Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt


Vendég

/ #5792 A nagyesztergári választás

2011-11-28 12:49

Szelthofferné Németh Ilona független jelöltet, a település korábbi vezetőjét választották meg ismét polgármesterré vasárnap a Veszprém megyei Nagyesztergáron – közölte Szafner József körjegyző, a helyi választási iroda vezetője. A 14 független jelölt közül megválasztották a 6 önkormányzati képviselőt is.

A győztes 216 szavazatot kapott, míg a második helyre került Janni Bélára, a Fidesz-KDNP jelöltjére 178-an, a harmadik helyezett, függetlenként indult Bittmann Máriára pedig 23-an voksoltak.

A névjegyzéken szereplő 1009 választópolgár közül 420-an mentek el szavazni (három szavazat érvénytelen volt), ami 41,6 százalékos részvételi arányt jelent.

A bakonyi községben azért kellett időközi választást tartani, mert a képviselő-testület augusztus végén feloszlatta magát.

#5789:

MSZP-s  büdöskomcsi féregnek nem sikerült indulnia sem ebben a falucskában.