Tiltakozás Gyöngyösi Márton gyűlölködése ellen
Vendég |
/ #57 Re:2012-11-23 08:02A zsidók nagyobb mértékben felelősek a feszültség fenntartásáért, hiszen ők az agresszorok.
"1948-ban létrehoztak egy államot egy olyan területen, ahol a 7. század óta élnek palesztinok. Ez pedig a palesztinoknak valamiért nem tetszik. Legalább annyira, mint amennyire a zsidóknak nem tetszett az, hogy Róma betette a lábát Júdeába. .. És elkerülvén, hogy belemásszunk a történelem egyik legparttalanabb, nem egyszer hadjáratba torkolló vitájába (hogy ti. kit is illet a terület), szögezzük le: nem lehet egy népet csak úgy simán elűzni és kirekeszteni arról a földről, ahova 1300 évvel korábban költözött. Főleg úgy nem, hogy egyik napról a másikra közöljük velük: "einstand". És főleg úgy nem, hogy miután félretettünk minden vallási és erkölcsi szempontot, tetszőlegesen felépítünk egy fél budapestnyi gettót, ahova besuvasztunk másfél millió palesztint alig 60 évvel azután, hogy minket kiengedtek a lágerekből. Ha tehát valaki magát az emberi és kisebbségi jogok lelkes és szociálisan érzékeny védelmezőjének tartja, horribile dictu a felmenőit koncentrációs táborokba zárták, ne tapsikoljon, ne irkáljon alá és ne követeljen szolidaritást azért, hogy valakik módszeresen zárhassanak gettókba és aránytalan erővel ölhessenek halomra ott élő embereket. Ellenkező esetben egy olyan képmutató féregként lesz kénytelen emlegetni az utókor, mint amilyet egyébként a kéreg alól sem hagy jó szívvel előmászni az ember. És nem csak az elvi következetesség számonkéréséről van szó, hanem arról is, hogy aki bármilyen véleménye ellenére szarik arra (ha nem éppen egyetért azzal), hogy nyilvánvaló aránytalansággal bombázzák szarrá a gázai övezetet, hogy fegyvertelen nők, gyerekek és civilek ezreit ölik meg kacarászva, - nem beszélve a mindennapok atrocitásairól -, az nem több egy beteglelkű baromállatnál."
|
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
742 Létrehozva: 2025-03-03
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
562 Létrehozva: 2025-03-04
Mentsük meg a fákat!
331 Létrehozva: 2025-02-25
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10114 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
640 Létrehozva: 2025-02-05
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2469 Létrehozva: 2024-09-29
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
200 Létrehozva: 2025-02-26
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
118 Létrehozva: 2025-03-05
Debreceni Óvodák megmentése
797 Létrehozva: 2025-02-28
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
779 Létrehozva: 2025-02-21
Mentsük meg a soproni ovikat!
3232 Létrehozva: 2025-02-24
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
61 Létrehozva: 2025-03-09
Összefogás a vasvirágsori futtatóért
40 Létrehozva: 2025-03-08
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
575 Létrehozva: 2025-02-23
Az ADHD és ADD súlyos fogyatékosságnak való elismerése és az érintettek támogatása
129 Létrehozva: 2025-02-19
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2596 Létrehozva: 2025-02-20
Az (CKIK) Iskola rádió megszüntetése.
27 Létrehozva: 2025-03-01
Gyopárosfürdőért
128 Létrehozva: 2025-02-28
Adják le Megtévesztve 2.évadát
859 Létrehozva: 2025-01-25
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
605 Létrehozva: 2025-01-19