Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt

Quoted post

egy nyitott szemmel járó

#5190 SPÓROLÁS ORBÁN-MÓDRA: SEMMIT NEM ÉPÍTÜNK, NEM FEJLESZTÜNK ÉS MEGMARAD A LÉ, ŐSZINTÉN, ÍGY ÉRDEMES É

2011-11-10 19:33

#5188: - Re: Re: ORBÁN-KORMÁNY 4 ÉVE ALATT ÉPÜLT LÉTESÍTMÉNYEK SZÁMA: SAJNOS  1/2, A MEGKEZDETT NEMZETI BEFEJEZÉSE, A NEKEM NEM TETSZŐ PRÉRIN, DAFKE....

De, én csak a nullát ismerem, azért is írtam annyit belőle, de tudtad, paraszt, hogy mire gondolok, úgyhogy te is .    A  Bokros-csomag létezését, és ezt most nem azért írom, mert csak, hanem azért, mert valóban meg sem éreztem. Igaz, hogy a Fidesz alatti éveket sem negatívumként éltem meg, de azért a Bokros-csomag következménye volt az Orbán-kormányzás, előttük pályára tette az Antal-kormány  herdálását  Horn Gyula.      Az előtte lévő hosszú időszakot jobb nem bolygatni, mert az mindenek felett volt. Annyi gyerek született, hogy szava nem lehet senkinek arra az időszakra. Akkor épült a 650 ezer panellakás és a többi nem panel,   a két metrónk, közúthálózatok,  azóta semmi, mert éppen a Fidesz állította le a 4-es metro befejezését, kár volt. Úgy igazán nem volt nehéz országot kormányozni, ahogy a szocialisták átadták a rudit, no és az Orbán nem is iparkodott, semmi nem épült  -a Nemzetin kivül, ami megkezdett volt-  a 4 évük alatt.  Akartam írni a rendőrszékházat, de az is 97-ben került átadásra.   Medgyessy első dobása a béka feneke alatti szarturó nővérkék, azaz a közalkalmazottak 50 %-os béremelése volt. Úgy gondolom, hogy a tanárok, orvosok és melós közszférásokra ez már nagyon rájuk fért, gondolj bele, hogy most hol tartanának, amikor így is a béka segge alatt vannak.  Előtte Orbán is emelt, de ő a köztisztviselőknek, nem is értettem akkor sem, hogy miért, 70 %-ot. A minisztériumi állomány mindig is jobban fizetett réteg volt, mégis ki lettek tömve ismét.  A szocialisták alatt  épültek az autópályák, a körgyűrű, a Megyeri-híd és még tartott a szociális háló is.  Lehet úgy is élni, hogy nem építkezünk, csak spórolunk,  csak nem érdemes, mert akkor miért élünk???  ÖSSZEGEZVE, MOST IGEN ROSSZ VILÁG VAN MAGYARORSZÁGON ÉS VALLJUK BE, ORBÁN AZT ÍGÉRTE, HOGY NEM KELL A 100 NAP, CSAK KÉT HÉT !!!  AKKOR EZEK MIT HITTEK ÉS MI A FENÉRE KAPTÁK A FIZETÉSÜKET 8 ÉVIG, HA SEMMIRŐL NEM VOLT TUDOMÁSUK ??? MIÉRT ÍGÉRTÉK A FŰT, FÁT, PARIPÁT ÉS CSAK A PARIPASZAR VAN  BELŐLE???

Válaszok


Vendég

#5191 Kormányzás Gyurcsány-módra: Semmit sem csinálunk, csak hazudozunk reggel, nappal és éjjel

2011-11-10 19:36:38

#5190: egy nyitott szemmel járó - azért a Bokros-csomag következménye volt az Orbán-kormányzás, előttük pályára tette az Antal-kormány  herdálását  Horn Gyula.

No, ez is a hazug büdöskomcsi legendárium szerves része, mint pl. az, hogy Gyurcsánynak az Őszödön, zárt körben a bűntársainak előadott beismerése arról, hogy évekig hazudtak megállás nélkül és nem csináltak semmit, az valamilyen "igazságbeszéd" lenne... :D :D :D