Vass Gabit szeretnénk!

#8: Egy orvos a Szent Imre kórházból - Re: Válasz

Nagyon nehéz magunkról, vagy a közvetlen környezetünkről, munkahelyünkről kritikát olvasni. Azonban nagyon nehéz olyan nőnek lenni, akinek élete legszebb pillanataiba rondítottak bele (az, hogy szakmailag és/vagy emberileg, az itt szinte mindegy is).

Ha a kórház szemszögét nézem, minden munkahelyen van minden nap olyan eset, amikor nem a legmegfelelőbben szólal meg valaki, vagy tesz valamit, ettől függetlenül kiváló szakemberek gyűjtőhelye is lehet az intézmény. De itt talán fontosabb az, aki mindezt tapasztalja. Mert ha elmérik a boltban a felvágottat, legfeljebb egy picit bosszankodik az ember. Ha viszont a szülése, az anyává válása környékén történik valami ilyesmi, akkor az egy életre megmaradhat. És aki ilyenkor bántást tapasztal, az egy traumatizált anyuka lesz, ki kisebb, ki nagyobb mértékben.

Érdemes lehet talán újra és újra elszakadni a kórház nézőpontjától és megnézni az anyákét. Milyen alapon szól neki bárki rosszat, miért kap rossz pillantást, miért érez a környezetétől ellenszenvet, mikor most adott életet a gyermekének. Mikor kapjon tiszteletet, ha nem most? Ilyenkor, az anyuka szemszögéből egyetlen beszólás, félrenézés vagy bármi bántó is megengedhetetlen. És ez lenne a természetes. A legelnyomóbb, legpatriarchálisabb társadalmakban is tisztelendő a szülő és a frissen szült nő.  Ahol ez csorbát szenved, az a társadalom nagyon a végét járja. Ez gyönyörűen kiolvasható antropológiai, szociológiai, néprajzi munkákból. Mert ott már nincs meg az élet tisztelete és ezzel elpusztítja saját magát.

Ha ezt a két szempontot összerakjuk, akkor látjuk, hogy szinte összeegyeztethetetlen. Mert ki az, aki a munkahelyén minden percben a legideálisabb tud lenni? Talán senki. De jelenleg az a helyzet, hogy a legtöbb anyuka ilyen intézményekbe kényszerül, ami másnak a munkahelye.

És miért írtam mindezt le? Mert jó volna, ha mindenki a helyén kezelné a megjelenő szövegeket. Egy intézményben történő emberi találkozások nem lehetnek minden esetben pozitívak. Mindig lesznek „hibák”. De éppen ezért nem is lehet minden esetben jót írni egyetlen intézményről sem, egyetlen szakorvosról, vagy szülésznőről sem.  Ebből következik, hogy a negatív véleményeknek is helyük van és bármilyen bántók, a helyükön kell kezelni őket, viszont tanulni lehet belőlük.

Ha eldobja ebben a konkrét esetben a sértettséget, akkor sok minden tanulságos dolog kiolvasható egy-egy ilyen panaszból. Pont Ön említette, hogy az anyuka valószínűleg nem szakmabeli. Honnan tudja akkor, hogy ki rendelt el vizsgálatokat, azoknak mi volt a céljuk, honnan tudja, hogy ellentétek vannak, honnan tudja, hogy „kis” vashiánya volt? Nem hiszem, hogy ő maga minősítette a kapott értékeket.

Tudja, milyen megélni, hogy ugyanarra az esetre teljesen eltérő megítéléseket, kezelési terveket és véleményeket kapunk? Olyan eltérő dolgokat hallunk időnként, hogy az kell mondani, az egyik vagy hazudik, vagy nem ért a szakmájához. És a szimpátia alapján fogjuk eldönteni, hogy kinek hiszünk. De ezek az esetek mind visszavezethetők egy-egy hatalmas kommunikációs hibához.

Kívülről úgy tűnik, nagy igény lenne arra, hogy a szakmabeliek megfelelően tudjanak kommunikálni (az anyukákkal és egymással egyaránt), valamint megfelelően tudják kezelni a befogadandó szövegeket. Nem érdemes megsértődni és tovább mélyíteni az ellentéteket.

Polgárdiné Pető Szabina

P.S.: Az pedig, hogy ki milyen iskolát végzett, nem jelent garanciát semmire. Ugyanazt a magyar közoktatást jártuk végig, mégis más az elképzelésünk a helyesírásról, de ezen nem érdemes egymásnak menni.