Végveszélyben a Földrajz a (köz)oktatásban!
csakegytanár |
/ #94 gondolkodni...2016-04-21 21:18Úgy szeretném, ha gondolkodni látnám a kollégákat! A legnagyobb baklövésnek tartom, hogy a sokan (lehet, hogy legtöbben, nem olvastam el minden oldalt) a földrajzot más tárgyak fölé emelik vagy esetleg azzal indokolják aláírásukat, hogy földrajz szakosok. Ezek elfogult, egyéni, kicsinyes megjegyzések. Pontosan olyanok, mint ami ellen küzdeni kell. A szakgimnáziumokban a természettudományok szelektív elhagyása az ott tanuló diákokat skatulyába zárja, a görcsös ragaszkodás egyik vagy másik tárgyhoz ugyanilyen skatulyát jelent. Végveszélyben nem (csupán) a földrajz van, hanem a természettudományok oktatása általában. Mindegyikért illene szót emelni, függetlenül a személyes érintettségtől. Szerintem jelen esetben egyetlen felelős magatartás minden kiszorított tárgyért egyformán küzdeni, hiszen egy egységes és általános természetismereti tudásra lenne szükség. Lehet, hogy eretnek gondolatot fogok megfogalmazni és ugyanolyan rossznak ítéltetik, mint a kormány diktátuma, de lassan itt lenne az ideje kidolgozni az egységes természetismeret / természettudomány tárgyat, amely négy éven át, heti 3-4 órában oktatja a mindenkinek szükséges tartalmat. Egyúttal a pedagógusképzésben is megjelenhetne az a szak (levelező képzésben is!). |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
856 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5721 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
220 Létrehozva: 2025-04-30
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
171 Létrehozva: 2025-04-28
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
82 Létrehozva: 2025-05-09
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
81 Létrehozva: 2025-04-14
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2313 Létrehozva: 2025-03-04
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6958 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30