Elszámoltatást akarunk!
Vendég |
/ #1072012-01-17 16:57Ha igazi elszámoltatást akarunk, akkor 1947-től kellene elkezdeni, mert az azóta, kormányon levő személyek, mindegy hogy milyen politikai-társadalmi-gazdasági berendezkedésű volt az ország, vezető beosztásukat nem a köz érdekébe elvégzett munkatevékenységre használták, hanem saját, családjuk, rokonságm baráti érdekkörök előrejutását, meggazdagodását, tüzték ki célul, álnok módon, hazudva, ideológiai frázisok mögé bujva és azzal magyarázva érdemeiket. Másokat ugyanakkor így hátrányba helyeztek, meggyötörtek, kínoztak, s ha kellett el is tették az élők sorából. Kikre jellemző magatartás ez? Honna tanulták? Mert a magyar ember ilyent nem tesz, mert ezt nem ismeri. Sem jelleme sem vallása. Ezek az el nem évülő bűnök, nem az amit hangoztatnak. Mert azóta nem csak ők, de leszármazottjaik is folytatják (tisztelet a kevés kivételnek, mert vannak megtértek is és beismerők is!!) e tevékenységüket, az aljas és nem igazságos módon elért és megszerzett előjogokkal és azok következményeit is mai napig élvezve. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1322 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1070 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
613 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
199 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1599 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
121 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5151 Létrehozva: 2024-06-21