Jim van Os: Nem létezik szkizofrénia!

A holland Jim van Os, a ma élő egyik legnevesebb pszichiáter, genetikus kutató indított el egy felhívást, amelyhez én is csatlakozom: szeretnénk, ha megszűnne a „szkizofrénia” diagnózis.   

Erre azért van szükség, mert ennek a diagnózisnak az orvostudományi megalapozottsága nagyon csekély, és az orvosi haszna kisebb, mint a belőle fakadó pszichológiai és szociális hátrány.  

Nem csupán arról van szó, hogy  más nevet adnánk a "szkizofréniának". Új, a stigmától és az előítéletektől megszabadító, mégis jól használható diagnosztikus megközelítést szeretnénk érvényesíteni. Sorra megdőlnek azok a sokáig és sokak által bizonyosnak vélt állítások, melyek a szkizofréniával diagnosztizált személyeket reménytelen agyi betegségben szenvedő, folyamatosan romló, veszélyes és gyógyíthatatlan eseteknek minősítették. A tudományos és tapasztalati tények az ellenkezőjét bizonyítják, azonban ezek mégsem változtatnak eléggé azon, hogy amikor kimondjuk a „szkizofrénia” szót, még a szakemberek is valamiféle csüggesztő reménytelenséggel tekintenek a diagnózist "hordozó" személyre. Így aztán a diagnózis, mint egy "második betegség", olyan terheket rak az érintett emberekre, azok családtagjaira és barátaira, amelyek aztán valóban hozzájárulnak a „tünetek” rosszabbodásához. A kritikai pszichiátria nézőpontjával itt is megismerkedhet.   Ezek az előítéletek ma még meghatározzák a legtöbb ember és a legtöbb szakember szemléletét. Nos, ezen akar változtatni a kiemelkedő van Os Professzor, akinek kiáltványát figyelmébe ajánlom. Változtassunk ezen együtt! Csatlakozzon Ön is az aláírásgyűjtéshez! Dr. Harangozó Judit

Jim van Os:

Kiáltvány

Nem létezik szkizofrénia!

Talán a létező legijesztőbb mentális állapot: a szkizofrénia. Súlyos, genetikai eredetű, feltartóztathatatlanul romló agyi rendellenesség. Aki szenved benne, gyógyíthatatlan, és a szakemberek is tehetetlennek érzik magukat. Igaz ez az állítás vagy sem?

Nem igaz.  A betegség, amit tévesen tudathasadásnak is neveznek, valójában nem létezik. Ezt nem mi találtuk ki, ezt állítja a DSM-5, a közelmúltban megújított diagnosztikus rendszer is. Eszerint a szkizofrénia diagnózis olyan kritériumokat jelent, amelyeket bizottságok állapítanak meg. Ezek a kritériumok állandóan változnak és különböznek is a világon használt más diagnosztikus rendszerekben használtaktól. A pszichózis spektrum viszont létezik. Az általános populáció kb. 3%-a szenved ettől többnyire serdülő vagy fiatal felnőtt korban. A pszichotikus állapotban az ember gondolkodását és érzékelését saját személyes érzelmei olyan mértékben „rabul ejtik”, hogy azok a többi ember számára megérthetetlenné válnak. A pszichózis ráadásul együtt jár motivációs, hangulati és értelmi változásokkal is. Tudjuk, hogy más mentális problémák körül is elég sok a zavaros elképzelés és félreértés. Az azonban nagy különbség, hogy a depressziós vagy a szorongásos betegségek esetében a segítség könnyen elérhető. Amikor pszichózisról van szó, akkor ez sajnos nem ilyen egyértelmű. A pszichózissal küzdő embert általában „reménytelen esetnek” tartják.

Ez pedig egész egyszerűen képtelenség!  Kutatások mutatják, hogy azok az emberek, akik megtapasztalják a pszichózist, legtöbbször felépülnek vagy megtanulnak együtt élni a sérülékenységükkel - a megfelelő kezeléssel. Sajnos azonban ez a fajta kezelés nem áll megfelelő mértékben rendelkezésre, mégpedig három okból. Egy:  A pszichózisban szenvedő emberek jövőjét eddig annyira pesszimistán láttuk, hogy a remény és a felépülés nem foglalt el központi helyet a kezelés során. Kettő: Az olyan hatékony módszerek, mint a munkához, vagy a tanuláshoz való visszatérés intenzív segítése, vagy a pszichoterápia nem állnak széles körben rendelkezésre. Három: Az egészségügyi intézmények egyre inkább bürokratizálódnak és rutinmunkára, „látványkezelésekre” kényszerülnek. Ezekben a rendszerekben nem kap esélyt a felépülés pszichológiai folyamata.   Így aztán a pszichózist átélő emberek nem kapnak megfelelő kezelést, ezért gyakran elvesztik a munkájukat, vagy megszakítják a tanulmányaikat, a vegetálás csapdájába kerülnek, és gyakran halnak meg idő előtt. Az életük legalább egy ötöddel rövidebb, mint egy átlagemberé. Ez nem más, mint a társadalmi igazságtalanság súlyos formája. Azért, hogy véget vessünk ennek, elindítottunk egy honlapot: schizofreniebestaatniet.nl/english /a szkizofrénia nem létezik/, hogy a pszichózisban szenvedő embereknek, a körülöttük élőknek és a társadalom egészének reális perspektívát adjunk a kezeléshez és a felépüléshez.

Célunk az, hogy a szkizofrénia kifejezés a következő öt év alatt tilalom alá kerüljön, és mindenki betartsa a pszichózis helyes kezelésének, gondozásának alapelveit.

A pszichózis kezelésének 14 alapelve:

1. Tudományosan lehetetlen a pszichózist más emberi tapasztalatoktól világosan elkülöníteni: a pszichózist egy olyan állapotnak tekinthetjük, amelyben a személyes érzelmek annyira rátelepednek a gondolkodásra és az érzékelésre, hogy ezek a többi ember számára érthetetlenné válnak.  A pszichózis emellett motivációs, hangulati és értelmi változásokkal is jár. A pszichózis is jól kezelhető, akárcsak a depresszió és a szorongás.

2. A serdülők és a fiatal felnőttek több mint 15 %-ának vannak enyhe pszichotikus tünetei /pl. hanghallás és paranoia/ a normális fejlődés folyamán. 80 %-uknál a tünetek maguktól eltűnnek – ezek az emberek egész egyszerűen folytatják az életüket és a működőképességük nem sérül.

3. Az emberek kb. 3,5%-a él olyan súlyos, motivációs, hangulati és értelmi változásokkal kísért pszichotikus tünetekkel, amelyek kezelést igényelnek. Tüneteik a pszichotikus tünetegyüttes részei, melyek minden embernél különbözőképpen nyilvánulnak meg. Ezt a széles tünetegyüttest pszichózis sérülékenység szindrómának / Psychosis Susceptibility Syndrome / vagy pszichózis spektrum szindrómának / Psychosis Spectrum Syndrome / nevezhetnénk, rövidíthetjük PSS-nek.  

4. A PSS lefolyása nagy változatosságot mutat és megjósolhatatlan. A PSS-szel élőknek csak mintegy 20 %-ánál várható az állapot kedvezőtlen lefolyása. A többségük felépül, vagy megtanul együtt élni a tüneteivel.

5. A PSS gyakran trauma, szorongás, csalódás, kudarc, hátrányos megkülönböztetés vagy megalázás eredményeképpen alakul ki, - amikor ezek a terhek már elviselhetetlenné válnak.

6. Az a tudományosan nem bizonyított, azonban jelenleg még domináns orvosi vélemény, miszerint a PSS-t egy biokémiai agyi betegség /szkizofrénia/ okozza, hozzájárul az ezzel foglalkozó szakemberek változással és felépüléssel kapcsolatos negatív felfogásához. Ezért ennek a koncepciónak nem szabad központi helyet kapnia a mentális problémákkal foglalkozó szakemberek képzésében.

7. A pszichiátria felosztja a PSS-t a ”szkizo-diagnózisok halmazára”: szkizofrénia, szkizoaffektív zavar, szkizofreniform zavar, deluzív zavar, stb..  Ez a diagnosztikus felosztás nem jól használható, mivel minden egyes érintettnél nagyon egyéni módon jelennek meg a tünetek, amelyeket szinte sosem lehet a diagnosztikus skatulyákba gyömöszölni.

8. Ahhoz, hogy valaki felépüljön a PSS-ből, az illetőnek reményt és perspektívát kell nyújtani már a legelső pillanattól kezdve. A felépülés egyfajta tanulásra épülő pszichológiai folyamat, egy új perspektíva kifejlesztése és alkalmazása érdekében. Ehhez olyan emberek támogatása szükséges, akik már átélték a pszichózist, és ahol szükséges, olyan terapeuták és orvosok segítségével, akik magukévá tették a felépüléselvű felfogást.

9. Minden PSS-ben szenvedő embernek legyen lehetősége arra, hogy már a kezelés legelső fázisában kapcsolatot teremtsen olyasvalakivel, aki már átélt pszichotikus állapotot. A megélt tapasztalattal rendelkező személy egyedülálló helyzetben van azon a téren, hogy reményt és új perspektívát adjon /”Én is képes voltam felépülni.”/.

10. A kezelés elsődleges célja az, hogy a felhasználót visszajuttassa a környezetéhez, a munkájához/tanulmányaihoz. A tanulás és a munka sokszor inkább a felépülés előfeltételeit jelentik. Még maradvány-tünetek esetén is el lehet indulni a felépülés útján, attól a ponttól kezdve, ahol az érintett megakadt. Nem eredményes az a gyakorlat, amikor előbb a teljes felépülésre várunk és csak azt követően akarjuk „elkezdeni élni az életünket”.

11. Minden PSS-sel élő és az ellátórendszerbe bekerülő embert bátorítani kell arra, hogy beszéljen a pszichózisáról. A pszichózis tartalmát úgy kell értelmezni, hogy annak jelentése van, és ez kulcsot adhat az állapot gyökerét képező problémákhoz.

12.  A pszichoedukáció ne használja központi koncepcióként  a PSS-t agyi megbetegedésként magyarázó, nem bizonyított orvosbiológiai modellt.

13. Minden pszichózisban szenvedő embernek hozzá kell jutnia egy tapasztalt terapeuta által nyújtott pszichoterápiához.

14. Az antipszichotikumokra szükség lehet a pszichózis csökkentéséhez, de fontos tudni, hogy nem hoznak helyre semmiféle, a pszichózis hátterét jelentő kóros biológiai elváltozást, abnormalitást. Az antipszichotikumok nem gyógyítanak. Sokkal több figyelmet kell fordítani az egyénre szabott adagolásra annak érdekében, hogy elérjük a lehető legalacsonyabb dózist, és elkerülhető legyen az irracionálisan sok gyógyszer együttes alkalmazása.

A szkizofrénia nem létezik! Ebben az is jó, hogy sokkal többet lehet tenni a PSS ügyében! További információk találhatók a schizofreniebestaatniet.nl/english honlapon  

Fordította: Mérey Dániel

Lektorálta: Dr. Harangozó Judit