Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #16492015-04-02 07:04Azt képtelenségnek tartom, hogy erről csak a 3 letartóztatott tudott. Erről sokkal több embernek kellett tudnia, és az ő magánvagyonuknak is mennie kellene a vagyonalapba. Ami biztató a cikkben, hogy maga az MNB veti fel a pénzügyi felügyelet ellenőrzését: "A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Windisch László úgy nyilatkozott a napilapnak, hogy lényegében egy véletlennek volt köszönhető az, hogy minderre fény derült. Először a Buda-Cash-nél szúrták ki, hogy valami nem stimmel, ezt követően kezdtek átfogó vizsgálatba. Csak ekkor jöttek rá, hogy nagy a baj. A vizsgálat jelenlegi állása szerint az látszik, hogy Tarsoly Csaba és a Quaestor 2007 óta verte át ügyfeleit kötvényekkel is. Az MNB vizsgálni fogja ennek fényében a 2013 októberével, jogutód nélkül megszűnt Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szerepét is, követtek-e el bármiféle visszaélést korábbi vizsgálataik során." |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
6592 Létrehozva: 2024-06-21
A kulturális, zenei és közösségi életért
1260 Létrehozva: 2024-12-18
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
342 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
261 Létrehozva: 2025-01-01
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
440 Létrehozva: 2024-12-09
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
245 Létrehozva: 2024-12-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1759 Létrehozva: 2024-09-29
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
218 Létrehozva: 2024-12-10
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
202 Létrehozva: 2025-01-02
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
197 Létrehozva: 2024-12-11
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53213 Létrehozva: 2014-01-01
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
159 Létrehozva: 2025-01-01
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
420 Létrehozva: 2024-11-21
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
100 Létrehozva: 2025-01-03
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
73 Létrehozva: 2025-01-01