A Váci Madách Imre Gimnázium tantestületének állásfoglalása
Jövő Generációja Egyesület |
/ #98 Felhívás az iskolai vezetés részére2015-03-12 08:15Tisztelt Váci Madách Imre Gimnázium Tantestülete! Egyesületeink mély megdöbbenéssel értesültek az iskola vezetésének döntéséről, mellyel Nemzeti ünnepünket gyalázzák meg és rossz példát mutatnak tanulóiknak. Az ünnepségsorozatnak semmilyen politikai színezete nincs. Évtizedes hagyomány sőt protokoll, hogy az ország mindenkori közjogi méltóságai felszólalnak Nemzeti ünnepeinken. A szerencsés sors úgy hozta, hogy immáron ötödik éve Orbán Viktor az ország miniszterelnöke aki nagyon sokat tesz saját hazájáért és gondoskodik a következő generáció fegyelmezett neveltetéséről amiért minden oktatási intézménynek hálásnak kellene lennie és nem a törvényesen megválasztott kormány ellen kellene nevelnie a legfiatalabb generációt. Az, hogy a diákok részt vesznek egy ünnepségen nem politikai befolyásoltság ellentétben azzal, ha megtiltják részvételüket mert az éppen kormányon lévő miniszter személyisége a tantestületnek nem szimpatikus! Határozottan tiltakozunk az iskolai vezetés gyerekekre gyakorolt politikai befolyásoltsága ellen, mellyel lényegében hazaárulást követnek el. Kezdeményezzük az iskolai vezetőség és a 18. életévet betöltött hallgatók nevelő célú behívását a Polgári Védelem egységeibe egyúttal jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghirdetett ünnepségsorozattól.
Tisztelettel: A felhíváshoz csatlakozik a váci székhelyű Péleusz Oktatási központ és CÖF klub valamint a Milla és az Együtt 2014 oldalairól kitiltottak facebook közössége is! Csongrádi Eszter és Vámos Edina https://www.facebook.com/sztee Vác-CÖF klub -Péleusz nyelviskola www.peleusz.mindenkilapja.hu A Milla és az Együtt 2014 oldaláról letiltottak közössége-facebook Kaltenekker Anikó és Stadler Mária CÖF aktivisták
|
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
7991 Létrehozva: 2024-06-21
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1354 Létrehozva: 2025-01-18
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
845 Létrehozva: 2025-01-19
Budaörs Pumpa Pálya
530 Létrehozva: 2025-01-22
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
359 Létrehozva: 2025-01-03
Adják le Megtévesztve 2.évadát
352 Létrehozva: 2025-01-25
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1248 Létrehozva: 2021-07-09
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
302 Létrehozva: 2025-01-19
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
291 Létrehozva: 2025-01-01
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
268 Létrehozva: 2025-01-07
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
225 Létrehozva: 2025-01-02
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
213 Létrehozva: 2025-01-29
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
521 Létrehozva: 2024-11-21
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
182 Létrehozva: 2025-01-17
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
170 Létrehozva: 2025-01-01
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53239 Létrehozva: 2014-01-01
Pumpapálya-építés támogatása Szegeden
117 Létrehozva: 2025-01-23
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4432 Létrehozva: 2023-04-02