KÉRELEM MINDEN ÁLLAM KORMÁNYÁHOZ !!!
Vendég |
/ #22014-07-31 20:50Szégyen a világ kormányaira nézve, hogy egyik se mer szól a zsidók ellen. A zsebükben tartják őket ezek a gyerekgyilkos háborús bűnösök. Hirosima, Nagasaki atomtámadása is polgári célpontok ellen irányult. Érdekes, hogy a nácik ellen ment a hajtóvadászat, de a többi, a szövetségesek által elkövetek bűnök, büntetlen maradtak. Most is aljasul hajbókolnak a gyilkosoknak a világ hazaáruló kormányai. Egyik kormány se érdemli meg, hogy hatalmon maradjon, ha cinkosai lesznek a cionista zsidó férgek gyilkos tombolásának. A zsidók minden évben 365 napon át a holokausztjukat gyászoltatták minden országban. Arról viszont nem beszéltek egyszer sem, hogy Hitler is zsidó volt, és bizony a zsidók segítették hatalomra őt is. A holokauszt történetüknek köszönhetik, hogy Izrael megalakulhatott a Palesztinok földjén. Azóta élősködnek ezen a szerencsétlen népen, akik elkeseredetten küzdenek az életben maradásért. Izrael a világ legfasisztább állama, egy terrorista állam. Aki tétlen, és hallgat, nem tesz semmit, az is ugyanolyanná válik, mint ezek a gátlástalan gyilkosok. Bűnösök között cinkos, aki néma. Tegyünk a békéért, akadályozzuk meg a további gyilkolást! Szavazzatok a zsidók kiközösítésére, hogy végre észrevegyék, hogy senki sem fél tőlük. Biró Lajos |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5710 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1719 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8243 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
994 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
895 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
687 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
564 Létrehozva: 2025-01-22
Számodra is fontos a szentesi kórház?
524 Létrehozva: 2025-02-10
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
465 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
373 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
332 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
329 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
319 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
263 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1975 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
186 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02