Az akác legyen hungarikum!
Akáctüske |
/ #4083 Akác akárhová nézek2014-02-28 13:29Egyetértek mindenkivel, aki az akác hasznosságát emeli ki. Nagyon szeretem az akácmézet, az akácvirágzást bódító illatával, és mint tüzelőanyagot gyerekkoromból. De, ami nem tetszik, az a kezeletlen és esztétikusnak egyáltalán nem mondható burjánzása az országutak, vasúti vonalak, kisebb patakok, árkok, fővárosi utak mentén. Most voltam Keszthelyen Budapestről vonattal, és már ennek tudatában figyeltem a vasúti pálya környékét. Majdnem 100%-ban akáccserje illetve az azokból évek során fejlődött girbe-gurba fák kísérték a vonalat. A balatonvilágosi magas parton futó vonat ablakából most télen még látszott az északi part. Nyáron, ha kilombosodnak a fák, akkor semmi nem fog látszani. Budapest külső kerületeiben az utcákon rengeteg az öreg akácfa 10-20 méteres magassággal. Van, amelyiknek fél méternél nagyobb a törzsátmérője, és a villanyvezetékek miatt egyoldalúan ágritkított példányok törzse veszedelmesen dől a másik oldal felé. Egy kisebb szélvihar elég ahhoz, hogy kidőljenek, rádőljenek a szemközti házra. Szóval vannak árnyoldalai is ennek a hasznos fának, de nem szabad hagyni, hogy az EU arra hivatkozva, hogy "földrészidegen invazív fajta" a kiírtásukat fontolgassa. Lobbizni kell az érdekében okosan, és mielőbb el kell kezdeni a fent felsorolt és még ki tudja hány negatív jelenség megoldását. Ne legyen érv a kezükben. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
7814 Létrehozva: 2024-06-21
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
754 Létrehozva: 2025-01-18
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
741 Létrehozva: 2025-01-19
Budaörs Pumpa Pálya
470 Létrehozva: 2025-01-22
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
358 Létrehozva: 2025-01-03
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1239 Létrehozva: 2021-07-09
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
289 Létrehozva: 2025-01-01
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
264 Létrehozva: 2025-01-07
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
224 Létrehozva: 2025-01-02
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
517 Létrehozva: 2024-11-21
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
190 Létrehozva: 2025-01-19
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53237 Létrehozva: 2014-01-01
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
177 Létrehozva: 2025-01-17
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1817 Létrehozva: 2024-09-29
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
170 Létrehozva: 2025-01-01
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4423 Létrehozva: 2023-04-02
Aláírásgyűjtés a Mátrafüreden található általános iskola ismételt megnyitására
104 Létrehozva: 2025-01-15
Adják le Megtévesztve 2.évadát
102 Létrehozva: 2025-01-25