A Bajcsy-Zsilinszky utca lezárt szakaszának újranyitásáért!
Vendég |
/ #362016-01-15 17:21Ebben az utcában található egy jogász, akinél a fogadóórán meg kellett jelennem. Leparkoltam a szemközti járda mellett, gondolván, ha már átmenő forgalom elől lezárt, a célforgalom engedélyezett. 10 másodperc múlva a rend szigorú őrei ott termettek (nyilván egy rendőrkocsi erre volt kirendelve), közölték, hogy megbüntetnek. Eközben sorra jöttek és hajtottak át autók a jelzett utcán, figyelmen kívül hagyták még az álló rendőrkocsit is.Mire reklamáltam, hogy az nem baj? Erre elengedtek, de figyelmeztettek, hogy hamarosan térfigyelő lesz, és majd jaj lesz nekünk, mert "isten szeme" mindent fog látni. Csak tudnám, hogy az a rengeteg autó, amik ma is ott parkoltak, vajon mind a polgármesteri hivatal ügyintézőié? |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5813 Létrehozva: 2024-03-03
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
907 Létrehozva: 2025-04-25
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
457 Létrehozva: 2025-04-30
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
405 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3712 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
174 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
108 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
88 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6961 Létrehozva: 2023-07-26
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
66 Létrehozva: 2025-04-15
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2315 Létrehozva: 2025-03-04