Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #23502011-09-17 22:10Azt azért jól tennék a tisztelt Jobbikos és LMP-és képviselők, ha mélyen eszükbe vésnék az alábbiakat. Bármikor az Orbán által működtetett gépezet áldozataivá válhatnak Ők is, ha egyszer valahol rosszkor és rosszat szólnak és ez igaz azokra a fütyeszes képviselőkre is akiknek netán feltámad a lelkiismeretük és a Vezír ellen fordulnak. Nem az a baj, hogy a két ellenzéki párt kiadta Fletó mentelmi jogát, hanem az, hogy nagyon jól tudták, hogy egy a kormány által befolyásolt ügyészségnek és bíróságnak tették. Az ügyészség és a bíróság befolyásolása ellen ezen pártok is többször felemelték a hangjukat az utóbbi másfél évben, ennek ellenére megtették ezt a hányadék dolgot és ezzel csak Orbán demokrácia leépítésében vettek részt. Egyszer majd nekik is el kell számolni. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Mentsük meg a soproni ovikat!
3166 Létrehozva: 2025-02-24
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10042 Létrehozva: 2024-06-21
Debreceni Óvodák megmentése
755 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
368 Létrehozva: 2025-03-03
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
548 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2575 Létrehozva: 2025-02-20
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
711 Létrehozva: 2025-02-23
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1325 Létrehozva: 2025-02-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2374 Létrehozva: 2024-09-29
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
745 Létrehozva: 2025-02-21
Mentsük meg a fákat!
128 Létrehozva: 2025-02-25
Gyopárosfürdőért
118 Létrehozva: 2025-02-28
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
116 Létrehozva: 2025-02-26
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
544 Létrehozva: 2025-02-05
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
626 Létrehozva: 2021-12-18
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4814 Létrehozva: 2023-04-02
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
51 Létrehozva: 2025-03-04
Petíció a Békéscsaba-Budapest vonal vasúti szolgáltatásainak fejlesztéséért.
227 Létrehozva: 2024-06-24
Manóvár tagóvoda bezárása elleni szülői tiltakozás
610 Létrehozva: 2025-02-18
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
74 Létrehozva: 2025-02-23