A közoktatásért!
Bizakodó naiv |
/ #446 Re: ötlet2013-03-03 00:17Egyetértek a sztrájkkal, azzal is, hogy csak úgy van értelme, ha valóban "fáj", érezhető a hatása. De könyörgöm, gondolj/atok bele, nem lenne-e aránytalan "fájdalom", ha az érettségi-felvételi időszakban lenne? És ez csak azzal a szűk réteggel lenne óriási kitolás, aki éppen ezt az amúgy is nehéz időszakát éli. Azoknak a diákoknak, akik valóban készülnek, életük egyik legnagyobb lépése/i előtt állnak, rettenetes lenne. És ráadásul nekünk, pedagógusoknak a felelőtlensége lenne, ha ezt nem akarnánk pótolni a sztrájk után. Ez ellen mindenképpen tiltakozom. Azokra a pedagógusokra is gondolojatok, akik ebben az időszakban már az utolsó tartalékaikat élik fel, többségük már hulla fáradtan alig várja, hogy befejeződjenek a vizsgák és végre megkezdhessék a jól megérdemelt pihenést. Mellesleg alsótagozaton tanítok, de jelenleg mint idén érettségiző diák szülője érintett vagyok, és több ismerősem révén tudom, hogy lelkiismeretesen dolgozó gimnáziumi kollégáinkkal semmiképpen sem szabad ezt megtennünk. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5718 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1720 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8245 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
994 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
895 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
688 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
564 Létrehozva: 2025-01-22
Számodra is fontos a szentesi kórház?
558 Létrehozva: 2025-02-10
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
465 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
374 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
332 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
329 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
319 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
264 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1978 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
186 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02