A Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére

Quoted post

Koppany

#53 Re: Re: 70 évvel a történtek után a mai generáció nem viselhet sem erkölcsi, sem anyagi felelősség

2013-01-21 20:27

#44: Kiss László - Re: 70 évvel a történtek után a mai generáció nem viselhet sem erkölcsi, sem anyagi felelősség

Én úgy látom, hogy a magyar történelemben van egy helyére nem tett s a mai napig nem a helyén és korrektül kezelt időszak.

Volt egy vérgőzös időszak. A német nácik által odatett, örmény gyökerű Szálasi Ferenc, akit a magyar nemzet soha el nem ismert vezetőjeként, s a nemzet felhatalmazása nélkül esküt tett a Szent Koronára, bitorolta az Árpádsávos zászló színeire hasonlító rongydarabot, majd borzalmas s soha nem felejthető - szerencsére rövid idejű - ámokfutásba kezdett a nemzet s tagjai ellen.

Úgy látom, hogy ettől kezdve a Magyarországon élő zsidók egy része az egész magyar nemzetet – leszármazóiként - a Szálasi féle rezsimmel azonosítja, ezért veszik maguknak azt a bátorságot, hogy büntetlenül, permanensen és pofátlanul leantiszemitázzák, lerasszistázzák, lefasiztázzák és lenácizzákk az egész magyar nemzetet.
Ez is egy ostoba, szélsőséges nézet, amely ellen ugyanúgy fel kell lépni, mint a másik ellen. Ideje az akkori zsidó szervezetek bűnös alkuit és felelősségét is a helyén kezelni. S nem elhallgatni.
70 évvel a történtek után a mai generáció nem hajlandó sem erkölcsi, sem anyagi felelősségt viselni a holokausztért. Bélyegezzék meg azokat, akik konkrétan felelőssek ezért.

Horthy a kormányzó 1-15.
1. http://www.youtube.com/watch?v=52_ENjPFJaA
2. http://www.youtube.com/watch?v=QaXjx4RkS64
3. http://www.youtube.com/watch?v=HChlITp9BiM
4. http://www.youtube.com/watch?v=wG2pY62mQrM
5. http://www.youtube.com/watch?v=PP_CjzjIZh4
6. http://www.youtube.com/watch?v=oMkFTFdffpk
7. http://www.youtube.com/watch?v=a31sXzbx9c4
8. http://www.youtube.com/watch?v=ck_z8Fokhxc
9. http://www.youtube.com/watch?v=IDUF1IZew_4
10. http://www.youtube.com/watch?v=bLPHK_RBqZM
11. http://www.youtube.com/watch?v=n5IUTLeJhM0
12. http://www.youtube.com/watch?v=mmEdpCIu1wo
13. http://www.youtube.com/watch?v=rnTIbMjVirQ
14. http://www.youtube.com/watch?v=Xz4gL9Tm2VI
15. http://www.youtube.com/watch?v=oqsU1a83IMQ

 

Mi a gondja az igazsággal?

Válaszok

Kiss László

#54 Re: Re: Re: 70 évvel a történtek után a mai generáció nem viselhet sem erkölcsi, sem anyagi felelőss

2013-01-21 20:43:36

#53: Koppany - Re: Re: 70 évvel a történtek után a mai generáció nem viselhet sem erkölcsi, sem anyagi felelősség

Leírtad ugyanazt megint, szerinted ettől igazzá válik?

Amit én írtam, annak nézz utána alaposabban, utána reagálj ismét!

Keresd ki a német nemzeti szocializmus megalakulásának okait, előzményeit és azt, hogy miért váltak a zsidók Németország ellenségévé, miért üzent hadat 1933-ban Németországnak judea.

Itt nézelődj: http://hu.metapedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BA