PETÍCIÓ A SZEGÉNYEKET SÚLYOSAN ELHANYAGOLÓ SZOCIÁLPOLITIKA ELLEN
Vendég |
/ #572013-03-27 07:42"350 ezer magyarnak nincsen semmi bevétele. De miből élnek? Rengeteg szegény ember került az út szélére: nőtt a munkanélküliek száma, és azoké is, akik már semmilyen ellátást nem kapnak. Úgy tűnik, a legelesettebbek már a közmunkában sem bízhatnak, mert az is alig volt mostanában. Februárban harmincezerrel többen voltak munka nélkül, mint egy éve. Ez azt jelenti, hogy több mint 676,5 ezer regisztrált álláskeresőt tartott nyilván a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. 4,6 százalékkal többet, mint egy éve (és 4,3%-kal többet, mint egy hónapja). Iszonyatosan nagy szám. Akiknek még volt állásuk, azok közül minden negyedikre jutott egy álláskereső. Akik egy forintot sem kapnak De ami még döbbenetesebb, hogy a munkanélküliek jóval több mint fele semmilyen ellátást nem kap. Az ő létszámuk is jelentősen, több mint 14 százalékkal nőtt tavaly óta. Gondoljunk bele: több mint 351 ezer emberről beszélünk, akik senkitől sem kapnak semmilyen anyagi segítséget ahhoz, hogy megéljenek valahogy, amíg nincs munkájuk. Miből esznek? Mivel fűtenek? És mit csinálnak, ha megbetegednek? Merthogy nekik egyészégügyi ellátás sem jár, hacsak nem fizetik a havi 6600 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot. Márpedig miből fizetnék? Az, hogy nőtt az ellátatlanok száma, nem véletlen, hiszen a juttatások idejét több lépésben jól megkurtították. Az álláskeresési járadék például csak három hónapig jár, miközben több mint 183 ezer embernek már bő egy éve nincs munkája. S a többségnek egy évnél is tovább tart az álláskeresés. Az esélytelenséget jól jelzi az is, hogy akik még kapták az álláskeresési járadékot, azok közül pedig kevesebb mint feleannyian tudtak elhelyezkedni, mint egy éve. Ezenkívül szociális juttatást kaphatnak még a munkanélküliek, de a 676 ezer munkanélkülinek kevesebb mint 36 százaléka részesül ilyenben. A fiatalok is bajban vannak Szomorú az is, hogy a pályakezdő állástalanok létszáma is jelentősen, jó negyedével nőtt tavaly február óta. Több mint 105 ezer 25 évnél fiatalabbnak és 77 ezernél is több pályakezdőnek nem volt állása. Csak a diplomás és a megváltozott munkaképességű álláskeresők száma csökkent (előbbieké 1,4 százalékkal, utóbbiaké erőteljesebben, egy év alatt 8,2 százalékkal). Alig van állás és közmunka Az elhelyezkedési esélyek romlását az is mutatja, hogy kevesebb mint feleannyi állás volt, mint egy éve: összesen alig több mint 43 ezer, a 676 ezer állástalannak. Tavaly februárban még nyolcvanezerrel több, vagyis 125 ezer állás jutott a 30 ezerrel kevesebb munkanélkülire. Államilag nem támogatott új állásból 11,5 ezret hirdettek meg februárban (kicsivel többet mint egy éve). Viszont az államilag támogatott munkák száma (ilyen például a közmunka is) majdnem tizedére csökkent. Ahhoz képest, hogy a kormány azt ígérte, 300 ezer közmunkás lehet az idén, ez elég meglepő. Úgy tűnik, a legkiszolgáltatottabbak már ebben sem bízhatnak." |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10049 Létrehozva: 2024-06-21
Mentsük meg a soproni ovikat!
3172 Létrehozva: 2025-02-24
Debreceni Óvodák megmentése
759 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
397 Létrehozva: 2025-03-03
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
550 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2576 Létrehozva: 2025-02-20
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
711 Létrehozva: 2025-02-23
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2374 Létrehozva: 2024-09-29
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1326 Létrehozva: 2025-02-19
Mentsük meg a fákat!
141 Létrehozva: 2025-02-25
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
747 Létrehozva: 2025-02-21
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
132 Létrehozva: 2025-02-26
Gyopárosfürdőért
118 Létrehozva: 2025-02-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
113 Létrehozva: 2025-03-04
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
551 Létrehozva: 2025-02-05
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
626 Létrehozva: 2021-12-18
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4815 Létrehozva: 2023-04-02
Petíció a Békéscsaba-Budapest vonal vasúti szolgáltatásainak fejlesztéséért.
227 Létrehozva: 2024-06-24
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
74 Létrehozva: 2025-02-23
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
42 Létrehozva: 2025-03-01