A bírói függetlenségért!
Vendég |
/ #212012-07-24 21:26Egyetértek azzal, hogy az elbocsátott - 62 évet betöltött - bírókat visszahelyezzék. Miért? Azért, mert a jelenleg helyükbe került fiatalok nem tudják helyettesíteni az Ő tudásukat. Ezt tapasztalatból tudom mivel 22 évet dolgoztam bíróságon mint tisztviselő bíró mellett. A kormány szerint azért volt erre szükség, hogy felgyorsítsák az ügyek menetét. Na ez nem Igaz! Ma egy bíróra éves szinten 280-300 ügy jut. Ez így volt 22 évig de éven túli lemaradás igen kevés ügyben volt. A normál ügyirat száma 1 bíróra 60 ügyirat lenne, hogy fel tudjon készülni és a változó jogszabályokat tanulmányozni tudja az ítélet hozatalához. Ez nem valósulhat meg ebben az időszakban, hiszen havi, sőt napi szinten változtatják a jogszabályokat. Erre egy bírótól sem lehet elvárni, hogy felkészült legyen. Sok esetben a jogszabály mellé nem készül el az indokolási rész, tehát nem lehet ítéletet hozni. A bírók pedig azért nem szólalnak meg, mert nem tehetik. A bíróságokon külön szóvívó van akik ezzel foglalkoznak. De tőlük én nem várom, hogy megszólalnak, hiszen dr. Handó Tünde másnap utasítaná a főnökét, hogy rúgja ki. Sajnálattal mondom ezt, hiszen dr. Handó Tünde egy kiváló munkaügyi bíró és vezető volt. Nem értem, hogy vállalhatta ezt el mivel ő igazán tudja, hogy ez nem fér össze a bíróság önállóságával. Hiszen ő tudatában van annak, hogy még egy bíróságon belül sem lehet ugyanazon területen rokona senkinek. Nagyon szeretném ha eredményes lenne ez a megmozdulás a bírók visszahelyezése érdekében. Köszönöm a lehetőséget: Nagyné Éva |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
A kulturális, zenei és közösségi életért
1258 Létrehozva: 2024-12-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
6169 Létrehozva: 2024-06-21
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
437 Létrehozva: 2024-12-09
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
340 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
257 Létrehozva: 2025-01-01
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
242 Létrehozva: 2024-12-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1743 Létrehozva: 2024-09-29
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
216 Létrehozva: 2024-12-10
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
197 Létrehozva: 2024-12-11
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
184 Létrehozva: 2025-01-02
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
157 Létrehozva: 2025-01-01
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53202 Létrehozva: 2014-01-01
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
99 Létrehozva: 2025-01-03
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
393 Létrehozva: 2024-11-21
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
73 Létrehozva: 2025-01-01