Elegünk van Parászkából!

Hunor és Boróka szerelme nem új keletű, sőt, lehet, hogy az öröklétből jön és az öröklétbe tart...

"Költő vagy politikus Kelemen Hunor? (helyszíni p. második menet) Kissé megütközve olvastam a napihírt, ugyanis nem értettem, miért épp Gyergyóremetét választották a szervezők az esemény színhelyéül. Amint kiderült, a székely falu lakosai aktív irodalmi életet élnek: havonta rendeznek író-olvasó találkozót.     

 Székely irodalom   (na nehogy az lenne!)          

 Február 28-án a Hargita megyei Gyergyóremetén került sor Kelemen Hunor: Szigetlakó és Márton László: Vízimalmok Erdélyben című könyvének a bemutatására. Kissé megütközve olvastam a napihírt

, ugyanis nem értettem, miért épp Gyergyóremetét választották a szervezők az esemény színhelyéül. Amint kiderült, a székely falu lakosai aktív irodalmi életet élnek: havonta rendeznek író-olvasó találkozót. Ezúttal a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó  is besegített a szervezésbe. Így találkoztak február utolsó napján a helybéli érdeklődők, az említett két szerző, valamint a könyvkiadó szerkesztője, Parászka Boróka és Kolozsi Kilián színművész a falu központjában, a Fráter György Általános Iskola fizikumában egy kellemes hangulatú bemutatón. A hétköznapokon rideg, csupasz osztályterem e különleges alkalomra függönnyel, szőnyeggel abrosszal lett feldíszítve. Elmondásuk szerint a tanárokat is meglepte, mennyire otthonos hangulatot tud nyújtani az az osztályterem.        A bemutató forgatókönyve a lassan gyülekező érdeklődőkkel indul: valahol az utolsó sorok egyikében a 80 éves Dezső bácsi meséli az ismerősöknek, hogy felhívták a csíkiak: ide kell jönni. Azt nem mondták, miért, de ő itt van. Végre megérkeznek a főszereplők, elkezdődhet a bemutató. Zárójelben még megjegyezném, hogy Kelemen Hunor fiatal politikus-költő Szigetlakóját a Stockholm–Kolozsvár–Bukarest vonalon eddig szinte mindenhol bemutatták, ünnepi könyvheteken szerepelt, Pesten és Vásárhelyen stb.

  A helyi iskola igazgatója üdvözli az egybegyűlteket, majd Parászka Boróka elmondja, hogy a Pallas-Akadémia több egy cégnél, de több egy egyszerű könyvkiadónál is. Ez egy olyan szellemi műhely, intézmény, amely összefogja az embereket. A Pallasra itthon és Nyugaton is figyelnek, jelentős nemzetközi vásárokra hívják meg. (Legutóbb Frankfurtban léptek fel: A kiadó célja, hogy a székely közösségi életben megtartsa, ápolja a helyi szellemi értékeket.

 Ennek megfelelően állították össze a kiadói programot. És akkor mindent bele! következzen egy rövid bemelegítő-vers Kelemen Hunortól:             

 A kisfiú sétája a városban            

Az istállóban autóbusz nyerít.     Lovak a benzinkútnál sorban állnak.     Háztetőn bicegő építődaruk.     Kazánfűtők talpig fondorlatban.     Fecskét zabálnak óriás szúnyogok.     Csipkerózsika ébred: milyen nap van?    Korcsolyázni indul a repülős század     (ránk fagy a veríték Ikrek havában).     Csilingelnek a templomok.    A villamosok harangoznak...    Szemét dörzsöli a kisfiú:    Né, apu, a gyógyszertárnak    sárkányfeje van!       

 Parászka Boróka, aki a mentor szerepét töltötte be ezen az estén, ezúttal két teljesen különböző jellegű könyvet mutatott be, ezzel is bizonyítva a Pallas-Akadémia sokoldalúságát. Felkéri Kolozsi Kiliánt, hogy hangulatteremtőként olvasson fel Kelemen Hunor verseiből. Elhangzik az első vers, a „Törvényhozók és bírák” című. Felmerült a kérdés, hogy Kelemen Hunor mint költő, vagy mint közéleti személyiség van-e jelen Remetén? (Jó tudni róla, hogy volt már Korunk-szerkesztő, államtitkár, jelenleg pedig parlamenti képviselő, az RMDSZ-en belül a Szövetségi Képviselők Tanácsának az elnöke.) A kérdezett szerint ezt a két szerepet nem lehet szétválasztani. A felolvasott vershez pedig hozzáfűzi, hogy 1995–1996 körül írta, amikor még nem szerepelt a politikai életben. Tehát amikor törvényhozókról vagy bírákról írt, azt minden konkrét utalás nélkül tette.              

A moderátor következő kérdése: „Milyen évet zártál?” Kelemen Hunor az elmúlt évet vegyesnek nevezi (költőként is, politikusként is).  Megjelent egy kötete régebben írt versekből, azonban alkotóként elégedetlenség tölti el. „Miért?” „Mert nincs idő arra, hogy írjak. Amikor 1997-ben váratlanul felkértek arra, hogy belépjek a politikai életbe, számoltam azzal, hogy politikusként képtelenség szépirodalmat létrehozni. Mivel az nem úgy működik, hogy egész nap törvényeket tanulmányozok, vagy lenyomó parlamenti vitákon veszek részt, aztán hazamegyek, leülök az íróasztal mellé, és írok egy verset.  A politika és a költészet művelése két különböző életformát jelent. Azonban arra feltétlenül szükség van, hogy a »politikában« töltött nap után verset olvassak vagy bármi szépirodalmat, esetleg zenét hallgassak.”       

 Leltár            

 Mennyi szép verset írtam     Mennyi semmit    Öleltem száz nőt vagy tán     Kétszer annyit    Sírtam s hallgattam sírást    Női faxnit    Megcsaltam icát annát     Katát pannit    Voltam léhűtő vendég     Bunkó tahó     Végvári vitézeknél     Trójai faló    Másztam fára hegyekre     Falra nőre    Égetett láz égett a     Pofám bőre    Néha fittyet hánytam a     Teremtőre    Tudtam mindent ezért     Tudatlan voltam    Magam soha mindenért     Mást okoltam    Kibírtam ezt-azt nincs ki     Összeírja    Bevallom jelentkeztem    Néhány díjra     Vadásztak rám vadásztam     Másra én is    Az élet egy szart ér bár     Mondják szép is    Egy barátom üzente     Harc az egész    Vághatnék s varrnék mint egy     Híres sebész    De már eldöntöttem nem     Szállok harcba    Nem vágyom győzelemre     Sem kudarcra    Néha még borra sörre     Női ölre    Egy helyben élek lassan    Megyek tönkre    Ha válaszolnom kell: mi     Lesz belőlem?     Legfennebb diákok vizs-    ga-tétele    Undorító férgek finom étele    Mert sok szép verset írtam     Sok szép semmit    Tán többet érdemelnék     Nem csak ennyit                 

 A második felolvasott vers, a „Leltár” című a fiatal költő eddigi életét veszi számba (ezen vers bizonyos fordulatai utalnak arra, hogy Kelemen Hunor valamikor réges-rég közel állt OJD köréhez). A leltárkészítéssel kapcsolatban felmerül a kérdés, mitől hiteles a vers, mitől jó egy vers. Mindenekelőtt az igazság fogalmát kell tisztázni. Nem kell feltétlen igaznak lennie egy leírt szövegnek, ahhoz, hogy hiteles legyen. Kelemen Hunort soha nem foglalkoztatta a verseiben leírt dolgok valóságban való tükröződése. „Számomra akkor jó egy vers, ha engem megragad, ha nincs benne semmi ami pluszba van.”    Végül sorra kerül a „Kihűlt” című vers is. Parászka Boróka szerint egy-egy Kelemen Hunor-vers után nehezen, vagy csak későre lehet szóhoz jutni. Ezért a kérdés általában nem a verstől indul, de mindenképp oda tér vissza. Kérdése meglepő: „Mennyire fontos számodra, hogy képek éljenek benned? A beszédben hogyan alkalmazod a képeket?” És akkor jöhet az ars poetica (vagy ars politica?): „Amikor írsz, képekben gondolkodsz. Természetesen egy verset le is lehet építeni, hogy teljesen hiányozzanak belőle a képek. A politikában viszont nem ilyen egyszerű a dolog. Amikor emberekhez szólsz, akkor természetesen minél több képet használsz, annál jobb, így könnyebben érthető az, amit mondani akarsz. A parlamentben viszont szaknyelvet kell alkalmaznod, különben nem fognak megérteni, esetleg hibbantnak tekintenek. Természetesen vannak politikusok, akik nagy előszeretettel használnak képeket, eredményesen manipulálva az embereket. Nem ajánlatos összekavarni ezeket a dolgokat, mert milyen is lenne egy vers politikai terminusokban megírva?”           

        Márton László: Vízimalmok Erdélyben című könyve kapcsán Parászka Boróka elmondja, hogy egy olyan műről van szó, amely filológiai műveltséggel rendelkező személy számára is élvezhető, bár nem hiányoznak belőle a technikai leírások. (Márton László vallomása – Miért lettem vállalkozó – a Korunk 1997/11-es számában olvasható 83-84. Miért épp a vízimalmokat választotta a szerző? Márton László mindenekelőtt beismeri, hogy nem akar megrontója lenni a kialakult lírai hangulatnak, ezért a Kelemen Hunor számára feltett, az igazság fogalmára vonatkozó kérdéshez térne vissza. A technikában egyértelmű, hogy ami igaz, az igaz, de ne felejtsük el, hogy a fizikában is van relativitás elmélet – mondja. Ha pedig a tudományban is attól függően alakul valami, hogy honnan nézzük, akkor a valóságban még inkább így van.        Továbbá megtudjuk, hogy a szerző már összeállított egy kötetet az erdélyi harangokról. Mivel nagyon kedveli a technikát, arra vállalkozott, hogy erdélyi technikatörténetet állít össze, minél színesebb, olvasmányosabb formában. Véleménye szerint a technika története ugyanolyan izgalmas része a művelődéstörténetnek, mint például a zene. Az előző – a harangokról szóló – kötet anyagának 15 évig tartó gyűjtése közben sikerült összeállítani a nyersanyagot egy, a vízimalmokról szóló kötet kiadásához is.

       Ezek után felkérték a jelen lévő Portik Dobos Dezsőt, aki a gyergyóremetei malom tulajdonosa, hogy mesélje el a malma történetét. Dezső bácsi zamatos székely kiejtéssel beszél, részletesen elmeséli, hogy még a nagyapjától örökölte a malmot. Sajnos, pár évi működés után államosították… Dezső bácsinak éveken át a mindig jelenlévő brigádosok irányítása alatt kellett működtetnie a vízimalmot. „Annyi okos vót ott, hogy mellettik inas se lehettem volna. De ha valami baj vót: Dezső bácsi most mi lesz?”

       Dezső bácsi felettébb élvezetes beszámolója után a közönség kérdésekkel fordult a két szerzőhöz. A legérdekesebb kérdést Kelemen Hunorhoz intézte az egyik hallgató: Nem találja túl korainak a leltárkészítést, hiszen ő gyakorlatilag kezdő költőnek számít? Kelemen Hunor szerint leltárt (vagy számvetést) lehet és kell készíteni minden nap végén, tehát soha nem lehet túl korai. De a verset elmondása szerint nem kell komolyan venni, hiszen ez csak afféle játék volt, ami induló írói körökben szokásosnak számít. Magyarázatként említette továbbá a hiúságot: Szerinte minden alkotó hiú, már induláskor az, és ha sikereket ér el, akkor ez egyre fokozódik. Egy, az illusztrációkra vonatkozó kérdésre adott válaszból megtudhattuk, hogy Damokos Csaba, az illusztrációk készítője a költő régi barátja. Egyetemista koruktól tervezgetik egy közös kiadvány létrehozását. (Damokos lelkén számtalan szép kötet tervezése szárad, legutóbbi vezércsele: a Korunk új grafikai arculatának a kialakítása.)

     – Örököse-e Kelemen Hunor az Előretolt Helyőrségnek, a csoportnak, melynek tagjaként kezdte költői pályafutását?    – Természetesen magaménak tartom a csoport szellemiségét. Sajnálatosnak tartom azonban, hogy a folyóirat is megszűnt.    – Eldöntötte-e már, hogy költő, vagy politikus akar lenni? Az olvasóinak vagy pedig az általa politikailag képviselteknek akar örömöt szerezni?    – Az biztos, hogy írni szeretnék, és vissza fogok térni az íráshoz. De amíg politikusként tevékenykedem, természetesen utóbbiaknak akarok örömöt szerezni. Az íróasztal mellett pedig olvasóimnak.    – Nagyon sok értékes íróember elveszik a politika miatt. Melyik a fontosabb, a politika vagy a költészet?    – A politika gyakorlásában van egy olyan törvényszerűség, hogy aki nem alkalmas, az kiesik. Természetesen ennek ellenére vannak rossz politikusok. Akkor jó egy politikus, ha a politika mellett van egy szakmája. Akárcsak az újságíró. Ha már van egy szakmája, amikor újságírásba kezd, akkor tud szakosodni, az illető témára. De sajnos, ma a fiatalok az érettségi után egyből az újságíró-képzőbe jutnak, ami meg is látszik a sajtó színvonalán. De aki bekerül a politikába, annak nem könnyű kilépni. Én is azt gondoltam az első felkérésemkor, hogy amíg lejár ez a mandátum, addig itt maradok, utána visszatérek az íróasztal mellé. De engem is, mint mindenkit, akinek sikerei vannak, elkapott a „politikaláz”. Ki kell várni az időt, amikor újra eljön a költészet ideje.    Kelemen Hunor fejtegetése után Boróka azt kérdezi Márton Lászlótól: mégis, mit lehet a rideg technikatörténeti ágazaton kedvelni, mi az, ami megragadja az embert? A szerző megígéri, hogy egyszer elviszi „Kelemen urat” Dezső bácsi malmához, és amikor ott ül egy kövön legalább egy óra erejéig, s hallgatja a malom kellemes duruzsolását, a patak csörgedezését, akkor biztosan élete legszebb versét fogja megírni.    A találkozó jó szokás szerint borkóstolással végződött, abban a reményben, hogy a következő is ugyanilyen kiváló hangulatban, a hagyományos székely vendégmarasztalás jegyében fog lezajlani.                 

    Borcsa János, a kortárs erdélyi irodalom új teljesítményeit éles szemmel nyomon követő, analizáló szemléletű esszéista, kritikus úgy mutatja be Kelemen Hunor verseit, mint olyan műveket, amelyek elmondják mindazt, amit a költő a világról tud, illetve tükrözik mindazt, amit a világ kivált a költő lelkében. Ennél pontosabban aligha lehet megragadni a Szigetlakó darabjainak lényegét. Talán még azt lehet hozzátenni, hogy a verseket körüllengi a teljesség igézete, a mindent versbe venni vágyás varázsa és ennek lehetetlensége. Úgy ahogyan a Titkaid és életem kezdő soraiban olvassuk: „Én minden titkodat megtudom, / Te lassan széthordod életem”. Kelemen Hunor versei a lét glóbuszának egészében láttatják a lírai szubjektumot; versei az egyén helyét jelölik ki az emberi univerzumban (A Látogató; A hátvédek hatalma; A hierarchia bosszantása; Légtornász az égi tornácon stb.).

      Ez az univerzalizmus mégsem hat nyomasztóan az olvasóra, ebben az emberi teljességben mégsem vész el az egyéniség, mert a költő sokszor groteszk iróniával, sokszor baráti közvetlenséggel szól a tárgyáról, mintha csak jóízűen mesélne egy társaságban (A Keleti Misszió; A rokon látogatása; A kisfiú sétája a városban; A hírnök balladája; Önkéntelen felejtés stb.). Vagyis az emberi dimenzió teljességének ábrázolásában nincs semmi nagyképű komolyság, ellenkezőleg, hangját sokszor jellemzi játszi könnyedség, a fintoros szarkazmus, a csevegő stílus. Mintha csak mellékesen, szellemeskedőn világítana rá életünk dolgaira. Sokszor fügét mutatva szól komoly tárgyáról, máskor grimaszt vág lelki tükre előtt, miközben szinte észrevétlenül alkalmazza a poétika klasszikus műfajait, versalakzatait, szigorú formai kereteit. Tehát mívesség és frappánsság, nagy műveltség és mindennel viccelődő irónia egyszerre jellemzik ezt a költészetet.       

      Végül egy személyes vallomás: 

(Figyelem itt az egyik versalany ömleng, és Boróka mélásan idézi)

  „Hallgattam Kelemen Hunort (…) a kellemes hangulatú, vendégszerető, a könyvesszalon nevet valóban megérdemlő Liteában és sűrű szemrehányásokat tetem magamnak, amiért bizony hézagosan olvastam az utóbbi időben az állatorvosnak tanult, majd rádiószerkesztővé lett, most filozófiát hallgató, Csíkkarcfalváról hozzánk, Kolozsvárra »elszármazott« ifjú szerzőt. Tíz éve érkezett ebbe a városba, írja Forrás-kötete hátlapján. Egyik versében »mínuszévekről« beszél, ám nem hiszem, hogy ebben az ítéletében igaza van; mármint hogy az ő életében »a mínuszévek egyre-másra gyűlnek«. Ezt még akkor is így vélem, ha például a sajnálatos gyorsan megszűnt kolozsvári ifjúsági irodalmi lapra, a kilencvenes évek eleji Jelenlétre gondolok (amelynek Kelemen Hunor is szerkesztője volt). Változnak nyilván az intézményes keretek, maguk az intézmények is (a Mínuszéveket még a Kriterion adta ki, 1996-tól viszont a marosvásárhelyi Mentor, a Látó kiadója gondozza a Forrás-köteteket), ez azonban még nem ok a letargiára. Az igazság az, hogy Kelemen Hunort – egyes versei elégikus hangvétele ellenére – nem ez jellemzi. Versbeli idegenvezetőjével mondja: »talán itt volt az utolsó konvert / talán itt állt az énekes / talán eddig tartott az út / talán innen új út indult / ............. talán?!« A pontok kitöltését az elkövetkező évek s a bennük (itthon) élők vállalják. A régmúlt, a jelen és a jövő viszonyát mindenesetre a Fordított tér utolsó két sora mutatja reálisan: »Akkor nem tudtam, hogy nincs örökre érvényes mondat, hogy a mondat sohasem fejezhető be...«” (Kántor Lajos, irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztője)"