoljuk figyelembe venni: A NIF Zrt honlapján a projekttel kapcsolatban fellelhető nyomvonal közlekedési szempontból vizsgált szakmaisága is megkérdőjelezhető véleményünk szerint. A nyomvonalat vizsgálva jól látszik, hogy egymáshoz nagyon közel terveznek két útbekötést az M3 autópályához, mely álláspontunk szerint teljesen indokolatlan. A Fóti Somlyó fokozottan védett értékeiben aránytalanul nagy kárt okozva, a közlekedést ténylegesen nem, vagy alig könnyítve tennének kárt egy páratlan értékű területben. Több száz ember a természettel együtt él és gazdálkodik ezen a területen, sok család megélhetési forrása is az itt levő földekhez, állattenyésztési telepekhez, lovassporthoz, lovasturizmushoz kapcsolódik. A Duna-Ipoly Nemzeti parkkal együttműködve juh-és kecsketartás folyik, ez őrzi meg itt az eredeti növényvilágot, tisztítja az aljnövényzetet, vizsgálja a hagyományos állattartás, legeltetés hatását az eredeti, őshonos növényvilág megőrzésében, fenntartásában, amely a nyári szárazságban könnyen lángra kaphatnak. Ezek a tevékenységek egy forgalmas út mellett nem lehetségesek, sok ember megélhetése lehetetlenül el, amennyiben itt út haladna keresztül. A tervezett útépítés a már amúgy is apró területté zsugorított természetes élőhelyet, mely magában foglalja a Fóti Somlyó kiemelten védett részét, egy úthálózattal körülvett, értelmezhetetlenül apró élőhellyé csökkentené, amelynek így az életképessége is erősen kérdésessé válik. Az itt levő földek földhasználata kulcskérdés a természeti örökség megőrzésében, szinte az utolsó zöld felület, ami még megmaradt a terjeszkedő város, és infrastruktúra ellenében. Az itt élő gazdálkodók, természetvédők és lakosok közös érdeke az itt levő természeti értékek eredeti állapotának megőrzése és az itt élő védett állat –és növényfajok állományának megőrzése, életfeltételeinek biztosítása, Az itt lakó embereknek joguk van természetben való kikapcsolódásra, sportolásra, vagy csak egyszerűen a tiszta levegőhöz. A Duna –Ipoly Nemzeti park területe, és környéke a Mogyoródon és Fóton lakók, valamint a budapestiek kedvelt kikapcsolódási színtere, azoké, akik szeretik és megbecsülik a természetet. Akik itt lakunk, azért költöztünk ki a zajos városból, hogy csöndre, nyugalomra, de mindenképpen forgalom mentességre leljünk. Kérjük, hogy sem a mogyoródi, sem a fóti lakosságot újabb úttal, felesleges beruházással ne terheljék, életkörülményeinek minőségét ne veszélyeztessék, a gazdálkodók megélhetését ne kockáztassák egy funkciójában erősen megkérdőjelezhető út miatt. Ha szükséges, természetesen véleményünknek a lehető legtöbb aláírással fogunk hangot adni a Duna- Ipoly Nemzeti park igazgatóságának, és a Természetvédelmi Hatóság támogatásával is számolunk.

 plakat1_fekvo-01_(3)_n1.jpg

 

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Fabini Bea láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...