Tiltakozás a Magyar Idők rágalmazó cikksorozata ellen

Mi, alulírott művészek, kritikusok, művészettörténészek, felelősen gondolkodó és cselekvő polgárok, felháborítónak tartjuk és visszautasítjuk azt a modort, mértéket, jóízlést és jó érzést egyaránt nélkülöző írást, amely a Magyar Idők 2018. július 14-i számában „Így népszerűsítik a kommunizmust állami pénzből" címmel jelent meg Szakács Árpád aláírásával. Nem értjük, miként jelenhet meg a – tízmillió állampolgárért felelősséggel tartozó – magyar kormányhoz deklaráltan legközelebb álló napilapban immáron a tizedik olyan szöveg, amelynek feljelentő és csak egy bakancsrúgáshoz hasonlítható hangneme az ötvenes évek pártsajtóját idézi.

Elfogadhatatlannak tartjuk azt, ahogy egy, a kultúra ügyeiben tájékozatlan, a képzőművészethez, az irodalomhoz, a színházhoz egyáltalán nem értő, kritikusként alapvető szakmai hibákat vétő szerző szisztematikusan félreértelmez műveket, kiállításokat, előadásokat. Megdöbbentőnek és rendkívül károsnak tartjuk, hogy Szakács így született írásait egyes olvasók „tényfeltárónak" minősíthessék, és ennek alapján ítéljenek meg a magyar kultúráért évek vagy éppen évtizedek óta aktívan dolgozó alkotókat és intézményvezetőket. A Rákosi-kort idézőnek látjuk azt, hogy e szövegek – mint politikai célból született feljelentések – érvként működhessenek a kulturális politika irányítói kezében. És nem csak az ő kezükben: rettenetes azt megtapasztalni, ahogy a kultúra, megvitatható-megvitatandó kérdéseivel együtt, szimbolikus térfoglalásban használt bunkósbottá válik a Magyar Idők hasábjain! Végül igazi szomorúságra ad okot azt látni, hogy egy többezres olvasótáború újság a kultúra ügyeiben teret ad annak a káros tájékozatlanságnak és műveletlenségnek, amellyel Szakács Árpád hétről-hétre mérgezi a lapot olvasók szellemét és lelkét.

Kifejezzük szolidaritásunkat mindazokkal, akiket a lap megtámadott, megrágalmazott, és követeljük az alaptalan, dezinformáló rágalomsorozat azonnali beszüntetését!

Budapest, 2018. július 18.

Horányi Attila, elnök, AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata

Nagy Gergely, író, újságíró, az Artportal.hu főszerkesztője

András Edit, művészettörténész, kritikus, New York - Budapest

Angel Judit, művészettörténész, kurátor

Babarczy Eszter, eszmetörténész, egyetemi oktató

Bakos Katalin, művészettörténész, muzeológus

Bán Zsófia, író, kritikus

Beck András, kritikus

Beke László, művészettörténész, kritikus

Benczúr Emese, képzőművész

Bodóczky István, képzőművész, tanár

Csanádi Judit, díszlettervező építész, egyetemi tanár

Csörgő Attila, képzőművész

Deák Erika, galériatulajdonos

Eperjesi Ágnes, képzőművész

Esterházy Marcell, képzőművész

Fitz Péter, művészettörténész, kurátor

Forgács Éva, művészettörténész

Frazon Zsófia, etnográfus, A Néprajzi Múzeum tudományos titkára

Göbölyös Luca DLA, képzőművész, főiskolai tanár

Gróf Ferenc, képzőművész

György Péter, esztéta, kritikus, egyetemi tanár

Hajdu István, művészettörténész, kritikus

Havasréti József, egyetemi oktató, kritikus

Hornyik Sándor, művészettörténész

Jávor Anna, művészettörténész

Jurecskó László, művészettörténész, galériatulajdonos

Kicsiny Balázs, képzőművész, egyetemi docens

Korniss Péter, fotográfus

Koronczi Endre, képzőművész

Kovalovszky Márta, Széchenyi-díjas művészettörténész

Kovács Péter, Széchenyi-díjas művészettörténész

Kürti Emese, művészettörténész, kritikus

Lővei Pél, művészettörténész

Marosi Ernő, művészettörténész, akadémikus

Nagy Ildikó, művészettörténész

Nemes Z. Márió, költő, kritikus, esztéta

Pataki Gábor, művészettörténész, kritikus

Perenyei Monika, művészettörténész

Peternák Miklós, művészettörténész, egyetemi tanár

Pohárnok Mihály, címzetes egyetemi tanár

Pőcze Attila, galériatulajdonos

Prékopa Ágnes, művészettörténész

Puklus Péter, fotográfus

Radnóti Sándor, filozófus, kritikus

Rényi András, művészettörténész, egyetemi tanár

Révész Emese, művészettörténész, egyetemi oktató

Sugár János, képzőművész, egyetemi oktató

Szász Lilla, fotográfus

Szegedy-Maszák Zsuzsa, művészettörténész, kritikus

Szíjártó Zsolt, kommunikációkutató, egyetemi oktató

Szoboszlai János, művészettörténész, kurátor

Szőke Annamária, művészettörténész

Szücs György, művészettörténész

Tatai Erzsébet, művészettörténész, kritikus

Török Tamás, művészettörténész, kurátor

Várkonyi György, művészettörténész, muzeológus

Zwickl András, művészettörténész


Horányi Attila, elnök, AICA és Nagy Gergely, főszerkesztő Artportal    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével