Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #3220 Jogerős ítélet: börtönbe megy a brutális rendőrtiszt2011-09-29 16:38Megszületett a 2006-os rendőri túlkapások első jogerős ítélete: másodfokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte Vágó Lászlót a Fővárosi Ítélőtábla. Vágónak azért kellett bíróság elé állnia, mert 2006. október 23-án mint helyszínirendőrparancsnok az Astoriánál egy tömegoszlatásnál eltörte az egyik járókelő ujját. Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy Vágó rendőrként megvalósította a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettét. Emellett védekezésre képtelen személy elleni bűncselekményt követett el. Az ítélettel megszületett a 2006. őszi rendőri túlkapások kapcsán az első jogerős ítélet. Vágót a tömegoszlatás után alezredessé léptették elő. Később leszerelt, nyugdíjba vonult. Gyurcsányt is el fogja érni az igazságszolgáltatás a 2006-os rendőrterror kapcsán is:
|
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
A kulturális, zenei és közösségi életért
1254 Létrehozva: 2024-12-18
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5609 Létrehozva: 2024-06-21
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
431 Létrehozva: 2024-12-09
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
338 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
250 Létrehozva: 2025-01-01
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
241 Létrehozva: 2024-12-14
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
215 Létrehozva: 2024-12-10
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1739 Létrehozva: 2024-09-29
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
196 Létrehozva: 2024-12-11
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
169 Létrehozva: 2025-01-02
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
152 Létrehozva: 2025-01-01
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53196 Létrehozva: 2014-01-01
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
97 Létrehozva: 2025-01-03
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
390 Létrehozva: 2024-11-21
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
72 Létrehozva: 2025-01-01