Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #5258 Re:2015-12-13 13:25Azért az biztos, hogy nem teljesen igaz, hogy nem rajtuk múlik. Itt az az alapszitúáció, hogy van egy követelés az ÜGYFELEK részéről a Q irányába, hogy valamilyen módon a pénzük szeretnék. Nem biztos, hogy KP-ban, és ZSEBBE, de valami módon a tulajdonukhoz akarnak úja jutni. Namármost, ha egy bank át szeretné venni a károsultakat, akkor abba 2 félnek van beleszólása: az ÜGYFÉLNEK és a BANKNAK. Az ügyfél és a bank megegyezhet úgy, hogy a BEVA által levont részt kivéve a többi kötvényét átruházza a bankra (ebben az esetben a bank majd megverekszik a BEVA-val a felszámolás során a vagyontárgyakért) VAGY megegyezhetnek úgy, hogy amennyiben az ügyfélnek rendelkezésére áll a BEVA-tól kapott összeg azt a BEVA-nak visszafizeti (akár úgy, hogy a bank azt megelőlegezve hitelt nyújthatna a visszafizetéshez, aminek a fedezete a károsult Q kötvényeinek megfelelő hányada), s így a Q-nál levő ÖSSZES kötvényével szállna be a bankhoz, s ruházza rá az ő saját Q követelését. Ebben az esetben a banknak a felszámolás során mindenre joga lenne, hisz a BEVA ki lenne hagyva. Álljon elő a bank, fedje fel a lapjait, biztos lenne károsult akit meg tudnának győzni. Ha nekem BÁRKI felajánlaná a Q követelésem ÁTVÉTELÉT, akár 85%-os áron (2015 március 10-i állapothoz képest) AZONNAL az ügyfele lennék - akár hosszú távra is, s még készpénz sem kellene, ha hajlandó a jelenleg nullát érő kötvényeim bármibe - legyen az állampapír, legyen az a bank saját kötvényei (természetesen innentől már csak a TŐKEVÉDETT kötvények érdekelnének) áttranszformálni. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5896 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1750 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8263 Létrehozva: 2024-06-21
Számodra is fontos a szentesi kórház?
1012 Létrehozva: 2025-02-10
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
1008 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
953 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
699 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
566 Létrehozva: 2025-01-22
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
487 Létrehozva: 2025-02-06
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
468 Létrehozva: 2025-01-19
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1268 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
341 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
332 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
322 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
273 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2012 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
188 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
165 Létrehozva: 2025-02-02