mentsuk meg vertot
Petíció Vértóért
Amikor hallottam, hogy Szeged-Vértón székelykapukat állítottak, a kíváncsiságom arra késztetett, hogy odautazzak. A székely testvéreink nyolc székelykaput ajándékoztak a szegedi emlékhelyünknek. Mert ez a hely nem csupán a szögedieké, hanem minden igaz magyar emberé.
Amint áthaladva a nyolc székelykapun, felértem a dombra, lélegzetelállító látvány fogadott. Valami megmozdult bennem, a torkom összeszorult, a szemeim könnytől csillogtak. Ez az érzés…magyar vagyok! Különleges energiák kerítettek hatalmukba. Talán másokat is? Ezért akarják szétrombolni az ősiségünket idéző helyet?
Fent a dombon egy kerek oltár, mint hajdan az őseinknek: a Fény Oltára, továbbá egy életfa és a Székely Himnusz emlékmű. Később, 2012-ben még egy szoborcsoporttal egészült ki a szakrális helyünk: „A Fény . A Magyar Feltámadás Emlékjelé”-vel. A szoborcsoport alakjai: Anyahita, Nekese sámán, Deédes aranyasszony, Szöged vezér, Koppány és a megvakított Vazul.
Komoly szerek voltak a nemzeti emlékhelyünkön, 3-4 dobcsapat összefogásával is, ahol több száz fő is összejött. A szeretet-és egységtudat uralkodott az ott lévők között, ami beleivódott az emberiség közös tudatába, a morfogenetikus mezőbe. Még külföldről is érkeztek ezekre a megemlékezésekre. Azonkívül turisták is látogatják a helyet. http://www.fvszme.hu/category/aktualitasok/
És most mindezt meg akarja semmisíteni a város szocialista vezetése! Egy műanyag sípályát akarnak létesíteni a helyén. Arról nem nyilatkoztak, hogy mi lesz a székelykapuk és a szobrok sorsa.
A Délmagyar c. újság szavazást tartott a lakosság körében arra vonatkozólag, hogy megmaradjon-e az emlékhely. A szavazás 80 %-ban a megmaradás javára dőlt el. Akivel csak beszéltem, mindenki felháborodott a város tervén.
A Független Városi Szövetség Magyar Egyesület (FVSZME) alapító elnökének 3 évtizedes kemény erőfeszítése árán készült el a nemzeti emlékhelyünk, sok társadalmi munkával, egy fillér állami támogatás nélkül, szabályos engedélyekkel. Akik mindezt megalkották, azoknak az életművét, valamint a székely testvéreinket is semmibe veszik ezzel a (bal)lépéssel. Az Egyesület Szeged városának ajándékozta az emlékhelyet, azzal a feltétellel, hogy óvják meg azt. Erről jegyzőkönyv is készült. Koppány szobrát többször megrongálták, majd ledöntötték. Így óvták! A tetteseket nem sikerült előkeríteni a rendőrségnek.
A székelykapuk mellett sorakozó, a nemzetünk nagyjai (mint pl.: Rákóczi, Zrínyi Ilona stb.) emlékére állított kopjafák, valamint az ő tiszteletükre – a szülőföldjükről származó földbe – ültetett facsemeték teszik teljessé az Emlékhelyet. Ha ezeket is kivágnák, ill. eltávolítanák, az már természetkárosítás és az emlékük meggyalázása lenne.
Előbb 2016. évben karácsonyi ajándékkal lepte meg a város vezetősége a Magyar Egyesületet: kilakoltatták az épületből, most pedig le akarják rombolni az emlékhelyünket. Mi ez, ha nem magyarellenes megnyilvánulás?
Kérek minden jóérzésű Magyar Test-Vér-ünket, tiltakozzon a petíció aláírásával ez ellen a vérlázító terv ellen.
Köszönet érte.
DRÁGA MAGYAR TESTVÉREIM!
HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM MINDANNYIÓTOKNAK, HOGY KIÁLLTATOK A SZEGED-VÉRTÓI SZAKRÁLIS NEMZETI EMLÉKHELYÜNK MEGMARADÁSÁÉRT, ÉS ÍGY SIKERRE VIHETTÜK KÖZÖS ÜGYÜNKET. HÁLA A JÓ ISTENNEK, GYŐZTÜNK!
"Nem lesz sípálya a vértói dombon": http://szegedma.hu/hir/szeged/2017/04/nem-lesz-sipalya-a-vertoi-dombon.html
Fontos indormáció: Az aláírás csak akkor jelenik meg, ha kipipálja az aláíró a "nem agyok robot" megjegyzést.
Mariann Meszlényi Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
E weboldal adminisztrátorának bejelentéseA petíciót lezártuk, és az aláírók személyes adatait eltávolítottuk.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |