A GEO-nak Székesfehérváron a helye!
D.G. |
/ #16 első gondolatfoszlányok a hír hallatán2013-05-29 18:34Az alkoholistákról és a GNSS-technológia rejtelmeiről már minden elhangzott. Ahogy az is, hogy a képzés gyökere Fehérváron volt. Ez igaz, de a szellem egy része mégiscsak nyugat felől érkezett. Ezért is mondom azt, hogy "Sopron-Sopron sáros Sopron te vagy az oka mindennek". DE: Hogy idevágó képzavarral éljek, éppen Sopronban kellene azt tudni, hogy egy ötven éve elplántált fát már nem lehet ide-oda tologatni vagy gyökerestől kitépni. Illetve lehet, de annak nyoma marad. Nyoma marad, mivel a kivágott Pirosalma fát megsínylené a város, a hallgatók és legfőképp az oktatók (Oktatóink, Oktatóitok), akik javarészt ezer szállal kötődnek a városhoz, és az utánpótlást nézve kötődni is fognak (és így van ez rendjén). Mégis ki várhatná el tőlük, hogy a Dunántúlon keresztbe-kasul ingázzanak, remek közlekedési feltételek között, vagy feladva mindent a Hűség Városába költözzenek. Még akkor is, ha a földmérés részben "cigányélet" is. Most mindenki Sopron-ellenes, vagy legalábbis erre hangol a közhangulat. Igen, a szombathelyi főiskola kényszerű (?) "annektálásával" nagy lett az egyetem... és napjaink gazdasági helyzete nem kedvez sem a kis, sem az önállóan is működni képes intézményeknek. A működést persze nem az anyagi feltételekre értem, mert az lehetetlen, és a számok sem hazudnak. Ha hiány és adósság van, az nem tűnik el egykönnyen. Nagy valószínűséggel azonban Sopron nélkül a GEO sem lenne az, ami, vagy ahogy emlékszünk az ott töltött évekre, vagy ahogy a mindennapokban kamatoztatjuk az ott szerzett tudás( egy részé)t. Mert a tudás másik részét azt csak a gyakorlat adhatja, hogy ezzel mégiscsak válaszoljak az "alkoholistázó" fanyalgónak is. Remélhetőleg elegendő a tapasztalata és a szava azoknak is, akik komolyan lobbizhatnak, érvelhetnek a "fehérvári lét" mellett. Mert a mérnök a döntéseiről ismerszik meg, akár súlyos helyzetekben meghozandó felelősségteljes döntéséről is. Ezért is bízom benne, hogy a döntéshozók is a jobbik eszüket veszik majd elő akkor, amikor kell és azért lesz még geós, aki berúghat az ős Fehérváron. Kívánok a Kar dolgozóinak és a következő generációknak a nehéz időszak átvészeléséhez: Jó szerencsét! |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
856 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5720 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
220 Létrehozva: 2025-04-30
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
171 Létrehozva: 2025-04-28
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
82 Létrehozva: 2025-05-09
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
81 Létrehozva: 2025-04-14
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2313 Létrehozva: 2025-03-04
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6958 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30