Quaestor károsultak megmentéséért
vendég |
/ #3595 BUDAPESTI TÜNTETÉS? AKINEK FONTOS? HOGY VISSZAKAPJA A PÉNZÉT!!!!!2015-08-25 10:47FELHÍVÁS!
Az e heti demonstrációval kapcsolatos információk a következők: A rendezvény időpontja: A rendezvény helyszíne: A rendezvény helyszíne: A rendezvények célja: A rendezvény napirendje: Résztvevők várható létszáma: 30-50 fő A demonstráció üzenete: A Quaestor Zrt. – Quaestor Financial Hrurira Kft. több tízezer család életét tette tönkre. A szándékos félretájékoztatás következményeként „a keményen dolgozó kisemberek” tízezrei veszítették el életük megtakarítását. Nyugdíjasok az összekuporgatott kis pénzük valamint egyedülálló szülők a gyermekük részére apró lépésekkel összegyűjtött megtakarítását vették el. A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja, illetve a Befektető-védelmi Alap a 2015. július 6-án közzétett közleményében jogszerű indok nélkül, gyakorlatilag felfüggesztette a 2015. évi XXXIX. törvény végrehajtását. Követeljük, hogy Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter úr haladéktalanul tegye meg a szükséges lépéseket a Quaestor-törvény azonnali végrehajtása érdekében, mivel 2015. augusztus 13-án kelt levelében maga nyilvánította ki, hogy „a Quaestor károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló 2015 . évi XXXIX. törvénnyel (a továbbiakban : Quaestor törvény) kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz benyújtott kérelem nem bír halasztó hatállyal a törvény végrehajtására.” Követeljük a készfizető kezesség azonnali bekerülését a törvénybe! Követeljük, hogy Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész úr nyilvánosan foglaljon állást az ügyünket érintő több kérdésben is, többek között abban, hogy bizonyos szervezetek következmények nélkül nem tartják be a rájuk nézve kötelező Quaestor törvény végrehajtását, és mindenféle alaptalan kifogást keresve bújnak ki a kötelezettségeik teljesítése alól! Követeljük, hogy Tarsoly Csaba listáját haladéktalanul hozzák nyilvánosságra, amelyben listát vezetett azokról, akik pénzhez juthattak a cégcsoportjától! A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Elnökét kérjük, hogy a bejelentésünk alapján folytasson vizsgálatot, és az Infotv. 56. § (1) bekezdésének alapján szólítsa fel az MNB-t, hogy teljesítse a közérdekű adatigénylésünket! Tiltakozunk a törvénytelen eljárás ellen! NEM ADJUK FEL! NEM ADHATJUK FEL! |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5824 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1730 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8254 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
1005 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
928 Létrehozva: 2025-01-29
Számodra is fontos a szentesi kórház?
829 Létrehozva: 2025-02-10
Adják le Megtévesztve 2.évadát
696 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
565 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
468 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
459 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1268 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
337 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
332 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
320 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
272 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2003 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
187 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02