Ott Voltunk. Virtuális Békemenet Magyarországért

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - BÉKEMENET 2012. OKTÓBER 23

2012-10-20 18:13:30

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - BÉKEMENET 2012. OKTÓBER 23-ról


Szilágyi Ákos

FELHÍÁS - Békemenet 2012. október 23-án

2012-10-17 19:26:46

 

Nem maradunk adósok

A „Békemenet”, a magyar emberek tömegeinek csendes vonulása 2012. január 21-én példaértékűen mutatta föl egész Európának, hogy „egy a haza”.

Amint 1848 a forradalom, 1956 a népfelkelés, úgy 2012 a nemzeti szuverenitásért való kiállásunk dátuma lett.

1956. október 23-a példát adott Európának. Mertünk bátrak lenni és fiataljaink vérét áldoztuk hazánk és Közép-Európa keleti felének szabadságáért. Most az adósság béklyójából szeretnénk kitörni, és ha más értelemben is, újra áldozatokra és összefogásra van szükség. Hiszen megtapasztaltuk, a történelem pedig többszörösen igazolta, hogy az „adós-rabszolgaság” képes nemzeteket megsemmisíteni.

Bizonyítsuk be, hogy van kitartásunk, inkább vállaljuk az átmeneti szegénységet, mint az örökös rabigát. Adjon erőt, hogy Európa számos népe hasonlóan gondolkodik és szolidáris velünk, hiszen közös törekvésünk a gazdasági és az ebből fakadó még súlyosabb civilizációs válság felszámolása.

Több mint fél évszázadig szenvedtünk a kommunizmustól, de a korábbi haszonélvezők utódai még 2010-ben is 15.000 Mrd-os adóssághalmazt akasztottak a nyakunkba. Ezt három év alatt ismét nekünk kell visszafizetni.

A „Békemenet” felbonthatatlan közösségére további feladatok várnak. Találkozzunk újból, mutassuk meg, hogy a hit segít, az erkölcs kötelez, nem maradunk adósa senkinek, még akkor sem, ha a pénzhatalom nagyurai így szeretnék.

Nagy a tét, bölcsnek kell lennünk, úgy, ahogyan Németh László mondta: „megalkudni, míg muszáj, de közben folytatni a magyar ügyeket, ez a törvény minden európai konstelláció idején”.

Gyertek velünk 2012. október 23-án!
A siker titka az összefogásban, a nemzeti összetartozásban van, mutassuk meg újra, hogy nagyon sokan vagyunk!
-A MENET RÉSZLETEIT HOLNAP ISMERTETEM. szek.-
Szervezők:

CÖF-CET- Békemenet Egyesület
2012. október 09. kedd, 07:32

Szilágyi Ákos

Kereszteshadjárat Magyarország ellen

2012-03-09 16:14:59
Kereszteshadjárat Magyarország ellen
2012. március 8. 10:46

Míg a balliberális média csak kesztyüs kézzel bánik Kína és Oroszország autoriter rezsimeivel, Magyarországgal szembeni bánásmódja átlépte azt a bizonyos határt.

A 2010-es választások után, amikor a konzervatív Fidesz-KDNP koalíció a parlamenti mandátumok 68 százalékát nyerte el, Paul Krugman (The New York Times) kongatta meg először a vészharangot, aki egy posztszovjet, tekintélyelvű rendszer újjáéledését vizionálta Magyarországon. Ezt követően az új miniszterelnököt, Orbán Viktort a brit Guardian már egyenesen autoriter vezetőnek aposztrofálta, amire a Washington Post rálicitált azzal, hogy Fehéroroszországhoz és Putyin Oroszországához hasonlította Magyarországot.
Nem sokkal az első kritikák megjelenése után a magyar származású amerikai professzor, Charles Gati nagy megelégedettséggel jelentette ki a Times hasábjain, hogy Magyarország „többé nem nyugati típusú demokrácia”. Miután az országot a baloldali lapszerkesztők kiközösítették a nyugati országok köréből, Magyarország immár legitim célpontjává vált a liberális kereszteshadjárat új fázisának, az amerikai intervenciónak. A becsmérlő írásokat abszurd politikai iránymutatások követték, amelyek célja Európa egyik pártpolitikai szempontból legsikeresebb jobbközép pártjának megsemmisítése volt.
A Washington Postban múlt héten megjelent cikkükben az egykori budapesti nagykövet, Mark Palmer, Charles Gati és Haraszti Miklós professzorok a Szabad Európa Rádió programjainak újraindítását szorgalmazták a magyar demokrácia védelmében. A hidegháborús időszaktól eltérően azonban a cél ez alkalommal nem a szovjet típusú, kommunista rendszer visszaszorítása, hanem egy demokratikus úton megválasztott kormány meggyengítése. E sajnálatos állásfoglalás értelmében az Egyesült Államok kormányának és az amerikai adófizetőknek fel kellene felvenniük a harcot az állítólagos zsarnokság szellemével egy olyan NATO tagállamban, amely más országokkal ellentétben a mai napig az USA egyik leghűségesebb szövetsége Afganisztánban.
A jobbközép koalíciót sokan illették kritikával a 2010-ben elfogadott médiatörvény túlzottan szigorú intézkedései kapcsán. A magyar Alkotmánybíróság – éppen az az intézmény, mely a kritikusok szerint Orbán Viktor zsebében van - azonban később érvénytelenítette a törvény kifogásolt passzusait. Ez a döntés ékes bizonyítéka annak, hogy Magyarország közjogi intézményei az alkotmányos reformok közepette is megfelelően működnek. Mindezek ellenére Palmer, Haraszti és Gati azzal érvelnek, hogy a szólásszabadság, sőt maga a demokrácia forog veszélyben Magyarországon. A Fidesz és Orbán szabad sajtót korlátozó lépéseire példaként említik a CNN kiemelését az egyik magyar kábeltévé szolgáltató által kínált népszerű csomagból, illetve a Klubrádió frekvenciaengedélyének meg nem hosszabbítását.
Eme változások valójában a piaci verseny következményei. Az állami tulajdonban levő Malév múlt hónapban bejelentett csődje jól mutatja, hogy a verseny nem csupán a telekommunikációs cégeket érinti. A Magyar Telekom a CNN viszonylag alacsony nézettsége miatt döntött úgy, hogy kiveszi az alapcsomagjából (míg más szolgáltatók csomagjaiban viszont szerepel az amerikai hírcsatorna). A Fidesz-ellenességéről ismert Klubrádió pedig a független Médiatanács által meghírdetett tenderben maradt alul, miután 12 év elteltével lejárt a frekvenciahasználati jogosultsága. Természetesen vannak más, ellenzéki beállítottságú tévécsatornák és rádióállomások amelyek továbbra is szabadon sugároznak, a nyomtatott és online sajtó pedig szabadon virágzik.
A szólásszabadság ügye csupán álca, mert a baloldal elégedetlenségét valójában a tradicionális értékrendet tükröző kormánypolitika gerjeszti. Vernon Lowe helyesen jegyezte meg, hogy Magyarország konzervatív kormánya a nemzetközi liberális média „megmondóembereinek” vesszőparipájává vált, akik minden olyan dohányzóasztal alatt fasiszta zsarnokot sejtenek rejtőzködni, aminek a tetején egy Biblia pihen.
Való igaz, hogy a magyar alkotmány elismeri az ország keresztény hagyományait, hogy a házasságot mint férfi és nő életközösségét definiálja, és hogy kimondja, az emberi élet a fogantatás pillanatától kezdődik. Az alaptörvény továbbá kodifikálta az adósságplafont és Brüsszel bánatára megerősítette, hogy a 700 éves múltra visszatekintő forint Magyarország hivatalos pénzneme. Ezek a rendelkezések hűen tükrözik a magyar emberek többségének értékrendjét, amelyet igenis helyénvaló, hogy az ország Alaptörvénye rögzít. Nem meglepő módon a liberális szakértők és bürokraták érzékenységét sérti a magyar emberek hagyománytisztelete, ugyanakkor ez nem megfelelő ok arra, hogy valaki diktatúrát kiáltson.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden rendben volna a Duna partján. Korábban én magam is kritizáltam a Fidesz-KDNP kormány egyes intézkedéseit; a Wall Street Journal-ben közölt cikkemben kiemeltem az új alkotmány problémás részeit, a magántulajdon és a gazdasági szabadság nem megfelelő jogi védelmét és a hatalmi ágak nem elegendő mértékű szétválasztását. De a ballépések ellenére Magyarország semmiképpen sem Fehéroroszországhoz vagy Oroszországhoz hasonlatos tekintélyelvű rendszer.
A mértékletes kritika és a tiszteletteljes hangvétel nem a Fidesz, illetve a közép- és kelet-európai konzervatív pártok megsemmisítésében kimerülő baloldali küldetés célját szolgálja. Magyarország utóbbi kritikusai az Orbán-kormány baklövéseit arra használják fel, hogy igazolják nemzetközi kampányukat, amelynek végeredménye a Fidesz veresége lenne a 2014-es parlamenti választásokon. A Fidesz által elszenvedett vereség egyenlő volna a kommunista utódpárt MSZP győzelmével: arról a pártról beszélünk, amelnyek népszerűsége napjainkban 14 százalék körül mozog.
Az amerikai adófizetőknek nem szabadna finanszíroznia a SZER magyar nyelvű adásait, amelyek valójában a MSZP-t segítenék választási győzelemhez, amit a párt önmagában nem volna képes megnyerni. A magyaroknak joguk van saját maguk kormányzásához. Ahelyett, hogy az Egyesült Államok beavatkozását sürgetnék a magyar belügyekbe, a Gatihoz és Harasztihoz hasonló emigránsoknak, ha valóban szívükön viselik az ország sorsát, inkább a helyszínen, Magyarországon kellene részt venniük az események alakításában. A politika lényege a tényleges részvétel, és bármit is tett a Fidesz, a politikát nem eltörölte, hanem egyszerüen nyerésre áll benne.
Másrészről Amerikának nagyobb gondja is akadhatna Magyarországnál, ott van például Irán, Szíria, Venezuela és Kína, csakhogy párat említsünk. Ezek azok az országok, melyek valóban fenyegetik az Egyesült Államok biztonságát és érdekeit, ahol az emberek nem élvezik a szólásszabadság jogát és akár politikai gyilkosság áldozatává is válhatnak. Ha az USA hajlandó pénzt áldozni arra, hogy áthágja más kormányok korlátozó intézkedéseit az internetre, a műholdas kommunikációra és a mobiltelefon-használatára nézve, akkor íme az elsőszámú jelöltek. A magyarországi események félremagyarázásával Palmer, Haraszti és Gati (és ne feledkezzünk meg Paul Krugmanról sem) eltorzították az emberi jogok és a szólásszabadság jelentését annak a több millió embernek a kárára, akik valóban az elnyomás rendszerében élnek és egy rossz leírt vagy kiejtett szó a halálos ítéletüket jelentheti.
Sosem volt az Egyesült Államok kötelessége, illetve joga, hogy akarva-akaratlanul beavatkozzon más nemzetek belügyeibe. Igaz, Amerikának küldetése, hogy felkarolja a szabadság ügyét és harcoljon a zsarnokság ellen. De mint a magyar politika józan vizsgálata során kiderül, Magyarország bizonyosan nem tekintélyelvű diktatúra.
A SZER újraindítása olyan otromba, gátlástalan, és végső soron a jelenlegi kormánypártok elmozdítására irányuló lépés lenne, ami az egyik leghüségesebb szövetségesünket megalázó, lealacsonyító beavatkozás lenne. A baloldalt nem jogosítja fel a az ilyesfajta beavatkozásokra az, hogy történetesen írtózik a hagyományos magyar értékektől – amelyek némelyike egyébként Amerika szívéhez is közel áll.
Marion Smith a Common Sense Society alapító tagja, a Heritage Foundation kutatója. Az itt kifejtett nézetek a szerző sajátjai.
*     *     *

 


Szilágyi Ákos

Crusade against Hungary

2012-03-09 16:08:36

Crusade against Hungary
The liberal punditocracy looks at Hungary’s traditionalism and sees fascism.

By Marion Smith

 

Hungary’s new prime minister, Viktor Orbán

In stark contrast to the Left’s timidity in the face of actual authoritarian regimes such as China and Russia, the liberal media’s treatment of Hungary has aggressively crossed the line. Paul Krugman of the New York Times sounded the alarm after Hungary’s conservative Fidesz-KDNP alliance won 68 percent of the seats in Parliament in the 2010 elections. He foresaw a post-Soviet “re-establishment of authoritarian rule” in Hungary. The British Guardianfell into line, describing Hungary’s new prime minister, Viktor Orbán, as an “autocratic leader.” The Washington Post, not to be outdone,compared Hungary to Belarus and Putin’s Russia. Not long after, and with great satisfaction, Hungarian émigré professor Charles Gatiannounced in an op-ed in the Times that Hungary is “no longer a Western-style democracy.” Having been drummed out of the West by left-wing editorialists, Hungary became fair game for the next phase of the liberal crusade: U.S. intervention. Slander has turned into absurd policy prescriptions, intent on destroying one of the most electorally effective center-right parties in Europe.

Writing in the Washington Post last week, former U.S. ambassador to Hungary Mark Palmer, Gati, and another émigré professor, Miklos Haraszti, argue that the state of Hungarian democracy is dire and that Radio Free Europe (RFE) must recommence the type of broadcasts it made into Hungary during the Cold War. The goal this time, however, is not to destabilize a Soviet-imposed Communist regime but to undermine a democratically elected government. This unfortunate op-ed proposes that the U.S. government and American taxpayers get involved in combatting the specter of alleged tyranny in our NATO ally — an ally that has chosen to remain in Afghanistan until the bitter end, unlike several others.

The center-right coalition has received criticism for its 2010 Media Law, which when passed contained certain provisions that many deemed overly restrictive. However, these provisions were later invalidated by Hungary’s Constitutional Court — the very institution that many critics consider to be in Orbán’s pocket. Here is real proof that Hungary’s institutions are working as they should, even in the midst of constitutional change (Hungary’s new constitution took effect on January 1).

Nevertheless, Palmer, Haraszti, and Gati argue that freedom of speech and democracy itself are at risk in Hungary. They cite the removal of CNN from a cable-service bundle offered by one of Hungary’s cable providers, and the non-renewal of the license of a local talk and music station, Klubradio, as (the only) proof that Fidesz and Orbán are clamping down on Hungary’s free and open press.

In actuality, these changes are the result of market competition — and, as the bankruptcy of Hungary’s national airline last month demonstrates, telecommunications is not the only sector affected. Magyar Telekom dropped CNN from its most common service package (although it remains available from other cable operators) because CNN is largely unpopular in Hungary. Klubradio, a Budapest-based station known to be anti-Fidesz, lost a competitive bid organized by Hungary’s independent Media Council after its twelve-year broadcasting license expired. There are, of course, other opposition television and radio stations operating, as well as unrestricted and flourishing online and print media.

Free speech in this case is merely a red herring meant to bring down a government whose traditionalist policies are the real cause for alarm on the left. As Vernon Lowe correctly observes, Hungary’s conservative government has become a whipping boy for the international liberal punditocracy, which sees a fascist tyrant lurking underneath every coffee table with a Bible on top.

Yes, Hungary’s constitution has embraced the country’s heritage of Christianity, defined marriage in a traditional way, and proclaimed that life begins at conception. Hungary’s constitution also introduced a debt cap and reaffirmed Hungary’s 700-year-old forint as the national currency, to the chagrin of Brussels. These provisions reflect values held by most Hungarians and are therefore appropriately secured in their fundamental law. That Hungarians have decided to protect their traditional values unsurprisingly rankles the sensibilities of liberal pundits and bureaucrats in Europe and America, but it is hardly cause for crying “Dictatorship!”

This is not to say that all is well on the Danube. I have criticized certain policies of the Fidesz-KDNP government; for example, I notedin the Wall Street Journal certain problems with the new constitution, including inadequate legal protection of private property and economic freedom, as well as insufficient separation of powers. Despite missteps, however, Hungary is most assuredly not an “authoritarian” state like Belarus or Russia.

But measured, respectful criticism would not serve the actual leftist mission of destroying Fidesz and, more generally, stamping out conservative parties in Central and Eastern Europe altogether. Critics of Hungary have, therefore, seized upon the blunders of Orbán’s government in order to justify their international campaign, the goal of which is electoral defeat for Fidesz in the 2014 parliamentary elections. This outcome would undoubtedly translate into gains for Hungary’s other viable party, the ex-Communist Hungarian Socialist Party (MSZP), which was in power from 2006 until 2010, when it was defeated by the center-right coalition. MSZP’s popularity now hovers at around 14 percent.

American taxpayers should not be funding RFE broadcasts that would, in effect, assist Hungary’s socialist party in elections it obviously cannot win on its own. Moreover, the Hungarian people have the right to govern themselves. Instead of calling on the U.S. to take sides on highly partisan domestic issues, émigrés like Gati and Haraszti, if they are really interested in Hungary’s future, should take part on the ground, in Hungary. Actual participation is the essence of politics, and whatever else Fidesz may have done, it hasn’t abolished politics; it has simply been winning at i

Besides, the United States has bigger fish to fry — of the speciesTyrannus authenticus. These include Iran, Syria, Venezuela, and China, just to mention a few. These are countries that have recently threatened the U.S. or its vital interests, and, of course, their people do not enjoy free speech, and their governments kill citizens for political reasons. If the U.S. is willing to spend money on strategic communication to bypass other governments’ restrictions on the Internet, satellite communication, cell-phone towers, and so on, then these countries are prime candidates. By so outrageously misrepresenting Hungary, however, Palmer, Haraszti, and Gati (and let’s not forget Krugman) have distorted the meaning of human rights and free speech, trivializing the very real horror experienced by millions of people living under oppressive regimes around the world, where a wrong word, written or spoken, can be a death warrant.

It has never been the responsibility or the right of the United States to intervene willy-nilly in the domestic affairs of other nations. Yes, the U.S. has a responsibility to help advance the cause of liberty and combat tyranny. Yet as any sober examination of Hungarian politics reveals, Hungary is certainly not an authoritarian dictatorship.

To blatantly and imprudently intervene in Hungary’s domestic affairs in an attempt to oust the governing coalition would be a demeaning insult to one of our firmest allies. In any case, the Left’s distaste for Hungary’s traditional values — some of which are equally dear to many Americans — in no way justifies such interventionist machinations.

— Marion Smith was a 2010 Washington Fellow at the National Review Institute and is the founding president of the Common Sense Society. The views expressed here are those solely of the author.


 


Szilágyi Ákos

AKINEK NINCS E-MAIL CÍME - SEGÍTSÜK EGYMÁST, HOGY SEGÍTHESSÜNK MAGUNKON!

2012-02-09 11:54:00

Kedves Aláírók!

Többen jelezték, hogy vannak olyan rokonaik, ismerőseik, akik nem rendelkeznek e-mail címmel, így nem tudják aláírni a petíciót.

Ilyen bejegyzések vannak a fórumon.

KÉREK MINDENKIT AKI HASONLÓ BEJEGYZÉST KÍVÁN TENNI.

NE TEGYE! :-)

HELYETTE SZÁNJOM 3 PERCET ARRA, HOGY AZ ÉDESANYJA, NAGYMAMÁJA, SZOSZÉDJA, VAGY MÁS, E-MAILLEL NEM RENDELKEZŐ HONFITÁRSUNK SZÁMÁRA NYIT EGY INGYENES /yahoo, gmail, freemail, hotmail stb. / E-MAIL FIÓKOT.

ENNEK SEGÍTSÉGÉVEL FELIRATKOZHAT AZ IS, AKINEK EZEDDIG NEM VOLT ILYEN LEHETŐSÉGE.

SEGÍTSÜK EGYMÁST, HOGY SEGÍTHESSÜNK MAGUNKON!


Üdvözlettel:

 

Szilágyi Ákos


Szilágyi Ákos



Petíció megosztása

Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.

Hogyan lehet népszerűsíteni egy petíciót?

  • Ossza meg a petíciót a Facebook oldalán és a petíció témájához kapcsolódó csoportokban.
  • Vegye fel a kapcsolatot a barátaival.
    1. Írjon egy üzenetet, melyben részletezi, miért írta alá ezt a petíciót. Ez segít másoknak megérteni, hogy milyen fontos ez a téma, így valószínűbb, hogy ők is aláírják a petíciót.
    2. Másolja ki és illessze be a petíció webcímét az üzenetbe.
    3. Küldje el az üzenetet e-mail, SMS, Facebook, WhatsApp, Twitter, Skype, Instagram és LinkedIn használatával.