Végveszélyben a Földrajz a (köz)oktatásban!
Vendég |
/ #972016-04-22 04:02Azt gondolom, hogy igen nagy ellentmondás az amikor nagyjából egy időben az ENSZ közgyűléssel és konferenciákkal (tavaly), ahol a kormánypárt által "delegált" köztársasági elnök úr, Áder János - egyébként nagyon szimpatikusan és odaadóan - munkálkodik a klímavédelem és globális problémák megoldása terén, akkor a kormánypárt oktatással foglalkozó "szakértő" politikusai bedobnak egy ilyen hátborzongató ötletet. Mintha nem akarnák megérteni, hogy nincs nagyon más tantárgy a közoktatásban, amely a globális társadalmi és természeti problémákat összefüggéseiben láttatná. Azon kívül igenis arra is szükség van, hogy ismerjük bizonyos szinten a térképet is, bár a földrajz nem csak ezt jelenti, mert botrányosak a felnövő gyerekeink topográfiai ismeretei is. Meg kell említeni azt a vonzatot is, amely a pedagógus egzisztenciát érinti, hány földrajzos kolléga fogja a megvalósult rémálom esetén elveszíteni az állását? Megint a döbbenetes fiskális szemlélet, mert mire menne ki a "játék"! Mi lehet még ennek az "ötletnek" az oka? Ha ezzel időt akarnak felszabadítani, nem hiszem, hogy ettől a szakgimnáziumok tanulóinak több idejük és lehetőségük lenne a szakmát megtanulni, nem ezen áll a dolog. Nem mellékes, hogy folyamatosan "sírnak", hogy nincs utánpótlása a természettudományos tanárképzésnek, ezzel a lépéssel az arra vállalkozók csekély körét még tovább szűkítenék, nem beszélve arról, hogy a geotudományok alkalmazási területei (szakgeográfusok) nem csak az iskolák. Persze rossz előjelvolt az is, hogy Lázár miniszter úr "feketelistáján" többek között a Mayar Állami Földtani és Geofizikai Intézet is fent volt!! |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3705 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
801 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
391 Létrehozva: 2025-04-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
315 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
158 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
146 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2308 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
76 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6954 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1838 Létrehozva: 2025-03-20
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
55 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
53 Létrehozva: 2025-04-25