Milla: A decemberi 7 pont
Quoted post
Vendég |
#2702011-12-04 12:45A petíció érdemben fejezi ki a magyar nép elvárását és akaratát. A becsapott 2/3-t képviselők pedig a lehető leggyorsabban tűnjenek el a közéletből, még nem késő! |
Válaszok
Elégedetlen |
#271 Re:2011-12-04 13:14:48Nem fognak, 8 évig hiába remegtek a hatalomért, a legaljasabb módszerekkel próbálták megszerezni, megbuktatni a kormányt. A legnagyobb bajt ott látom, hogy az egyszerű emberek fejét jól összezavarták, nem gondolkodnak, csak vakon hisznek Viktornak, mint egy Messiásnak. Még mindig nem hiszik, amit látnak, látom ezt a szűkebb környezetemben. Példál: van háziorvos ismerősöm, aki a vizitdíj népszavazásakor azt mondta, hogy neki jó a vizitdíj, de azért, hogy a kormány megbukjon, ellene szavaz. Megjegyzem, ez a doki KISZ, majd párttitkár volt a 70-80-as években. Más: Gyártulajdonos ismerősöm - jól járt a 90-es évek elején a privatizációnál és lett gazdag ember, szidja az előző 8 évet, mert nem ment jól neki, mintha a Gyurcsányék tehettek volna róla. Szegény nem lett, még mindig jóval többje van, mint a privatizáció előtt. Tagadja egykori párttagságát, egykori szegénységét, most elégedetlenkedik ok nélkül. Mondtam is neki, hogy én még emlékszem rá, hol kezdte, 14 éves kora óta ismerem, nem is tetszett neki a véleményem. Az ő fejében sincs még rend és sajnos nagyon sokan vannak így. Vagy egy egyszerű példa. Barátnőm idős édesanyjának mondjuk a minap, hogy mi minden történik hazánkban, miket követ el a kormány. Kiül az arcára az imádat és mosolyogva mondja, hogy nincs igazatok, a Viktor nem tesz olyat... 84 éves, nála megértem, a többinél nem. Egy kicsit hosszúra sikerültem, 3 rétegből 3 példát ragadtam ki, ami egy kicsit az országos átlagot tükrözi -szerintem. Na, amíg e téren a fejekben nem lesz rend, addig ez a kormány garázdálkodhat, mert a számok nekik dolgoznak. |
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1322 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1074 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
614 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
199 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1600 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
121 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5152 Létrehozva: 2024-06-21