Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
vidéki |
/ #3566 Re:2011-10-05 11:57Erre próbáltam hajnalban rávilágítani én is. Számomra érthetetlen, hogy miért kell oda piszkítani, ahová nem is hívták. Mindegy, nem is próbálom megfejteni. Én nem tudok ilyen ocsmány, gyűlölködő fejjel gondolkodni. Én nem tudom, hogy akik olyasmiket irkálnak, mint ami ezen a fórumon történt, milyen emberek lehetnek. Biztosan nem az én baráti körömből kerülnek ki, végülis az emberek kiválasztják egymást. Én az ilyen közegből menekültem mindig is. A közelmúltig elkerültek, most megkaptam párszor a legdurvább dolgokat, amiket ember embernek mondhat. Nem kívánom senkinek, hogy ilyen durvaságokat kapjon. A stílus maga az ember, de hát ember az, aki ilyen stílusban irkál, ennyire nem veszi emberszámba a másikat? Én nem szeretném, ha erre a beírásomra reagálnának, mert helyettük is én szégyenlem magam. Szörnyű. Nagyon kellemetlen napokat szereztek nekem, de a családom szerint magamra vessek, én vagyok a mazochista, én vívtam ki magamnak ezeket a leveleket. Hát nem tudom. Attól, hogy az ember megpróbál emberi hangon szólni egy ismeretlenhez, arra a dögölj meg, büdöskomcsi a legkedvesebb válasz,.... azzal nem tudok mit kezdeni, lemerevedek. Tudom, pont ez a cél. Milyen lelke lehet annak, akinek ez a célja, ebben leli örömét? Én a magam részéről ígérem, hogy ilyen levelekre nem fogok reagálni. Nem érdemlik meg. Szégyenletes, amit művelnek. Fogjunk össze és takarítsuk ki sorainból ezeket a ... valakiket és fórumozzunk továbbra is azért, amiért ez a fórum alakult. Üdv. |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5829 Létrehozva: 2024-03-03
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
907 Létrehozva: 2025-04-25
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
490 Létrehozva: 2025-04-30
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
407 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3712 Létrehozva: 2025-04-02
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
175 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
113 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
89 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6961 Létrehozva: 2023-07-26
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
66 Létrehozva: 2025-04-15
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
57 Létrehozva: 2025-04-25