Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #5652 Tüntetők kerestetnek!2016-02-02 06:38Tüntetők kerestetnek! Arról a szomorú helyzetről szeretnénk tájékoztatni mindenkit, hogy a tavalyi demonstrációkon rendszeresen résztvevő 50-80 károsult társunk azt közölte velünk szervezőkkel, hogy mivel a jelenlegi új törvény rendkívül hátrányos helyzetbe hozza őket (a hozamok 2008-ig történő levonása és a 11% levonása), hogy gyakorlatilag csak a pénzük töredékéhez jutnak hozzá vagy többüknek egyetlen forintot sem fizetnek, ezért az új törvény végrehajtása érdekében szervezett demonstrációkon ők már nem vesznek részt. Véleményük szerint most már tüntessen az a 14.000 – 15.000 károsult társunk, akik számára a törvény kedvező és ezáltal hozzájutnak a pénzük 70-80%-ához. Ezúton kérünk mindenkit, hogy akik számára fontos, hogy a törvény végrehajtásra kerüljön, és ennek érdekében hajlandóak hétköznapokon demonstrációkon részt venni, azok jelezzék a quaestorkarosultakkozossege e-mail címen a részvételi szándékukat. Rövid időn belül fel kell mérnünk, hogy hány száz esetleg hány ezer ember részvételére számíthatunk! Minden jelentkezőt e-mail válaszban értesítünk a tervezett demonstrációkról. VÁRJUK A MIELŐBBI JELENTKEZÉSEKET! Ezúton külön is felhívjuk az AB beadvány ügyében az elmúlt hetekben hozzánk fordult QPT-s társaink és a jogosulatlanul kizárt Quaestor dolgozók és családtagjaik figyelmét Palotás úr tegnapi bejegyzésének arra a részére, amelyben arról ír, hogy Szakértői Irodája felkészülten várja az általuk benyújtandó alkotmányjogi panasz iránt érdeklődőket. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
6609 Létrehozva: 2024-06-21
A kulturális, zenei és közösségi életért
1260 Létrehozva: 2024-12-18
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
342 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
261 Létrehozva: 2025-01-01
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
245 Létrehozva: 2024-12-14
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
441 Létrehozva: 2024-12-09
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1759 Létrehozva: 2024-09-29
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
218 Létrehozva: 2024-12-10
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
202 Létrehozva: 2025-01-02
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
197 Létrehozva: 2024-12-11
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53214 Létrehozva: 2014-01-01
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
159 Létrehozva: 2025-01-01
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
421 Létrehozva: 2024-11-21
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
100 Létrehozva: 2025-01-03
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
73 Létrehozva: 2025-01-01