A közoktatásért!

Kedves Kollégák!
Abban feltétlenül igazatok van, hogy a mostani helyzet botrányos. Ám ha jobban belegondoltok, nem feltétlenül lóg ki a sorból, és ezt egyáltalán nem a jelenlegi vezetés védelmében mondom. A közoktatásban évtizedek óta ment a kísérletezgetés. Nem ennyire nyilvánvalóan és durván, de ment. És menni is fog, amíg az lesz/marad a rendszer lényege, hogy amit az előzőek kitaláltak, megcsináltak, ki kell söpörni, és át kell verni a saját tervünket. Ha jó volt, ha rossz volt, a legnagyobb hibája az volt, hogy ők, az előzők csinálták.
A dolgok sajátossága, hogy egy-egy intézkedés kifutásához, a tapasztalatok, tanulságok összegyűjtéséhez hosszú idő kell. Nem volt. Divatok, másutt már bebukott világmegváltó tervek, hóbortok ugyanúgy szerepet kaptak, mint előbbre vivő, hasznos elképzelések. És fogcsikorgatva, de csináltuk, mert úgy éreztük, túl fogjuk élni ezt is. Sztrájkfenyegetések is voltak, tüntetések is, de egyetlen valóban átütő, az egész szakma összefogását megmutató lépésre nem került sor. Mert egy termelő üzemben lehet az sztrájk, hogy bemegy a dolgozó, és nem termel, de egy iskolában sztrájknak nevezni azt, hogy ott van a pedagógus és a gyerek, csak éppen tanítás nincs, enyhén szólva vicces.
Amíg a másik oldalon nem vitapartnerek vannak, hanem megsemmisítendő ellenségek, így is marad. Az erőszakos végrehajtásnak nyilvánvalóan az volt a célja, hogy bebetonozódjon, ne lehessen visszacsinálni - ezt sem. Nyilván borítékolták, hogy lesz némi tiltakozás, de az előzmények alapján azt is, hogy átfogó szembeszállásra nem kell számítaniuk. A szakszervezetek mindig tartózkodtak a keményebb fellépéstől, most is egy tantestület volt a tiltakozás megfogalmazója.
Mit lehet hát tenni ebben a helyzetben? Gondoljátok végig: a magányos farkasokkal, akár egy-egy tiltakozót, akár egy tantestületet jelent, félre lehet söpörni. Úgy gondolom, hogy addig nem lesz eredményes a fellépés, amíg az érintettek többsége nem fog össze. Ennyi.