Quaestor károsultak megmentéséért
vendég |
/ #3608 egy jó hozzászólás2015-08-25 19:37Pritamin írta ezt az egyik hozzászólásában itt: mandiner.hu
Annyira jól összefoglalta, hogy bemásolom: "A kártalanítást nemcsak belengetni kellett volna, hanem meg is csinálni. Sokan azt mondják, hogy a károsultak maguk vállalták a kockázatot, és most nyeljék le a veszteségeket. Veszteségeik még akkor is lennének, ha teljes egészében betartják a jelenleg hatályos, a parlamentben 98%-kal elfogadott törvényt. (A kártalanítás kérdésében a törvény elfogadásakor gyakorlatilag ugyanazon az állásponton voltak a kormány- és ellenzéki pártok.) Ha valaki veszi a fáradságot is figyelmesen elolvassa a törvényt, akkor kiderül, hogy nemcsak a 30 millió felettiek, nem kapnak teljes - a tőke 100%-ra kiterjedő - kártalanítást és kárrendezést, hanem a 30 millió alattiak sem. Az általuk korábban várt kamatra természetesen nem vonatkozna a kárrendezés,tehát ellentétben egyes híresztelésekkel, nemhogy magas (6,5%-os) kamatot, de semmilyen kamatot nem kapnak, és ahogy már írtam a tőkéjüket sem kapnák 100%-san vissza. Kockázatot persze valóban vállaltak, de nem arra, ami és főleg ahogyan megtörtént. Azt a leggondosabb helyzetfelmérés esetén sem tudhatták, hogy gyakorlatilag semmilyen állami ellenőrzés nem működik az állami engedéllyel kibocsájtott kötvények tekintetében. Az ellenőrzés teljes hiányát mi sem bizonyítja jobban, hogy pillanatok alatt rájött az MNB arra, amire nyolc évig nem. (A 150 milliárdos fiktív kötvénykibocsájtásra gondolok.)Tehát joggal feltételezték, hogy ha az állam 8 éven át, évente folyamatosan 50-70 milliárd Ft értékben ad engedélyt vállalati kötvénykibocsájtásra, akkor valamiféle felügyeletet vagy ellenőrzést gyakorol a kötvénykibocsájtó cég felett. Ezenkívül maga az állam is tartott itt pénzt, értékpapírokat. A Quaestor bedőlésének közvetlen oka pedig az volt, hogy az állam kivonta az ott elhelyezett befektetéseit, amelyet állítólag nem is tarthatott volna ott. Az állam által elkövetett mulasztás ill. a bedőlést közvetlenül okozó tranzakciója bőven megalapozza, az állam iránti kártérítési igényt. Ezt az állam, a törvényhozást is teljes mértékben megnyerve, egy kárrendezési törvény meghozatalával kívánta rendezni, ha nem is 100%-os mértékben. A kárrendezésbe be kívánta vonni - törvényi úton - a Beva tagjait is, akik teljesen törvényellenesen megtagadták a törvényi kötelességüket, és az AB-hez fordultak. Az AB-hez fordulásuk természetesen jogszerű volt, de az, hogy ellenszegülnek a törvénynek az nem. Úgy látszik, hogy a Beva tagok,köztük az Otp, törvények felett áll. Mivel a kárrendezésről szóló törvény hatályos, azt a benyújtott alkotmányjogi panaszokra tekintettel sem függesztette fel az AB, így a kifizetésnek nem lenne törvényi akadálya. Annál inkább sem, mert a kárrendezésben az MNB-nek kellene megtenni a kezdő lépést. Ez egy 3 hónapnyi időre szóló - állami kezességvállalás nyújtott - áthidaló kölcsön adása lenne, a törvény által a kárrendezés céljára létrehozott alapnak. Ez azonban nem történt meg. A kötelezettek tehát teljesen jogellenesen járnak el. Méltán vannak tehát felháborodva a Quaestor károsultak." |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5824 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1730 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8254 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
1005 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
928 Létrehozva: 2025-01-29
Számodra is fontos a szentesi kórház?
829 Létrehozva: 2025-02-10
Adják le Megtévesztve 2.évadát
696 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
565 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
468 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
458 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1268 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
337 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
332 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
320 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
272 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2003 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
187 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02