Tiltakozunk a Lukács Archívum szétszedése ellen

 

A jelen petíció aláírói aggodalmukat fejezik ki az MTA  döntése miatt, melynek értelmében megszüntetnék a budapesti Lukács Archívumot.
Lukács György a XX. század egyik legjelentősebb filozófusa és a modernitás kiemelkedő szerzője, nem pusztán filozófia körökben, hanem a politikai gondolkodás, az irodalomtudomány, a szociológia és az etika terén is. Nemzetközileg elismert szerzőként Lukács a gazdag magyar kultúra történetének egyik csúcspontja, olyan művek szerzője, melyek az emberiség élő kincsének részét képzik.
A Lukács Archívum évtizedeken keresztül nem pusztán azt tette lehetővé, hogy az akadémiai és a szélesebb értelemben vett nem-akadémiai közönségnek hozzáférése legyen a filozófus életének és munkásságának dokumentumaihoz, hanem történeti emlékhelyként is működött, mivel azon lakásban található, melyben a filozófus életének utolsó éveit élte: ez tehát a korunk egyik meghatározó egyéniségéről való megemlékezés tere.
A fentiek alapján felhívjuk az illetékes szerveket arra, hogy fontolják meg e döntésüket, melyről döbbenettel és szomorúsággal értesült a nemzetközi tudományos és művészi közösség.

Protest Against Closing Down the Lukács Archives

We, the undersigned, wish to express our deepest worries about the resolution of the Hungarian Academy of Sciences to close down the Lukács Archives in Budapest. Görgy Lukács was one the significant philosophers of the 20th century, an author of modernity outstanding not only in philosophy but also in the fields of political mindedness, theory of literature, sociology and ethics An author of international renown, Lukács represented one of the intellectual peaks in Hungary's history of civilisation, his works constitute a part of the treasures of humankind. For decades, the Lukács Archives has facilitated academic and non-academic circles to have access to the documents related to the philosopher's life and professional achievements. As it is located in the philosopher's home of his late years, it has also served as a memorial place devoted to a decisive personality of our era. Based on the above, we call on the authorities in charge to re-consider their decision, which took the international community of science and art by consternation and sorrow.

 

Wir protestieren gegen die Schließung des Lukács-Archivs! 

Mit unserer Unterschrift bringen wir unsere tiefe Sorge in Bezug auf  der Ungarischen Akademie der Wissenschaften zum Ausdruck, das Lukács-Archiv in Budapest zu schließen. Georg Lukács war einer der bedeutendsten Philosophen des 20sten Jahrhunderts, ein hervorragender Autor der Moderne. Sein Wirken betraf nicht nur die Philosophie, sondern auch das politische Denken, die Literaturwissenschaft, die Soziologie und die Ethik. Als ein international anerkannter Autor bedeutete das Wirken von Lukács einen Höhepunkt in der reichen ungarischen Kulturgeschichte. Seine Werke sind lebendige Zeugen der gesamten Philosophiegeschichte. Das Lukács-Archiv bot über die Jahrzehnte dem akademischen und nicht akademischen Publikum Zugang zu den Dokumenten des Lebens und Wirkens des Philosophen. Zudem ist es auch ein historischer Erinnerungsort, da es sich in der Wohnung befindet, in der der Philosoph seine letzten Jahre verbrachte. Das Archiv ist also die Erinnerungsstätte einer wichtigen Persönlichkeit unserer Zeit überhaupt. Die internationale Gemeinschaft der PhilosophInnen und KulturwissenschaftlerInnen ist bestürzt und traurig über diese Entscheidung. Wir fordern die zuständigen Behörden auf, ihre Entscheidung noch einmal zu überdenken.

 

Protesta per la chiusura dell'Archivio Lukács

I firmatari di questo appello esprimono la loro preoccupazione per la decisione presa dall'Academia Ungherese delle Scienze di chiudere l’Archivio Lukács a Budapest.
György Lukács è uno dei filosofi più importanti del XX secolo, intellettuale preminente negli ambiti della filosofia, del pensiero politico, della teoria e della critica letteraria, della sociologia e dell’etica, uno dei maggiori saggisti della Modernità. Figura internazionalmente riconosciuta, Lukács è uno dei punti più alti nella storia della ricca cultura ungherese, autore di una serie di opere che sono patrimonio vivo dell’umanità.
L’Archivio Lukács non soltanto ha reso possibile, durante decenni, che un ampio pubblico accademico ed extra-accademico accedesse alla documentazione centrale sulla vita e l’opera del filosofo, ma inoltre ha funzionato come luogo storico, in quanto ospitato nella casa in cui il filosofo visse gli ultimi anni della sua vita; spazio di ricordo di una delle figure più affascinanti della nostra era.
Per quanto detto vogliamo sollecitare, le autorità competenti, che rivedano questa decisione che è stata ricevuta con turbamento e tristezza dalla comunità scientifica e artistica internazionale.
Avendo fiducia nella comprensione e sensatezza nelle autorità competenti, Le salutiamo con rispetto.

 

Nous protestons contre la fermeture des Archives Lukács

Les signataires de cet appel expriment leur profonde préoccupation devant la décision de l’Académie hongroise des Sciences de fermer les Archives Lukács de Budapest. György Lukács fut l’un des plus éminents philosophes du XXe siècle et un auteur majeur de la modernité, non seulement dans le domaine de la philosophie, mais aussi de la pensée politique, de la théorie et la critique littéraire, de la sociologie et de l’éthique. Figure de renommée internationale, Lukács représente l’un des sommets de la riche culture hongroise ; ses œuvres font partie du patrimoine vivant de l’humanité. Durant plusieurs décennies, les Archives Lukács ont permis à un large public académique et non-académique d’avoir accès aux documents de sa vie et de son œuvre. De plus, se situant dans l’appartement où le philosophe passa les dernières années de sa vie, les archives ont servi également d’espace de mémoire, dédié à l’une des personnalités décisives de notre temps. Aussi appelons-nous les autorités compétentes à reconsidérer leur décision qui a éveillé la tristesse et l’indignation de la communauté scientifique et culturelle internationale.

 

Protesto contra o fechamento do Arquivo Lukács

Os abaixo-assinados expressamos nossa preocupação ante a decisão de fechar o Arquivo Lukács. György Lukács é um dos filósofos mais importantes do século XX, intelectual de destaque nos âmbitos da filosofia política, da teoria e crítica literárias, da sociologia e da ética, além de um dos maiores ensaístas da contemporaneidade. Figura internacionalmente reconhecida, Lukács é um dos pontos mais elevados na história da rica cultura húngara, já que é o autor de uma série de obras que se integraram ao patrimônio vivo da humanidade.

O Arquivo Lukács não apenas tornou possível, durante décadas, um amplo que um amplo público acadêmico e extra-acadêmico tivesse acesso à documentação central sobre a vida e a obra do filósofo, além do que funcionou como lugar histórico, espaço de recordação de uma das figuras mais fascinantes de nossa era. Por todo o dito, queríamos solicitar, às autoridades devidas, que revisem esta medida que foi recebida com preocupação e tristeza pela comunidade científica e artística internacional.Confiando em sua compreensão e sensatez, o saudamos respeitosamente.

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Hermann Zsuzsa láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...