Bayer Zsolt

Álláspont

Az ő eddigi hallgatása egészen tökéletes. Pedig nagyobb a tét. A kétszáznegyvenmillió sokkal több, mint a hetvenmillió. A folytatólagos elkövetés is súlyosbító tényező – hat éve nem találja a megfelelő rovatot, ahová beírhatná, hat éve nem találja a módját, hogy befizesse utána az adót. S nála még a magánokirat-hamisítás is megáll (bár nem értem, a vagyonbevallás miért nem közokirat). És akkor ott van még a két budai lakás, úgy százmillióért, és annak sincs meg a fedezete. Hacsak – miképpen egy zseniális mém rávilágít – ki nem derül, hogy Simon csak visszavitte Szanyi Tibor üres sörösüvegeit, és abból van a vagyon.

Tényleg: muszáj, hogy a Szanyi nagymamájának áramszedője legyen… Mégis a Szanyi nagymamája a trolibusz.

De ez legyen a Szanyi problémája.

A Simoné meg az, hogy ez így nem áll meg hat év alatt.

De az omerta kötelez.

Mesterházy is megüzente. Megérkezett Amerikából, kijött a tranzitból, még senki sem kérdezett semmit, de már közölte, hogy „nem a PÁRT pénze van Simon Gábor számláján”.

Ebből Simon Gábornak azonnal értenie kellett, hogy mégsem a PÁRT pénze van az ő számláján. Addig sejtette ezt, homályosan, egyre jobban szűkülő gyomorral, de a FŐNÖK ráerősített a gyomorszűkülésre.

Mert az egyén semmi, a PÁRT minden.

És Mesterházy össze is foglalta a tudnivalókat: A pénz „Simon Gábor előző életéből való forrásfelhalmozásból származik”.

Ebből a mondatból látszik, hogy a kommunista pártfunkci létéhez semmi szükség kommunizmusra, semmi szükség a RENDSZERRE. Ugyanis ilyen mondatok kizárólag a Kádár-rendszerben szökkentek elő pártfunkcik meg mélyprolik fogainak kerítése mögül. „A kutya hangjelzéssel szaladt a helyszínre.” Ez az a mondat. Ezek azok a mondatok. Mesterházy életkora okán nem mondhatna ilyeneket. De csak ilyeneket mond. Mert így született. Ezek a mondatok genetikusan öröklődnek (szigorúan Kertész Ákos-i értelemben).

De ez is mindegy.

A lényeg, hogy Simon Gábor megértette a szót. Ő egyedül értette meg egészen pontosan, hogy mit jelent az „előző életéből származó forrásfelhalmozás”. És mert érti, hát bujkál. Kiles házainak ablakai mögül, kukucskál, leoltja a villanyt, „bézbólsapkák” és napszemüvegek mögé bújik – így rejtőzött „reformkori arcszőrzet” mögé annak idején Berecz János is.

Simon Gábor autósüldözések főszereplője manapság. Ügyesen megelőz furgonokat, így rázva le a sajtót, csak nehogy mondania kelljen valamit. Mert bár pontosan érti az „előző életéből származó eszközfelhalmozást”, de még nem tudja, hogy is volt pontosan. Eddig azt hitte, előző életében egy boldog patkány volt, de most kiderült, hogy szorgos méhecske, aki felhalmozott. Forrást.

És ezen a ponton van a bizonytalanság.

Mert az omerta világos. Nem a PÁRT pénze. De valaki mondja már meg, hogy akkor milyen forrást halmozott, és hogyan az a szorgos kis méh?!

Ez Simon Gábor sajátos, testre szabott problémája. Ezzel bíbelődik, ez elől bujkál, ezt takargatja sötétséggel, függönyökkel, futással, egy héttel későbbre halasztott lemondással a képviselőségről.

Mert egy hét alatt rengeteg minden történhet.

Kitörhet a világháború, nekünk szaladhat egy kóbor meteor, romba dönthet mindent az évezred földrengése, vagy esetleg Mesterházy elmondhatja az igazságot. Ha már egyszer „új korszakot nyit”.

Nem így lett.

Marad a szaladás, a bujkálás, a rettenet, és az omerta parancsa.

És jön az ügyészség. És talán kiderül végre az igazság. Mégiscsak. Valahogyan.