Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #15702015-03-31 12:58Úgy tűnik, mindenki mindenkinek az ismerőse, rokona, haverja a Quaestor-ügyben. Tarsoly Csaba és a Quaestor a magyar állammal, azon belül a külügyminisztériummal üzletelt, régi ismerősök Szijjártó Péterel. A Magyar Kereskedőház pénzét Matolcsy Görgy még nemzetgazdasági miniszterként helyezte el a Quaestorban, amit Szijjártó Péter és Orbán Viktor utasítására végül is március 9-én vettek ki a cégből. Tudjuk, hogy Windisch László MNB-alelnök hagyta jóvá a Quaestor kötvénykibocsájtását novemberben, és az Eximbank megvételekor az MNB mint a felügyeletet ellátó szerv elvileg át is világitotta a Quaestort. Azt is tudjuk, hogy az azóta az MNB-be beleolvadt PSZÁF-nak még a 2010-es kormányváltás előtti vezetése megrótta a Quaestort a fogyasztókat megtévesztő magatartása miatt, de ez a “megtévesztő tevékenység” ennek ellenére továbbra is büntetlenül üzemelt, még az idei év elején is. Most pedig ez az MNB folytatja a vizsgálatott a brókerbotrány ügyében. De van egy másik vizsgálat is most már, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vezet a Quaestor-ügyben, méghozzá egy büntetőeljárás. A Nemzeti Nyomozó Irodát pedig az ügyészség felügyeli, sőt, a hírek szerint ez a nyomozás “szoros felügyelete alatt zajlik”, ami azt jelenti, hogy az ügyészség gyakorlatilag utasíthatja a rendőröket, hogy milyen nyomozati cselekményt végezzenek el és miként. Odáig menően akár, hogy mit foglaljanak le, és mit kérdezzenek egy tanútól. Az ügyészség vezetője pedig nem más, mint Polt Péter, akiről tudjuk, hogy korábban a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje volt, a párt választmánynak tagja. De már azt is tudjuk róla, hogy lánya Tarsoly Csaba titkárával jár, és ha megnézzük az MNB honlapját, onnan kiderül, hogy felesége vezető pozíciót tölt be az MNB-ben, ő a személyzeti főnök a jegybankban. Persze nincs információnk arról, hogy ne lenne pártatlan a nyomozás, de a fenti információk mind az MNB, mind az NNI ügyészség által kontrollált vizsgálatánál felvetik az elfogultság gyanúját. Vajon Polt Péter el tekinteni lánya és felesége ismerősi, munkatársi körének érintettségétől, ha arról van szó? Vajon az MNB kivizsgálja-e, miben hibázott ő maga, a mostani feltáró vizsgálat során? Vajon a kormányfő és a külügyminiszter esetleges érintettségével foglalkozik-e majdbármelyik fideszes által vezetett vizsgálat? Erre nem tudjuk a válaszokat, de az már most felvetkétségeket, hogy miért ilyen későn kattant a bilincs Tarsoly Csaba csuklóján? Hogy tudta átíratni a cégét egy közmunkásra? Miért nem indult el korábban a vagyonelkobzás, miközben már azt is tudjuk, hogy vagyonelemei nagy részét kimentette Tarsoly? Az biztos, nagyon alapos vizsgálatra lesz szükség ahhoz, hogy az MNB és az ügyészség eloszlassa maga felől a gyanút, és senki se fogja elhinni, hogy a vizsgálat pártatlan, ha egyetlen Fidesz-közeli személy érintettsége sem fog kiderülni. A Fidesz saját magát navigálta nehéz helyzetbe (persze más szempontból könnyűbe) azzal, hogy minden független intézményt pártkatonáival töltött fel. A hitelesség megőrzéséhez legalábbis néhány hibáért vállalni kellene a felelősséget, de talán még az sem lesz elegendő vezéráldozat nélkül. |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
856 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5726 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
220 Létrehozva: 2025-04-30
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
171 Létrehozva: 2025-04-28
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
83 Létrehozva: 2025-05-09
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
81 Létrehozva: 2025-04-14
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2313 Létrehozva: 2025-03-04
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6958 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30