Petíció a balatonfenyvesi „madár-utcák” stégbejárói ügyében
Hozzászólások
#1
Balatonfenyves részét képezi a madár utcáknál található stégek. Egyetértek a petícióval.Balázs Dénes Molnár (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#4
Mindig ezen utcàk valamelyikén jàrok le fürdeni a BalatonbaJózsef Drubek (Kaposfő, 2023-08-25)
#6
A stég nem károsítja a nádast. A lakók nagyon szépen ápolják a partot. Soha nem látni szemetet. A hullámok által partrasodort szennyeződést is összeszedik.Katalin Kocsis (Szentendre, 2023-08-25)
#7
Egyetèrtek a petíció tartalmàval!Orsolya Molnàr (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#8
Aláírom, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a Balaton környék flórája és faunája ne sérüljön.Beáta Harmath (Szentendre, 2023-08-25)
#16
A madár-utcák, a ’60-as évek végétől, a ’70-es évek elejétől kerültek parcellázásra, kezdettől fogva lejárókkal.Úgy vásároltuk a nyaralót hogy annak értékéhez jelentősen hozzájárult az utcavégi lejáró.
Úgy vásároltuk a nyaralót, hogy a gyerekek le tudjanak menni bármikor fürdeni, a férjem aki gyerekkora óta horgászik szabadon tudjon élni .
Az év nagy részét Balatonfenyvesen töltjük!
Nonszensznek tartom, hogy ami eddig jól működött, azt megszüntessék, illetve a strandok zsúfoltságát ezzel a döntéssel fopkozzák.
Balatonfenyves is a turizmusból él, mint minden település a Balaton körül. Ennek biztosan vége lesz, ha ez a döntés megszületik és a lejárók kivétele megtörténik.
Így is lassan drágább egy hét a Balatonnál, mint a tengernél.
Lovrek Balázsné (Nagykanizsa, 2023-08-25)
#17
Szeretem Balatonfenyvest,szeretném,ha megmaradna a jelenlegi lejarokJudit Vatler (Debrecen, 2023-08-25)
#18
Véleményem szerint nincs logikai összefüggés a polgármesteri hivatal állásfoglalását illetően. Ellenben komoly bizalmi és szakértelmet firtató problémakat idézne elő a saját választóik körében.Gabriella Mátrai (Hévíz, 2023-08-25)
#19
Az utcák végében található lejárók biztosította intim, kis öblökben való fürdési lehetőség szerves részét képzi az ott lakók, nyaralók nyaralási élményeinek.Nyugalommal biztosítja a természetközeli vízi élményeket, közben megfigyelhetve és óvva a nádas "lakóközösségét". Több generációnyi gyermek nőhetett úgy fel, hogy az ottani élővilágot szülői értő magyarázatokkal szemmel tarthatták, ezáltal felelős állat és növényszerető fiatalokká növekedhetnek. Jelenünk egyik legfontosabb kérdése a természetvédelem. Véleményem szerint erre leginkább ilyen környezetben lehet érzékenyíteni, nem a lebetonozott strandokon.
Erika Berta (Budapest, 2023-08-25)
#20
Úgy gondolom, hogy mélységesen igaz az írás és félek, hogy valamilyen más, nagyberuházói szándék húzódik meg a háttérben, nem a természetvédelem magasztos eszméje.Zsolt Németh, Dr. (Zalaegerszeg, 2023-08-25)
#21
Véleményem szerint ezek a közös utcai bejárók és stégek semmilyen formában nem okoznak kárt a nádasban és élővilágában sem a jövőben sem lassan 50-60 éve.Minden utca odafigyel a karbantartásukra évtizedek óta!
Marianna Törökné Bréda (Budapest, 2023-08-25)
#22
A stegeknek maradnia kell!Andrea Kovacs (Budapest, 2023-08-25)
#23
Egyetértek, nem csak az utcai nyaralótulajdonosok, hanem a sínen túli utcák is használják a lejárót.Kevés az önkormányzati lejáró.
Dominek Márta (Pécs, 2023-08-25)
#26
Egyet értek vele.Pèter Kis (Sopron, 2023-08-25)
#28
Egyetértek a petíció tartalmával.István Fehér (Balatonlelle, 2023-08-25)
#30
A stégek semmilyen mértékben nem veszélyeztetik a nádast és annak élővilágát, valamint nem illegálisak.László Szabó (Pilis, 2023-08-25)
#33
Aláírom, mert úgy gondolom, hogy ami évtizedekig nem okozott problémát, azt ne most vegyék elő és úgy gondolom, ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak amik a Balatonhoz kapcsolódnak. Egy sokat ott nyaraló....Berdó László (PÉCS, 2023-08-25)
#34
Meggyőződésem, hogy sem a lejárók, sem a stégek nem veszélyeztetik a nádas élővilágát.Edit Fiel (Pilis, 2023-08-25)
#36
Elakarják venni a balatontGábor Borsós (Balatonmáriafürdő, 2023-08-25)
#40
Egyetértek a petícióval. Kérjük, gondolják meg, ha megszüntetnék az utcai lejárókat, hogyan tudná kezelni az Önkormányzat az egyes strandokra zúduló személy- és autóáradatot?István dr. Németh (Budapest, 2023-08-25)
#46
Nem szeretném hogy egy elmebeteg polgármester ezt tegye velünkRóbert Kováts (Pécs, 2023-08-25)
#49
Egy hozzáértő személy számára egyértelműen észrevehető, hogy a nemrégiben megépített Jacht kikőtő sokkal nagyon ökológiai pusztítást végzett Balatonfenyves számára, mint az egyes utcák végén lévő törpe lejárók, és egyértelműen látszik, hogy ezzel a lépéssel megintcsak egy politikai és gazdasági motivációt elégítenénk ki, nem pedig az álszent módon felhasznált ökológiai indokokMáté Kováts (pécs, 2023-08-25)
#51
Nem szeretném ha el bontanak a hozzánk közel eső Balatoni lejárat !Anikó Vörös-Hegyi (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#53
Teljesen egyetértek a petícióval.Cserep Csaba (Balatonfüred, 2023-08-25)
#54
Az egyik madár utcában van a nyaralóm, 58 éve az utca végi stégen járunk le, és szeretném, ha ez a lehetőség továbbra is megmaradna. Öregségem nyarait itt szeretném eltölteni, és csak ezen a közeli stégen fogok tudni bemenni a Balatonba.Redey Dr. Barnabásné (Budapest, 2023-08-25)
#55
Maradjon minden a régiben.Beatrix Lászlóné Csomay (Pécs, 2023-08-25)
#58
Ott lakomBetti Tóth (Budapest, 2023-08-25)
#59
Felhàborîtónak tartom az eljàràst! Vajon kinek kell majd a partszakasz?Katalin Lennert (Pècel, 2023-08-25)
#63
Az ismert információk tükrében nem történik környezetkárosítás, ellenben a legnagyobb káoszt hozza el, ha megszüntetik a lejárókat. Lombár Gábor foglalkozzon a lakosság élhető körülményeinek kialakításával. A meglévő strandok nem elegendő terek a több száz nyaraló kiszolgálására.Zoltánné Tigyi (Pécs, 2023-08-25)
#68
nyvesinyn Aláirom,mert 37 éve ezen lejárókat használom,járulok hozzá fenntartásukhoz.Nem igaz,hogy ezen lejárók rongálják a parti nádast.Természetesen szívesen vesszük,ha az Önkormányzat minden utcai lejárót nfelújít,karbantartja,gondoskodik lerakásáról,felszedéséröl.Ezen utcai lejárók nélkül a fenyvesi srandokon elviselhetetlen tömegnyomor lenneIstván Csorba (Mélykút, 2023-08-25)
#71
Nem értek egyet a lakóközösség által régóta használt és gondozott lejárók megszüntetésével. Ha 50 év alatt megmaradt mellettük a nádas, ezután is meg fog. A polgármester menjen, a lejáró maradjon...:)Péter Laky (Pécs, 2023-08-25)
#72
Balatonfenyvesen élek.Marcell Völgyi (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#73
Szeretném ha megmaradnának a stégekPéter Marelin (8646, 2023-08-25)
#76
Fontosnak tartom a kis stégek, lejárók megtartását és felújítását, hiszen ez hozzátartozik a Fenyvesi közösség életéhez ....Alexandra Stanicz (Sopron, 2023-08-25)
#77
Azt szeretném ,hogy a parti kis strandok maradjanak meg úgy ahogy megszoktuk sokan jobban szeretjük mint nagy strandokon a tumultust.Erika Kovács (Pécs, 2023-08-25)
#85
Aláírom, mert pont a közös lejáratú utcai stégek miatt járunk ide nyaralni évről-évre a családdal, nem egy-két napra, hanem hetekre!Vas Mónika (Budapest, 2023-08-25)
#88
Tökéletesen egyet értek a cikk írójávalLászlóné Szaka (Regöly, 2023-08-25)
#92
A stégbejárók megszüntetése megfosztaná a lakókat a kényelmes strandolástól, amihez már rég óta hozzászoktak. Emellett a nádasra észrevehető pozitív hatással nem lenne.Ádám Amrein (Pécs, 2023-08-25)
#95
Gyerekkorom óta itt járok le a vízhez.Zsolt László (Pécs, 2023-08-25)
#96
Saját nyaralunk is az egyik utcában van, amit az utca lakói fenntartanak.Kozmáné Ágnes (Pécs, 2023-08-25)
#98
Továbbiakban kérdéses, hogy az utcák lakói hol fognak fürdeni, mert a közstrandok már amúgy is túl zsúfoltak, az autók parkolása nem megoldott. Az is tarthatatlan, hogy a közstrandot a Református tábor nyaralói renszeresen használják kb. 200-400 fővel annak ellenére, hogy vízparti telkük van. A zsúfoltság és zsivaj ilyenkor elviselhetetlen.Csaba Huba (Pécs, 2023-08-25)
#100
a petíció tartalmával, kérdéseivel, felvetéseivel egyetértek.Andrea Berkes (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#101
Az egyik madár utcában van nyaralója a családnak és a hely értéke és varázsa abban van, hogy az utca végén tudunk a Balaton vizében fürdeni. Nem kell az amúgy is túlterhelt strandon szorongani. Kis gyermekkel kényelmesebb és egyszerűbb a nyaralás így.Bosnyák Barbara (Szentlőrinc, 2023-08-25)
#104
Varga EditEdit Varga (Kaposvár, 2023-08-25)
#106
A polgármester ismét marhaságot beszél. Alig várom, hogy eltűnjön Fenyvesről.Ákos Jankura (Budapest, 2023-08-25)
#109
Többször nyaraltam itt, fontosnak érzem a helyiek ügyét.Ildikó Tóthné Krankovics (Hajdúböszörmény, 2023-08-25)
#110
Támogatom, mert a sok évtizede létező parti bejárók természetet nem károsító létesítmények.Néhány info és megjegyzés:
A hely: Balaton...( a Magyar Állam tulajdona )
Kezelője: a Közép-dúnántúli Vizügyi Igazgatóság, Balatoni Vizügyi Kirendeleltsége.
Utcánkénti közösségek a működtetők, általában a közös költségviselők, a szerkezetek az utca ingatlantúlajdonosainak vagy, egy részének tulajdonai ( ezek a bejárók ). A másik a vízállások ( stégek ) ezek magántulajdonok, ezek után a túlajdonosok 5 évre szóló mederbérleti szerződések alapján, a fenti " Vízűgynek " bérleti díjat fízetnek...a stégeken láthatók a " Vízügy " által legyártatott, számozott névtáblák.
A " Vízügy " dolgozói...a Partőr minden évben rendszeresen ellenőrzi a stégek és bejárók időbeni kiszedésének megtörténtét, a névtáblák meglétét !
- Az Önkormányzatnak ezekre a bejárókra
semmi költsége nincs, soha nem is volt,
( nem Önkormányzati terület )
- A strandok fenntartása viszont közpénz.....
- Akik itt vettek valamikor ingatlant....ezért
vették és biztos, hogy drágábban, mint a
parttól távolabb.
- A bejárók valamikori megépítése, folyamatos,
karbantartása, üzemeltetése a költségeken
kívül sok munkával jár..........ezekért sok ember
sokat dolgozott és dolgozik, hogy mindig szép
legyen !
- Ezekben az utcákban fizetővendégek is járnak,
sok éve, évtizede, ezek a Vendégek az ilyen
helyeket szeretik, itt strandolnak, itt fizetnek
IFA-t az Önkormányzatnak.
- A legfontosabb, sokan itt öregedtünk meg,
itt lakunk, azért építettük, ( két kézzel )
szépítettük a partot, hogy unokáink itt
élvezzék a Balatont, mint régen mi és a
gyerekeink is.
Köszönet a lehetőségért, Henczler József
és Családja,
unokáink: Karina, Júlia, Ági, Vince
József Henczler (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#112
Ami most itt megy az a turizmus lassú felszámolásaA kis mahamszallasokat tönkre tegyék és a haveri kör szállodáit hozzák helyzetbe.
Az ilyen polgármester pont a települése ellen tesz és nem a telepuleseert.Nwzzen körbe Fonyódligeti és Siófok Sóstónal ahol a teraszról ugranak a Balatonba a tulajok.
Persze ez nem probléma
András Tábori (Nagykanizsa, 2023-08-25)
#113
Gyermekkorom óta B.mária és B.fenyvesre jellemző, hogy a kis utcák végén lejárók vannak. Ezeket a lejárókat az utca lakói rendszeresen gondozzák. Rendszeres sétáim alkalmával azt tapasztalom, hogy mindenki óvja a természetet, a nádas élővilágát. Nemhogy ártana a lejáró, hanem gondozás, odafigyelés alatt vannak a nádas lakói és nincs elhanygolva a környezet. A másik indok, nincs elegendő szabad strand kapacitás, ennyi nyaralónak. Én ebből (csendes, nyugodt strandolási lehetőség közel az ingatlanhoz)inkább egyediségre hivatkozva előnyt próbálnék kovácsolni a két településnél és nem arra törekednék, hogy a többi városhoz hasonlítsak, ahol már csak tömegnyomort elviselő szabadsdrandok vannak. Ide más réteg jár pihenni. Ezt nem szabad kiengedni a kezéből egyetlen vezetőnek sem, ha tudja milyen egyedi érték van a kezében. Aki ezt nem tudja megbecsülni, nem való felelős beosztásba.Nóra Kováts (Pécs, 2023-08-25)
#114
Aláírom, mert a stégbejárok nem veszélyeztetik a nádas állapotát negatívan.Csilla Sebő-Käfer (Szentendre, 2023-08-25)
#115
50 éve használjuk a lejárókat, mert szükésg van rájuk. A nagystrandok így is túl zsúfoltak a szezonban. Szeretjük a Balatont és Balatonfenyvest. Őrizzük meg olyanak, amilyennek megszertük!Csaba Mogyorósy (Kaposvár, 2023-08-25)
#117
A helyi közösségek védelme fontos nekem. Másrészt az utca közössége eddig is gondos gazdája volt a lejárónak és a nádasnak, partnak is.Zsuzsanna Bálint (Páty, 2023-08-25)
#118
Egyetértek a petíció céljával.Csilla Szalontai (Környe, 2023-08-25)
#125
Rendszeres használója vagyunk a stégnek,ami rendezett ,szépen karbantartott ,és egyetértek a petícióval !Veronika Mrva (Miskolc, 2023-08-25)
#126
Rendszeres használója vagyunk a stégnek.Nem okoz kárt a nádasnak .
Egyet értek a petícíóval
Patrik Mrva (Miskolc, 2023-08-25)
#128
Aláírom, mert közel 50 éve járunk le a Balatonra az utca végi stégen, a vasút túloldaláról járunk le. Már egy nagy pofont kaptunk azzal, hogy a vasúti hangfal megépítésével megszüntették az átjárásunkat, csak nagy kerülővel tudunk lejárni. Az utca végi stég megszüntetése újabb nehézséget jelenteni, a víz nagyon távolról lenne csak megközelíthető.Csiszár Istvánné (Pécs, 2023-08-25)
#133
Szeretem Balatonfenyvest ,különösen a Madár nevű lejárókat,itt nagyon jókat lehet uszkálni !Szeretném ,ha úgyan îgy maradnának meg a lejárók !!!!!
Szilárd Sziklai (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#134
Ezek a lejárók adják Balatinfenyves báját,hangulatát.Adrienn Németh (Budapest, 2023-08-25)
#137
Lombár úr a Fidesznek,és a NER- nek akar megfelelni,no és a helyi mutyikról ne beszéljünk…..Sokasodnak a kocka csúf társas nyaralók,és fogyatkoznak a gyönyörű fenyőfák,pusztítják a nádast…..hol vagy régi Fenyves??? nem talállak😞
Judit Hajdu (Budapest, 2023-08-25)
#138
Egyetértek minden szavával!Tulák Andrásné (Kaposvár, 2023-08-25)
#140
Aláírom, mert kiemelkedően fontosnak tartom, hogy a Balaton elérhető legyen mindenki számára. A stégek véleményem szerint egyáltalán nem zavarják a tó ökoszisztémáját, megszüntetésükre semmi szükség.Petra Dömötör (Budapest, 2023-08-25)
#142
Nem okozza a lejárónk a nádas pustulását. A lejáró biztonságos megközelítést ad a fürdéshez.Gábor Balogh (Nagykanizsa, 2023-08-25)
#143
Ide járunk minden évben nyaralni, csendes nyugodt, csodálatos helySándorné Simon (Budapest, 2023-08-25)
#144
szeretnem ha a gyerekeim is itt ismerjék meg a balatontNetta Tóth (Eger, 2023-08-25)
#146
A több mint 50 éve fennálló, közös használatú lejárók nem károsítják a nádast, viszont hozzátartoznak a Balaton képéhez.Gabriella Fekete (Vác, 2023-08-25)
#147
Támogatom a lejáró fennmaradását.Imre Dr Szabó (Táborfalva, 2023-08-25)
#148
Mert így lehet megvédeni a természetet a legkisebb károsítással!Emese Juhász (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#149
Aláírom, mert nem értek egyet azzal a szándékkal, amely a lejárók megszüntetését célozná.Ezek a lejárók nem veszélyeztetik sem a nádasokat sem azok élővilágát!Péterné Lestyán (Pécel, 2023-08-25)
#150
Nem egy ember érdeke hanem több százé!Peszlegné Mária (Nagykanizsa, 2023-08-25)
#152
EgyetértekDezső Balogh (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#154
MertAttila Bozsó (Nagykanizsa, 2023-08-25)
#161
Álláspontom szerint a 21 madár utca mintegy 50-60 éve fennálló közös használatú utcai lejáró és stégei semmilyen módon nem okozzák a nádas pusztulását.Réka Farkas-Kovách (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#162
A sok éves családi nyaralásokat tennék tönkre. Érvényét vesztené a nyaraló!Regina Baranyi (Budapest, 2023-08-25)
#163
Gyermek korom óta nyaralunk Balatonfenyvesen és fontos,hogy óvjuk vigyázzunk rá.Számomra a nyugalom szigeteÀgnes Halmosi (Győr, 2023-08-25)
#164
Teljes mértékben egyetértek vele.Péter Máté Dr. Kelemen (Zalaegerszeg, 2023-08-25)
#165
Egyetértek a zdeményezéssel.Zoltán Kováts (Pécs, 2023-08-25)
#167
Madár utcában van nyaralóm már 21 éve és szeretnék még sokáig idejárni pihenni ugyanazokkal a feltételekkel mint eddig.Erzsébet Sárváriné Fényes (Nagytarcsa, 2023-08-25)
#169
A petíció minden pontjával egyetértek!Éva Jasper-Vlaics (Balatonfenyves, 2023-08-25)
#172
Egy közösség építése az összefogásról szól, nem az egyoldalú döntésekről.Tamás Pintér (Várpalota/Balatonfenyves, 2023-08-26)
#174
A madaras útcai lejárók sok emberrel csökkentik,az Alsói szabad stand zsúfoltságát és inkább megoldást kellene találni a hivatalossá tételükre!!!!!Tibor József Pankász (8646, 2023-08-26)
#179
Madárutcai nyaralóm van. Itt nőttek fel gyermekeim. Életünk fontos emlékei köthetők a ségen eltöltött pillanatokhoz. Mindig a felelős használat és természetvédelmet szemelőtt tartottuk.Szilvia Tóthné Mrva (Eger, 2023-08-26)
#182
A petícióban feltett kérdésekre szívesen olvasnék érdemi válaszokat.Kornélia Nagy (Balatonfenyves, 2023-08-26)
#191
A stégek, nem tesznek kárt a környezetben.Miksa Dlauchy (Szentendre, 2023-08-26)
#194
Tulajdonos vagyok, és nem értek egyet a balatonfenyvesi ingatlantulajdonosok egy részének ilyen hátrányos helyzetbe hozásával. Antidemokratikus és önkényes lépés.Melinda Géger (Kaposvár, 2023-08-26)
#195
A peticióval egyetértek aláirásommal támogatomZoltán Tamási (Gyenesdiás, 2023-08-26)
#197
Nyaralótulajdonosként érint és egyet értek a petícióvalKrisztina Márfi (Budapest, 2023-08-26)
#200
A feleségem nevén ugyan, de én is nyaralótulajdonos vagyok, 30 éve nyaralunk ott és azóta a nád területe csak növekedett.Füzes Richárd (Pécs, 2023-08-26)