Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #5744 A Gyurcsány-párt indulása2011-11-25 02:40Eddig 1500 MSZP-s ment át Gyurcsányhoz Egyelőre valamivel több mint négyezer személy írt alá szándéknyilatkozatot vagy töltött ki már belépési nyilatkozatot a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő által vezetett Demokratikus Koalíció nevű pártba – tudta meg a Népszabadság. Ez kevéssel több mint a fele azoknak, akik korábban beléptek a formációba, amikor az még az MSZP egyik platformjaként működött. Az első felmérésben az teljes lakosság körében 2, a pártválasztók körében 4%-ot mért a Tárki, miközben a Jobbik átvette a vezetést az MSZP-től mindkét kategóriában. |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3705 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
800 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
387 Létrehozva: 2025-04-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
378 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
315 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
149 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
140 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2308 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
70 Létrehozva: 2025-05-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1837 Létrehozva: 2025-03-20
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6954 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
54 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
53 Létrehozva: 2025-04-25