Mentsük meg a Madarász utcai Gyermekkórházat
Rapid |
/ #112013-01-23 09:04Heteket, összesen hónapokat töltöttünk itt és - az addigi tapasztalatoktól eltérően - csak pozitív dolgokat tapasztaltunk. Odaadó, szakértő, megértő emberek dolgoznak ott, néha méltatlan körülmények között. Soha nem vártak pénzre vagy ajándékra, és az orvostól a takarítóig mindenki érezhetően szerette a munkáját. Olyan műtéteket végeztek el a gyerekemen, amit itthon egyetlen másik helyen csináltak volna csak meg, és lényegében megmentették a felnőttkorát. Emellett a bent töltött nem kevés idő alatt olyan bravúrokat láttunk, ami hihetetlen még most is - a sebészeten és a traumán egyaránt. Nem mellékesen szülőtársainkkal sok-sok mindent tettünk a Madarászért, pénzt, támogatást gyűjtve - és NEM A HEIM PÁL részére! Felháborító, hogy saját személyes célokat és politikai indítékokat rejtenek ismét SZAKMAI indokok mögé. Szülőként nem mondhatok ilyet, de kívánnám a főorvos asszonynak (direkt kisbetűvel), hogy élvezze gyermeke mellett virrasztva azokat a heteket át, amit mi is átéltünk, és hasonlíthassa össze a Heim Pál ipari, lelketlen módszereit a Madarász stábjának munkájával. Van különbség, elhiheti! |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
7980 Létrehozva: 2024-06-21
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1345 Létrehozva: 2025-01-18
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
841 Létrehozva: 2025-01-19
Budaörs Pumpa Pálya
530 Létrehozva: 2025-01-22
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
359 Létrehozva: 2025-01-03
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1248 Létrehozva: 2021-07-09
Adják le Megtévesztve 2.évadát
337 Létrehozva: 2025-01-25
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
301 Létrehozva: 2025-01-19
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
291 Létrehozva: 2025-01-01
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
268 Létrehozva: 2025-01-07
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
225 Létrehozva: 2025-01-02
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
208 Létrehozva: 2025-01-29
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
521 Létrehozva: 2024-11-21
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
182 Létrehozva: 2025-01-17
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
170 Létrehozva: 2025-01-01
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53239 Létrehozva: 2014-01-01
Pumpapálya-építés támogatása Szegeden
117 Létrehozva: 2025-01-23
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4432 Létrehozva: 2023-04-02