Francia állami nevelésben szenved a magyar gyerek-Orbán Viktornak

Várom mindazok jelentkezését, akik önmagukra, családtagjaikra, barátaikra, ismerőseikre ismernek az alábbi történetben, hogy együtt, egymásért, és másokon is segíthessünk. A levél szándékosan terjedelmes, kérem, olvassák végig türelemmel, mintahogyan azt remélem a Tisztelt Miniszterelnök Úr is megteszi ugyanezt…

Nyílt levél Orbán
Viktornak

Dr. Orbán Viktornak

Magyar Köztársaság miniszterelnökének

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A „Nemzeti Együttműködés Programja”-ban említett célkitűzések egyike, hogy „nincs mentség és kifogás, ha a kormány nem tudja garantálni a magyar polgárok védelemhez való jogát”. Ehhez képest 2011. augusztus 31. napja örökre a terror, a megalázás, az embertelen bánásmód, a testi, lelki kínzás napjaként fog az emlékezetünkbe vésődni.

Ez az a nap, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda egy, a francia állam által kiadott európai elfogatóparancsra hivatkozással terroristáknak, háborús bűnösöknek kijáró intézkedés keretében otthonomban őrizetbe vett, miközben magyar anyanyelvű, magyar állampolgár 11 éves kislányomat végrehajtási eljárás alá vonta, hogy a Franciaországban élő, ír állampolgárságú édesapa által meghatalmazott Francia Belügyi Attasénak, Francia Rendőrség Budapesti Képviselője Asszisztensének, valamint az apa által úgyszintén meghatalmazott francia-kanadai jogi képviselőjének „átadja”.

A végrehajtási eljárásról, annak embertelenségéről, az ott történetekről ma már „csak” Fióna cipőjének kitört sarka, a fürdőszoba eltört kilincse, a behorpadt szennyes láda, a nappali leszakított függönye, a szétdobált papírok, a földön talált injekciós ampulla, Fióna eltört hajcsatja, és az emlékeink tanúskodnak…

Kislányom előtt a földre tepertek, bilincsbe vertek, „elszállítottak”, eközben tehetetlenül láttam, ahogyan kislányom a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei, a bírósági végrehajtó, és a gyámhivatali dolgozók elől fürdőszobába menekült, hallottam sikoltozását, tiltakozását, hogy nem akar Franciaországba az édesapjához visszamenni, és zokogva kérte hívjanak számára ügyvédet…

Hogy mi történt ezután, arról a 41 napos kiadatási őrizetem alatt a nagyszülők által büntetőjogi felelősségük tudatában tett nyilatkozatukból értesültem. Fióna egyre rosszabb állapotba került, továbbra is tiltakozott elvitele ellen, orvost és mentőt kellett hozzá hívni…Fióna továbbra is ügyvédet akart, a bírósági végrehajtó, valamint a rendőrök durva hangnemben  kérelmét elutasították, hogy ehhez nincs joga.

A nagyszülőket, szüleimet kiküldték a házból, akik kintről hallották unokájuk rémült sikoltozását, segítségért kiabálását. Kislányom egyedül maradt a házban a rendőrökkel, végrehajtóval, gyámügyesekkel, és a francia követség alkalmazottaival. Fióna nagymamáját később behívták, aki látta, amint Fióna a nappaliban áll a falhoz szorítva, előtte szorosan rendőrök állnak. A nagymama kérte, hogy a rendőrök álljanak távolabb Fiónától, erre őt ismételten kiküldték. Fiónához újra mentőt és orvost kellett hívni.

Ekkor körülbelül fél óráig csend volt, valószínűleg Fiónát lenyugtatózták, másnap a nagyszülők ugyanis megtalálták az üres injekciós ampullát. Majd újból sikoltozást, segítségért kiabálást hallottak az udvaron a nagyszülők. A 71 éves nagypapa nem bírta tovább, Fióna segítségére akart sietni, a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei berántották az ablakon keresztül, a nappali függönyét lerántva a fejére csavarták, ordítva kérdezték van e nála fegyver (…). A nagymamát újból behívták, ekkor Fióna már teljesen kétségbeesett, sokkos állapotban volt. A fürdőszobában volt ismét, a fürdőkádhoz beszorítva az Egri Városi Gyámhivatal egyik munkatársa által. A fürdőszoba ajtó kilincse le volt törve, a műanyag szennyes tartó oldala behorpadva, Fióna széttört hajcsatja a földön a fürdőkád előtt. Az újra kiérkező háziorvos mondta a rendőröknek, hogy ilyen állapotban Fiónát nem lehet „elvinni”, az Egri Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézetbe küldi. Fióna zokogva kérte nagymamáját lépjen kapcsolatba a jogi képviselőmmel, hogy el tudja mondani, nem akar az édesapjához visszamenni. Hívta volna a nagymama az ügyvédnőt, erre az egyik rendőr a nagymamára ordított, hogy egy 11. éves gyerek nem beszélhet ügyvéddel, és két rendőr a nagymamát a szó szoros értelmében kidobta az udvarra. Tehetetlenül kellett végig hallgatniuk a nagyszülőknek unokájuk sikoltozását. Ekkor a tortúra már két és fél órája tartott… Majd kijött a három gyámügyi munkatárs, álldogáltak az udvaron, Fióna egyedül maradt a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőreivel, a bírósági végrehajtóval, a francia belügyi attaséval, a francia rendőrség budapesti képviselőjének asszisztensével, és a helyszínen jelenlévő mentősökkel. Majd a nagyszülők csak azt látták, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda 4 rendőre kezénél, lábánál fogva hurcolja ki a házból a sikoltozó, tiltakozó kislányomat. A nagyszülők Fióna segítségére akartak sietni, erőszakkal visszatartották Őket a rendőrök. A nagymamának sikerült kiszabadulnia, oda akart menni a mentőautóhoz, ekkor két rendőr arccal a földre teperte, és ordítozva utasították a mentősöket, hogy azonnal induljanak. A rendőri intézkedés következtében a nagymama karján, a nagypapa gerincén sérülések keletkeztek, a háziorvos azonban a látlelet felvételét elhárította… Miniszterelnök Úr, ha két felnőtt ember karján és gerincén látható sérülések keletkeztek a rendőrségi intézkedés következtében, gondolja el, milyen állapotban lehetett kislányom, akit 4 rendőr a fent leírt módon hurcolt ki a mentőautóhoz (…).  A lelki sérüléseken kívül Ön szerint, vajon milyen sérülései keletkezhettek még?

A végrehajtás utáni második napon kislányomat gyakorlatilag titokban, akarata ellenére a Heim Pál Gyermekkórházból egy mentőautóban lekötözve szállítottak el, több mint 20 órán keresztül, egészen a Párizsban lévő Robert Debré Kórházba, ahol Fióna több hetet töltött el a pszichiátriai osztályon. Erről a börtönben, a kislányom leveléből értesültem szeptember 20-án…„Egy párizsi kórházban vagyok… a mentősök
megkötöztek, úgy hoztak idáig mentőautóval”..”A pesti pszichiátrián és itt is mindenki hajtogatja, mennyire sajnál, de nem tud segíteni”… Na persze!”… írta levelében Fióna. Tőle tudom azt is, hogy szeptember 23-án a francia bíróság meghallgatta, meghallgatását azonban teljes titok övezte. Nincs tudomásom arról, hogy milyen nyelven hallgatták meg Fiónát, aki saját elmondása szerint is Franciaországban „… nehezen tudom megértetni magam, mert senki sem beszél magyarul”. Magyar anyanyelvű, magyar állampolgárságú kislányom jelenleg anyanyelvén nem kommunikálhat, egy francia állami intézetben gyakorlatilag elzárva tartják, a francia állam kislányom pontos hollétéről, állapotáról felvilágosítást nem ad. Október 25-én töltötte be Fióna 11. születésnapját, egy kívánsága volt: „ 11. születésnapomat szeretném otthon ünnepelni veled, Mamáékkal”. Ez sajnos nem teljesülhetett. Levelet, csomagot küldeni, vele kapcsolatot felvenni nem tudok, nem tudunk, miközben Fióna a levelében is leírja, hogy „borzalmas, hogy nem tudom, mi van veled”. Családom ezen időpont óta és jelenleg is célpontja mindenféle alaptalan vádaskodásnak, folyamatos lelki terrornak.

Mikor lesz már végre elég  Miniszterelnök Úr? Nekünk, magyaroknak,  nem a nemzetközi színtéren a Kormány, és
tisztségviselői által tett hangzatos szavaikra, hanem a tetteikre van szükségünk, hogy ne történhessen meg nemzetközi nyomásra az, hogy egy családjogi vita, a gyermek érdekeivel ellentétes módon, a gyermek mindenek felett álló érdekeit sárba tiporva, diplomáciai erőfitogtatásba csapjon át, mint ahogyan ez kislányom esetében is történt, és ahol mi, vagy inkább Önök (?), Miniszterelnök Úr, a Kormány, és tisztségviselőik - álláspontom szerint- csúfos kudarcot vallottak (…).

Ma valahol Franciaországban van egy magyar kislány, a kislányom, akit egy olyan állam tart saját országától, kultúrájától, édesanyjától, nagyszüleitől, barátaitól, otthonától, iskolájától, és saját anyanyelvének a használatától elzárva, aki NEM annak az országnak az állampolgára. Tudomásom van róla, hogy ír homológjának egy Magyarországon tett látogatásának alkalmával Önt „fel kellett készíteni” kislányom ügyében (…). A fentiek alapján ez meg is történt (?...). A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hivatalos állásfoglalása szerint a magyar állam nem szólhat bele egy másik állam, esetünkben a francia állam belügyeibe, fordítva ez azonban már a fentiek szerint sem igaz. Az, hogy mennyire a francia állam belügye egy magyar kislány „esete”, azt döntse el Ön, Tisztelt Miniszterelnök Úr (…).

Hogyan lehet az Miniszterelnök Úr, hogy a Párizsi Magyar Konzulátusnak a francia állam magyar állampolgár gyermekem hollétéről, hogylétéről információt nem ad?  Hogyan lehet az Miniszterelnök Úr, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Legfőbb Ügyészség számára magyar anyanyelvű, magyar állampolgár gyermekem, Fióna esete „lezárt ügy”? Kislányom, számomra, szerettei számára sohasem lesz „lezárt ügy”, mint ahogyan Fióna sem felejti el szeretteit, csak és azért, mert így rendelte el a nemzetközi diplomácia, Miniszterelnök Úr. Hogyan lehet az Miniszterelnök Úr, hogy azok, akik részt vettek Fióna, a hazai és nemzetközi egyezményeket sértő módon történő erőszakos elhurcolásában, ma még mindig büntetlenek? Hogyan lehet az, hogy gyermekem számára, akinek bár a New Yorki Gyermekjogi Egyezmény szerint joga van ügyvédet kérni, lehetőséget erre sem a magyar állam, sem a francia állam részéről továbbra sem kap, és véleményét szabadon továbbra sem nyilváníthatja ki?

Egy gyermek nem „mini ember, mini emberi jogokkal” Miniszterelnök Úr.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, tisztelettel kérdezem:

- Vegyes állampolgárságú házasságból származó, magyar anyanyelvű, magyar állampolgár kislányom alapvető alkotmányos jogait, a magyar bírósághoz való fordulás jogát, az állampolgárságához, a gyermek-és ifjúságvédelemhez saját hazájában való jogát korlátozhatja-e nemzetközi egyezmény?

- Kiutasíthat-e a magyar állam magyar állampolgár gyermeket akarata ellenére?

- Beleavatkozhat-e egy harmadik állam, esetünkben Franciaország, a Magyar Köztársaság belügyeibe oly súlyos módon, mint ahogyan ez kislányom esetében megtörtént?

- Megtilthatja-e egy külföldi állam egy gyermek alapvető azon jogát, hogy szabadon véleményt
nyilváníthasson, anyanyelvén kommunikálhasson?

- Megtilthatja-e egy külföldi állam, hogy a magyar állampolgár gyermek e külföldi állam területét szabadon elhagyhassa, és akarata szerint hazájába visszatérhessen?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tudja-e Ön, hogy évente Magyarországon átlagosan 50 magyar gyermek kerül hasonlóan nehéz, kilátástalan helyzetbe?  Tudja-e Ön, hogy ezeknek a gyermekeknek életük hátralévő részét az egyik szülőtől, hazájuktól teljesen elzárva kell leélniük? Tudja-e Ön, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon mindig ugyanaz a két bíró
látja el az ilyen ügyek kezelését, bizonyos „automatizmust” alkalmazva eljárásuk során? Tudja-e Ön, hogy ezek a bírók a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány által készített „belső” tanulmány szerint, saját bevallásuk szerint is képzetlenek, ahol egyetlen kritérium a nyelvtudás, és ahol bírók ezeket az ügyeket „kényes ügyeknek” tekintik?

Várhatok-e el Öntől Miniszterelnök Úr valamit is, olyan körülmények között, ahol a magyar állam már megmutatta, hogy mit meg NEM képes tenni (sic) saját állampolgára védelmében. Tudja-e Ön hány elutasító, semmitmondó, „megértjük, de nem segíthetünk” levelet kaptam, miközben a Dublini Magyar Konzulátus (?!) a közbenjárását ígérte Fióna Franciaországba történő „visszavitele ügyében”, a magyar állampolgári jogok biztosa úgyszintén az ír, és francia állam részére az „ügy” megnyugtató rendezésére tett ígéretet.

…És ki kérdezte meg mindeközben, Tisztelt Miniszterelnök Úr, a gyermeket?

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ezúton fordulok tisztelettel magánszemélyekhez, hazai és nemzetközi jogvédő szervezetekhez, hogy aláírásukkal támogassák kislányom, Fióna, és minden olyan gyermek, anya, és apa ügyét, akiknek hasonló igazságtalanságot kell, kellett átélnie, mert a magyar állam egyszerűen elfelejtette, hogy nem „nemzetközi jogi kötelezettségének” tesz eleget ezen ügyekben, hanem igazságszolgáltatási tevékenységet végez.

Fióna levelében ezt írta: „…Bocs az egynéhány könnycseppért. Írás közben elpityeredtem. Ahányszor meglátok egy repülőt, azt kívánom: bárcsak hazafelé tartanék… Kérlek ne felejts el. Úgyis hazajutok. Nem adom fel. Igazából csak ez éltet – a remény, hogy egyszer hazajutok”…

Kérem, aláírásukkal segítsenek abban, hogy magyar állampolgár, magyar anyanyelvű gyermekem kívánsága szerint a francia állami intézetből végre magyarországi otthonába visszatérhessen. Kérem, aláírásukkal segítsenek abban, hogy a hasonló nemzetközi vonatkozású ügyekben, a gyermekek alapvető alkotmányos jogait, valamint hazai és nemzetközi egyezményekben lefektetett alapvető jogaikat súlyosan sértő intézkedéseknek a továbbiakban ne lehessenek kitéve. Kérem, aláírásukkal segítsenek abban, hogy többé egy gyermeket se lehessen rendőrségi erőszakkal, akaratuk ellenére, egy külföldi állam önkényes és jogsértő beavatkozásával gyökereiktől megfosztani.

Tisztelettel:

Orosz Krisztina, Fióna édesanyja.