Jogunk van egészségesen élni Salgótarjánban

  • Jogunk van egészségesen élni Salgótarjánban !

Petíciónk lényege , hogy a városban ahol élünk , jogunk van az egészséges élethez és úgy érezzük , hogy a 2022 márciusában létrehozott telephelynek a kapcsán ,többé már ennek nincsenek meg az alapvető feltételei . A gyerekeink és saját egészségünk került potenciális veszélybe amikor az Éltex Kft létrehozta telephelyét városunkban . Állandó veszélyforrást jelent egy ilyen telephely mind a város levegőjét mind a vizeit tekintve .

A telephely alatt lévő Salgó-patak vize a Tarján-patakba onnan a Zagyva-patakba onnan a Zagyva-folyóba majd a Tiszába ömlik . Egy esetlegesen a talajvízbe kerülő mérgező hatású anyag  visszafordíthatatlan pusztítást végezne Kelet-Magyarország vizeiben és területein is .

A városban lakók azt gondoljuk , hogy egy ilyen közegben félelemben kell élnünk állandóan , hogy mikor következik be egy baleset amely komolyan veszélyezteti a városban és a város környékén lakók egészségét. A Völgyvárosban , ahogy nevezik Salgótarjánt , egy erősebb szél percek alatt elvisz bármilyen szennyeződést az egész környéken , sőt a határainkon túlra is ahol a Szlovák oldalon magyarok laknak és gazdálkodnak . A város környékén lévő erdők tele vannak turista útvonalakkal , amelyeket a helyiek és Magyarország számos részéből érkező turisták látogatnak . Úgy érezzük az egészséges erdei séták , kirándulások és egyéb szabadidős tevékenységek , futás , kerékpározás , lovaglás is veszélybe került . Nem beszélve arról , hogy milyen hatással van a környéken gazdálkodók és állattartók számára .

Innentől kezdve az itt termelt zöldségfélék gyümölcsök és növények , a fák az erdeinkben állandó szennyezettségnek lesznek kitéve amely hatással van mindenre és mindenkire . Egy komolyabb baleset után a város ingatlanjai teljesen elértéktelenednek és várhatóan tömeges elvándorlás veszi kezdetét .

Az egészségtől nincs fontosabb és nem is lehet senki számára ! Egy társadalom csak akkor lesz elégedett és gazdaságilag fejlett ha az emberek egészségesek és nincsenek állandó veszélynek kitéve ott , ahol a mindennapi életüket élik .

Úgy érezzük ez a tavalyi évben veszélybe került , amikor az Éltex Kft ide nyitotta újabb telephelyét . Egy felelősség teljesen gondolkodó szülő sem gondolhatja azt komolyan , hogy ahol  veszélyes hulladékot  , akkumlátorokat tárolnak vagy bontanak , annak közelében biztonságban nevelheti fel a gyerekeit .

Amennyiben bárkiben bármilyen kétség merülne fel annak kapcsán , hogy mennyire biztonságosak ezek a gyárak , üzemek vagy hulladék hasznosító telepek , csak gondoljunk bele abba, ami történik ország vagy világszerte .

A közvetlen közelünkben itt a környéken a tavalyi évben a Bátonyterenyén lévő akkumlátor gyárban bekövetkezett robbanás és a tűz vagy az év végén a város központban kigyulladt akkumlátorokat szállító kamion esete , ahol egyszerűen a raktérben kigyulladtak az akkumlátorok . Itt egyszerűen nem az a kérdés , hogy bekövetkezik egy ilyen baleset , hanem az mikor ?

Itt olvashatóak a linkek .

 

https://www.nool.hu/helyi-kek-hirek/2022/12/2022-megrazo-balesetei-robbanas-tortent-egy-batonyterenyei-uzemben-juliusban

 

https://www.nool.hu/helyi-kek-hirek/2022/12/langokban-all-egy-kamion-salgotarjani-piacnal-video

Folytathatnánk a sort tovább és konkrétan az Éltex Kft kapcsán melynek a mocsai telephelyén tavaly már büntetést is kiszabott a hatóság !

Az Acélgyári úton lakók és a Tarjáni úton lakók , ami pár száz méterre van a teleptől nem is a közvetlen közelében , már panaszkodnak tavaly nyár óta a fura szagok miatt amiket érezni lehet időnként . Egy a telephely melletti dombon lakó család végig nézte amikor egy targoncáról leeső akkumulátor  azonnal kigyulladt .

A környéken élők 2022 nyarától naponta látják a külföldi rendszámú kamionokat érkezni a telephelyre . Jelenleg nyoma sincs semmiféle új üzemnek így a kamionokból a régi raktárakba egyszerűen ledepózzák az ipari hulladékokat , többek között akkumlátorokat .

 

Az Éltex Kft mocsai telephelyén tavaly történt ellenőrzés kapcsán felmerült hiányosságokról . A teljes cikk az alatta lévő linken olvasható.

 

Tavaly a kft. telephelyen folytatott hulladékgazdálkodási tevékenységének ellenőrzését folytatta le a hatóság előzetes értesítés nélkül. Az ellenőrzés során tapasztalt körülmények miatt bírság megfizetésére kötelezte a társaságot. Idén a gazdasági tevékenység keretében végzett, lakosságot zavaró bűzhatást okozó technológia vagy berendezés üzemeltetése miatt levegőtisztaság-védelmi bírság kiszabása történt meg. A hatóság a kft.-t intézkedési terv benyújtására is kötelezte, amelyben a cégnek be kell mutatnia, hogy milyen intézkedéseket tesz a lakosságot zavaró szaghatás megszüntetése és megelőzése érdekében.

https://g7.hu/vallalat/20220906/mintha-vegyszeres-hordok-kozott-ulnek-indulatos-csatarozas-alakult-ki-egy-dunantuli-hulladekkezelo-telep-.

2022 év elején az Éltex Kft. megvásárolta a volt Acélgyár 36 hektáros területét . A cég elképzelései szerint , amely a honlapjukon olvasható , Magyarország legnagyobb telephelyét kívánják létrehozni itt a városban ! Ipari hulladékok , veszélyes anyagok újra hasznosítása és megsemmisítése a fő profil . A cég 32 országgal áll kapcsolatban ahonnan érkezhetnek ezek a veszélyes anyagok a salgótarjáni telephelyre  , melynek közvetlen közelében lakónegyedek , lakóépületek iskola és óvoda van . A telephely körül , amely a város közigazgatási határán belül található lakónegyedek vannak . A Művész telep , Ferenc telep , Jónás telep és az Acélgyári úti lakóépületek valamint a Kanizsai Dorottya középiskola és a Hétszínvirág  óvoda . A Művész telepen a lehetséges üzem megépítése újabb  komoly problémát vet fel , mert a nagyfeszültségű oszlop a házak között a vezetékek közvetlenül a házak felett mennek . Az Acélgyár megszűnését követően a vezetékek nem jelentettek veszélyt az ott lakókra , mert nem volt benne áram. Viszont már újra magas értékű feszültség megy a vezetékekben ami biztosan nem segíti a telepen lakók egészségének megőrzését , különösen ha az üzem megépül és az áramszolgáltató vissza kapcsolja az áramot az üzem működéséhez.

A telephely a volt Acélgyár területe eddig is komoly környezet szennyezésen esett át az elmúlt évtizedekben . A telephely alatt 20 hektáros területen teljes talajcserét kellene végrehajtani , mert a föld vegyi anyagokkal van tele . Nem nagyon érthető , hogy az amúgy is szennyezett területre egy újabb szennyező a környezetet nem kímélő telephelyet hoztak létre és üzemet kívánnak létrehozni .

https://eltex.hu/2022/03/11/uj-telephellyel-bovul-az-eltex/

https://3100.hu/salgotarjan-acelgyar-felszamolas-uj-tulajdonos-2022-februar/

Látható , hogy a baleseteket vagy a gondatlanságból bekövetkező problémákat egyszerűen elkerülni nem lehet ezért ez a telephely komoly veszélyt jelent itt a városban ! Nem kívánjuk meg várni , hogy tönkretegyék egy egész város életét és a város környezetét .

Ami még kérdéseket vet fel , hogy mi történik akkor , ha a jogszabályok változása vagy a cég megszűnése esetén a rengeteg veszélyes hulladék itt marad a város nyakán ? Milyen biztosíték van arra , hogy ez megint nem a városban lakók amúgy sem túl fényes pénztárcáját terheli meg .

Egyszerűen érthetetlen , hogy lehet egy ilyen cég működését engedélyezni a város közigazgatási határán belül , közvetlenül lakóházak és lakónegyedek mellett , ahol óvoda és iskola van , a város központjától alig 1000 m re és a Bükki Nemzeti park természetvédelmi területének határától pár száz méterre.

A város és város környékén élők folyamatosan veszélyeztetettségnek vannak kitéve és bármilyen hiba vagy hanyagság a szabályok be nem tartása a telephelyen  visszafordíthatatlan egészség károsodását okozhat rövid és hosszú távon egyaránt és ökológiai katasztrófához vezethet .

Ezért , kérjük a döntéshozókat és a hatóságokat , hogy vizsgálják felül az Éltex Kft telephelyének és működésének teljes létjogosultságát és előzetes bejelentés nélkül  a jelenlegi állapotban vizsgálják át a területen lévő raktározott anyagokat , hogy a raktározás feltételei megfelelnek az előírásoknak és az egészségre ártalmas anyagokra vonatkozó előírásokat betartják vagy sem .

Vizsgálja felül a katasztrófa védelem , hogy egy esetleges tűz esetén , képesek lesznek eloltani a tüzet vagy sem ! Ellenőrizzék , hogy a víznyomás elegendő vagy sem a tűzcsapokban  több tonnányi akkumlátor meggyulladása esetén és mit tudnak tenni  az égés során a levegőbe kerülő mérges gázokkal , hogyan tudják megvédeni a lakosokat ezektől a levegőbe kerülő mérgező anyagoktól !

Itt egy újabb példa , mennyire tartják be a szabályokat ezek az üzemek !

https://24.hu/fn/gazdasag/2023/03/07/akkumulatorgyartas-sulyosan-veszelyeztette-dolgozoit-batonyterenye-selejt-feldolgozas/

 

Alkotmányos jogunk van az egészséges élethez !

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Lengyel Péter láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...