Tiltakozás a kutyák kitiltása ellen a kőbányai parkokból!
Nem lehet kutyát sétáltatni júniustól Budapesten, a tizedik kerületi parkokban. A helyi önkormányzat megszavazott ugyanis egy rendeletet, amely szerint csak a kutyafuttatókban lehetnek az állatok, pórázzal sem lehet őket sétáltatni a parkokban. A bírság akár kétszázezer forint is lehet.
Az önkormányzat rendelete szerint júniustól a parkokban nem szabad kutyát sétáltatni, csak a kijelölt útvonalakon és a kutyafuttatókban. Egy tiltólista is van azokról a parkokról, ahová tilos lesz bevenni a négylábúakat. Összesen kilencet soroltak fel, ezek között van egyebek mellett a Gépmadár park, a Szent László tér, az Újhegy park és a Rottenbiller park.
A szigorításra az indoklásra azért volt szükség, mert voltak „olyan magatartások”, amelyek zavarták a lakosságot – konkrétumot ezekről nem tudni.
Egresits Ferenc Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
E weboldal adminisztrátorának bejelentéseA petíciót lezártuk, és az aláírók személyes adatait eltávolítottuk.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |
Jelentkezz be petíciód szervezéséhez |
Más felhasználók által támogatott petíciók
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Segítő szakemberek kiállása az agresszív közbeszéd ellen
5849 Létrehozva: 2025-03-17
A száj- és körömfájás (FMD -magyarul RSzKF) jelenlegi diagnosztikai és válságkezelési gyakorlatának azonnali felülvizsgálata, életpárti alternatívák bevezetése érdekében.
3455 Létrehozva: 2025-04-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1818 Létrehozva: 2025-03-20
Magyar emberek kiállása az agresszív hazai közbeszéd ellen
1797 Létrehozva: 2025-03-18
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2275 Létrehozva: 2025-03-04
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1169 Létrehozva: 2025-03-30
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
1557 Létrehozva: 2025-03-05
Gyermekeink érdekében: Ne szervezzék át a XVI. kerületi óvodák csoportjait!
559 Létrehozva: 2025-03-27
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10675 Létrehozva: 2024-06-21
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
338 Létrehozva: 2025-04-13
Kiállunk Vészabó Noémi emberi méltósága és művészete mellett
210 Létrehozva: 2025-03-25
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
938 Létrehozva: 2025-03-03
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
1186 Létrehozva: 2025-03-09
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
7819 Létrehozva: 2020-07-28
Állandó füst megszűntetése 2 iskola és 1 óvoda udvarán (az Endresz György u. 49.-ből)
105 Létrehozva: 2025-04-02
Védjük meg a Thaly Kálmán utcai fákat!
98 Létrehozva: 2025-03-16
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
74 Létrehozva: 2025-04-15
Petíció a DSZC-s iskolák reggeli kezdési időpontjának módosításáért
69 Létrehozva: 2025-04-03
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4889 Létrehozva: 2023-04-02
Debreceni Óvodák megmentése
858 Létrehozva: 2025-02-28