Kiállunk Horváth József igazgató úr maradása mellett!

Hozzászólások

#5603

Mert a Vasvári Gimnázium igazgatója alkalmas erre a posztra! Rengeteg, ma már diplomás diákot nevelt az iskola, persze ehhez kellett a tantestület is, de bíztak igazgatójukban. Nem véletlen, hogy a város is kiáll mellette, és az egyik diák kezdeményezte a petíciót.

Márta Pintér (Gárdony, 2024-07-05)

#5607

Felháborító, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumának a vezetőjét alkalmatlannak tartja egy olyan “ember”, akinek semmi köze az oktatáshoz, és ezek szerint azt sem érti, hogy Horváth József vezetése alatt sikert sikerre halmozott az iskola

Gabriella Kovács (Budapest, 2024-07-05)

#5611

Méltánytalannak, igazsságtalannak, felháborítónak tartom az igazgató úr menesztését!!!

Kiváló vezető, pedagógus, aki rengeteget dolgozik és dolgozott azért, hogy a Vasvári Gimnázium méltó helyet foglaljon el nemcsak a székesfehérvári gimnáziumok körében, hanem országos tekintetben is!!!

Színvonalas itt az oktatás, a légkör teljes mértékben nyugodt és vidám, a fiatalok körében nem véletlenül népszerű!!!

Az igazgató urat mindenki szereti és tiszteli!

Mindenképpen maximálisan kiállok az igazgató úrért, hogy továbbra is a Vasvári Gimnázium igazgatójaként vezethesse az iskolát, amelyet kiváló szakértelemmel, kiváló pedagógusokkal karöltve tette azzá, ami! A Vasvári szellemiség, amit Ő képvisel, nélküle már csak egy sima, szürke iskola lenne!

Tisztelettel kérem az illetékes döntéshozókat, minden Vasváris nevében, hogy vonják vissza a döntésüket, és fogadják el Horváth József igazgató úr pályázatát, aki a legmegfelelőbb erre a pozícióra!

Krisztina Kamarásné Váczi (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5619

Odajártam, jelenleg több volt tanítványom is az intézmény diákja.

Csilla Héhn (Martonvásár, 2024-07-05)

#5627

Aláírom, mert felháborító az eljárás.

Anita Miskiné Fábián (Budapest, 2024-07-05)

#5628

Három gyermekem is az ő idejében volt vasváris nagyszerű élményekkel, tapasztalatokkal. Jó igazgatónak tartom.

Péter Balogh (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5638

Egyetertek a tartalmával.

Bán Ágnes (Budapest, 2024-07-05)

#5653

A legalkalmasabb igazgató tovabbra is Horváth József .

Márta Pintér (Gárdony, 2024-07-05)

#5666

Az igazgató úr szakmai hozzáértése és felkészültsége vitathatatlan, ellenben a pályázat elutasítása mindenféle indoklás nélkül méltatlan.

Norbert Nagy (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5667

Engem is felállítottak az iskola éléről

Barnabás dr.Csécsi (Budapest, 2024-07-05)

#5674

Egyetértek

Zsolt Lang (Siófok, 2024-07-05)

#5676

... mert szégyen és gyalázat, amit ez az elnyomó-kirekesztő kormányzat meg mer tenni.

Tőke Máté József (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5686

Aláírom, mert szeretem a Vasvárit!!!

Dávid Botka (Csór, 2024-07-05)

#5689

Egyik fiam a Vasváriban végzett. A gimnáziumot kiemelkedőnek tartom. Igazgató Urat, habár személyesen nem ismerem, fiam elbeszélés alapján nagyra becsülöm.

László Dr. Horváth (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5692

Kiváló igazgató, tanár és ember is. Nem csak a tananyagot tanítja meg a diákoknak, hanem az életre is. Nem tudok nála jobb igazgatót elképzelni. Nagyon örülök hogy vasváris éveim alatt ő volt az igazgató.

Szilárd Ambrus (Gárdony, 2024-07-05)

#5701

Két unokám tanul e neves gimnáziumban. Támogatom a jelenlegi igazgatót!

Istvánné Réger (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5709

A két fiam jelenleg is ott tanul.

Gábor Réger (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5715

A Vasvári Gimnázium egy etalon, emberséget kaptunk a négy év alatt👍❤️

Irénke Csókásné (Polgárdi, 2024-07-05)

#5729

Családunkból többen is Vasváris diákok voltak. Kiváló iskola és vezetés jellemzi.

Tajti Bálintné (Kincsesbánya, 2024-07-05)

#5747

Mert dühít, bosszant, felháborít a közoktatás helyzete (is).

András Belegrai (Mór, 2024-07-05)

#5755

Csak elismerő dolgokat hallottam az Igazgató Úrról és minden barátom, ismerősöm, aki Vasváris diák volt az ő igazgatósága alatt boldogan és büszkén gondol vissza Igazgató Úrra.

Benjamin Szilágyi (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5757

Gimnáziumi éveimet részben a Horváth József tanárúrral töltött fizika órák tették felejthetetlenné. Sajnálnám ha a tanárúr nem vezethetné az iskolát.

Csaba Szkok (Bakonycsernye, 2024-07-05)

#5760

Segítek a városomban élő jó embereknek!

András Svajda (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5763

Horváth József kitűnő munkát végzett eddig is, szükség van az igazgatására ezután is a Vasvarinak.

Anikó Rockenbauer (Szekesfehervar, 2024-07-05)

#5764

Aláírom, mert véleményem szerint Horváth József úr a legalkalmasabb a Vasvári Pál gimnázium igazgatói posztjára.

Laura Németh (Fehérvárcsurgó, 2024-07-05)

#5773

Egy fantasztikus ember,aki a gyermekekért él és,mert szomorú,hogy a politika nem figyel az emberek hangjára!

Mónika Dancs-Karcagi (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5774

Igazgató úr az egyik legcsodásabb ember/pedagógus/igazgató akivel valaha találkoztam!

Zsófi Török (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5777

Ő legjobb

Norbert Négele (Pusztavám, 2024-07-05)

#5780

A szakmaiság legkisebb mértékben sem játszik szerepet a felettes szerv döntésében! Kritikán aluli és felháborító a politikai háttérszínezet, a tankerület hozzáállása!

Márk Rajcsányi (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5787

Támogatom régi vasvárisként, józan gondolkodással az Igazgató urat.

Beáta Petőné Kovács (Székesfehérvár, 2024-07-05)

#5792

Mert felháborító, hogy ilyen országban élünk és bízom benne, hogy ez is egy kis jelzés, hogy nem mehet így tovább.

Zoltán Ormos (Székesfehéráve, 2024-07-05)

#5795

Tisztességtelen, jogtalan a tankerületi döntés! Ilyenért Ausztriában munkaügyi feljelentést tennének a tankerületi vezetőség ellen és elbocsátás lenne az eredmény irányukba!
Tisztelettel egy volt vasváris diák:sporttagozatból

Zsuzsanna Orsolya Kedves (Bécs, 2024-07-05)

#5796

Aláírom, mert egy igazán kedves jó szívű ember. Segít ha baj van.

Réka Németh (Mór, 2024-07-05)