Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt

Quoted post


Vendég

#3201 Még november előtt ki akarják zárni Gyurcsányt az MSZP-ből

2011-09-29 13:01

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt fogja javasolja, hogy még a novemberi pártkongresszus előtt zárják ki Gyurcsány Ferencet a szocialista pártból. A politikus erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt szerda este.

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=475969


Horváth Csaba az ATV-ben elmondta: az a politikus, aki a pártjával szemben politizál és nyilvánosan megsérti az általa is megszavazott pártkongresszusi határozatot, miszerint a magánvéleményét nem a nyilvánosság előtt fogalmazza meg, hanem a párt belső fórumain, az valójában már nem tagja a szocialista pártnak.


Szerinte Gyurcsány már "praktikusan" kilépett a szocialista pártból, "lelkében ő ezt a lépést meghozta, és viselkedésében ő már nem párttag" - tette hozzá.
Hangsúlyozta, azt fogja javasolni, hogy Gyurcsány Ferenc ne legyen a Magyar Szocialista Párt tagja.

Mint elhangzott, a frakcióvezető azt is javasolni fogja, hogy ne várjanak a novemberi pártkongresszusig, hanem már előtte vonják le a "jogi konzekvenciákat". Kérdésre válaszolva elmondta: a jogi konzekvenciák levonásán a volt miniszterelnök kizárását érti.

Válaszok


Vendég

#3204 Már a Népszabadság is Gyurcsány ellen fordult :D

2011-09-29 13:54:32

#3201: - Még november előtt ki akarják zárni Gyurcsányt az MSZP-ből

A szeptember 29-ei lapszámuk két nagypublicisztikát is szentel a  Gyurcsány-problémának. Az első azt tanácsolja Gyurcsánynak, hogy mindenki jobban jár, ha ő kiválik és új pártot alapít: „Ami ma az MSZP-ben zajlik, az ugyanis nem egy újabb harc, hanem a kiválás lépései – legalábbis a baloldali-liberális oldal számára ez lenne a legcélszerűbb folyamat.”

A másik írás, a „replika” – és ez az igazán döbbenetes újdonság annak, aki ismeri, hogy működik a balsajtó –– nem védi Gyurcsányt, hanem már a címével is letaglóz: A Gyurcsány-párti „szavazó” mítosza.

Innen Gyurcsánynak tényleg nincs tovább. :D :D

Demokrata!

#3211 Re: Még november előtt ki akarják zárni Gyurcsányt az MSZP-ből

2011-09-29 15:52:28

#3201: - Még november előtt ki akarják zárni Gyurcsányt az MSZP-ből Az a gond, hogy Ön csak beszél, de nem érti!

Itt nem az MSzP-Gyurcsány vita, nem a Gyurcsány Ferenc úr személye a téma. ITT A MAGYAR DEMOKRÁCIA az, amit Orbán Viktor és talpnyalói akarnak eltaposni.

Ezért kellett megrendezni a D-DAY-t! Ezért kell ott minél több embernek kinyilvánítania az akaratát.