Tiltakozunk a Lukács Archívum szétszedése ellen

Agárdi Péter tájékoztatója a Lukács Archívummal kapcsolatos további lépésekről

Tekintettel a Lukács Archívumról az MTA legutóbbi közgyűlésén elhangzottakra, Mosóczi Zoltán, Lukács György szerzői jogainak tulajdonosa, Krausz Tamás, az Eszmélet Alapítvány kuratóriumának elnöke és Agárdi Péter, a Lukács György Alapítvány kuratóriumának elnöke levélben fordult Lovász Lászlóhoz, az MTA elnökéhez. Ebben jelzik, hogy – korábbi szándékuknak megfelelően -- kezdeményezik egy nemzetközi Lukács György alapítvány létrehozását. A létrehozandó alapítvány célja a filozófus szellemi örökségének ápolása, írásos hagyatéka szakszerű gondozásának, digitális nyilvánossága szélesítésének segítése, a munkásságával foglalkozó hazai és nemzetközi tudományos műhelyek közötti széles kapcsolati háló és kutatást segítő támogatási rendszer kialakítása. Az alapítvány pénzügyi legitimitása és céljai teljesítése érdekében a megalakuló kuratórium – külön felhívásban -- pénzgyűjtést fog kezdeményezni, valamint tárgyalásokat folytat külföldi intézményekkel, potenciális támogatókkal.   Az MTA elnöke által felajánlott jogi és technikai segítséget igénybe véve törekedni fog a Belgrád rakparti önkormányzati lakás bérleti jogának meghosszabbítására vagy az ingatlan megvételére.   A kezdeményezők szívesen fogadnak és előre is megköszönnek minden konstruktív javaslatot s támogatást ez ügyben.   A további fejleményekről rendszeresen be fogunk számolni ezen az oldalon.

Agárdi Péter: Az elmélet regénye LX. évfolyam, 19. szám, 2016. május 13. A Lukács Archívum szétszerelése

„Boldog kor, melyben a csillagos ég a térképe a járható és bejárandó utaknak, s útjait a csillagok fénye világítja meg.” Így kezdődik Lukács György éppen száz évvel ezelőtt megjelent műve, A regény elmélete. Erről a műről és százéves világkarrierjéről (ha tetszik: hatástörténetéről) is szólhatna ez a szöveg, egyrészt megemlékezve a jubileumról, másrészt, kicsit restelkedve, követni némiképp a jelenkori francia filozófiai kultúrát, amely ugyanis külön ennek a Lukács-műnek szentelt folyóiratszámban (Romanesques. Revue du Centre d’études du roman et du romanesque) emlékezett meg A regény elméletéről. Úgy gondolják ugyanis, hogy Lukács 1916-ban megjelent műve korszakos jelentőségű a modern nyugati filozófiában és esztétikában. Ez az eredetileg megemlékezőnek szánt esszé azonban bizony kényszerű „magyaros” fordulatot vett: kicsorbult – mind tárgyát, mind hangnemét tekintve. Történt ugyanis, hogy a Magyar Tudományos Akadémia vezetősége úgy döntött, „szétszereli” az 1972-ben, Lukács halála után alapított Belgrád rakparti archívumot (Lukács Archívum és Könyvtár, a továbbiakban: LAK). Beszéljünk egyenesen: a szétszerelés (melyről alant hosszabban szólok) voltaképpen bezárást jelent. Az MTA tervei szerint Lukács könyvei a Q3-nak nevezett humántudományi központba kerülnek; kéziratai, levelezése, a szekunder irodalom és dokumentáció stb. pedig először az MTA Könyvtárának Kézirattárába, majd az ottani szakszerű feldolgozás és digitalizálás után (ami éveket is igénybe vehet) állítólag követnék hagyatéki testvérüket, Lukács könyvtárát, és bekerülnének a Q3-ba. Ezzel pediglen – úgymond – együtt maradna, ami összetartozik, új helyen, légkondicionált körülmények között. Hol itt a Lukács Archívum szétszerelése vagy bezárása? No pláne, hogy az MTA elnöke még a segítségét is felajánlotta azoknak, akik (hazai és külföldi magánszemélyek, létrehozandó alapítványok?) emlékhelyet akarnak csinálni a tartalmától megfosztott Lukács-lakásból. Ha megveszik az önkormányzati lakást, a tudós testület technikailag, jogilag ugyanis segédkezne ebben. Persze ezt az emlékhelyet már nem az MTA tartaná fenn és működtetné, hiszen elnöke megfogalmazásában „az Akadémia nem tart fenn tudósai számára emlékhelyeket”. Eközben a felszín alatti bezárásról hallgat a mély. Most akkor hogy is van ez? Megőrzés vagy bezárás? Korszerűsítés vagy megszüntetés? Lovász László az Akadémia közgyűlésén, 2016. május 2-án idézte Lukács végrendeletét: „Könyvtáramat a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének hagyományozom azzal, hogy az Intézet önálló gyűjteményként kezelje.” Továbbá: „A kézirataimat a Magyar Tudományos Akadémiának hagyományozom megőrzés végett.” S miután a Filozófiai Intézet jövőre a Q3-ba fog költözni, az MTA elnöke úgy „érvelt”, akkor felel meg Lukács intencióinak, ha a Belgrád rakparti lakásban működő, eredeti helyén lévő könyveket elszállíttatja a Filozófiai Intézet új helyére. Csakhogy: a Filozófiai Intézet eddig is létezett (mostanáig éppen a Várban), ám senkinek nem jutott eszébe Lukács hagyatéki könyvtárát s a halála után megjelent Lukács-műveket és a hozzájuk kapcsolódó hatalmas szekunder irodalmat tartalmazó „posztumusz” könyvtárat odaszállítani. S noha jogilag valóban a Filozófiai Intézet tulajdonát képezték, kiválóan hozzáférhetők voltak a kutatók számára az elmúlt négy évtized során a Lukács egykori lakásában működő LAK-ban. Annál is inkább, mert a kutatás számára együtt kell legyenek a kéziratok, a nyomtatott kiadások, a levelek, Lukács jegyzetei, a hang- és filmfelvételek, valamint a recepció. A kéziratok és a levelek elvitele, illetve digitalizálása (ami helyes és szükséges) egyébként abszolúte nem igényli a LAK felszámolását: akár dobozonként el lehet vinni őket a Könyvtár Kézirattárába digitalizálni és feldolgozni, ami persze jóval komolyabb munkát igényel, mint csupán beszkennelni őket. Azon kívül, hogy két példányban biztonsági mikrofilmfelvétel készült róluk, az archívum több mint négy évtizede alatt az Akadémia sosem kezdeményezte vagy támogatta a kéziratos Lukács-hagyaték modern feldolgozását. Akkor sem, amikor a LAK szervezetileg a Filozófiai Intézethez, akkor sem, amikor az MTA központi könyvtárához tartozott. Így aztán kissé furcsának hat a hiányokat a LAK elmúlt négy évtizedén számon kérni, mint az az elmúlt években vádként többször is elhangzott. Ami mégis történt ez ügyben, az az ott dolgozók s néhány külső támogató és nyertes pályázat érdeme: van például – részben már digitálisan hozzáférhető – katalógus a kéziratokról és a könyvekről, folyóiratokról, kétségkívül nem elég korszerű formában. A korai levelezés nagy része nyomtatva és több nyelven is megjelent, az 1945 utániból pedig egy bő digitális válogatás férhető hozzá. Az Akadémia mindezek helyett, nyilván az örökösök tulajdonát képező bútorokra apellálva, emlékhelyet javasol azon valakiknek, akik számára Lukács György emlékezete fontos. Csakhogy: magam, aki több mint két évtizedig dolgoztam a LAK-ban, még soha senkitől nem hallottam (beleértve a most tiltakozó mintegy tízezer embert), hogy ide elsősorban emlékhelyet kellene szervezni. A LAK évtizedeken keresztül – természetesen gondosan megőrizve a filozófus vizuálisan emlékezetes dolgozószobájának múzeumjellegét is – mindenekelőtt kutatásokkal, textológiával, Lukács műveinek (részben újra-) kiadásával, a modern filozófia más klasszikusainak publikálásával, szakmai tanácskozások szervezésével foglalkozott, valamint ellátott több száz, a világ minden tájáról folyamatosan idelátogató tudóst, kutatót, egyetemi hallgatót és civil érdeklődőt szakmai tanácsokkal vagy éppen könyvtári és kézirattári anyagokkal. Fénykorában a LAK tíz–tizenkét filozófusnak, esztétának és irodalmárnak adott munkát; a LAK munkatársai több mint száz könyvet adtak ki, gondoztak, szerkesztettek stb. Mindezekre úgy reagálni, hogy ez a négy évtized ellentmond Lukács végakaratának, és az Akadémia kvázi csak most teljesíti be azt, úgy gondolom, nem több merő cinizmusnál. És ha már ennél az elkedvetlenítő minősítésnél tartunk: az MTA elnöke április 20-i sajtótájékoztatóján azt is mondotta, hogy komolytalan annak a nyolcezer embernek a petíciója, akik éppen nála tiltakoztak a LAK bezárása ellen. Majd hozzátette és most a közgyűlésen is megerősítette, hogy „8001-iknek engem is soroljanak az aláírók közé”. Vagyis hogy egyfelől dehogyis zárnak ők be semmit, ellenkezőleg, másfelől ő maga is tiltakozna akkor, ha valaki ilyet akarna tenni. Lovász László ezzel megsértett – nem 8000, hanem – több mint tízezer embert (valójában két petícióról van szó, rengeteg külföldi és magyar filozófusról és más értelmiségiekről), akik az elmúlt hónapok sajtóhíreiből úgy interpretálták a helyzetet, hogy az Akadémia nem egyben akarja tartani az akadémikus Lukács hagyatékát, hanem szét akarja szerelni. Ennyi aggódó ember kompetenciáját aligha illendő ily módon kifigurázni és lesöpörni az asztalról. De hát végül is: miért kell hozzányúlni a Belgrád rakparti lakásban működő LAK-hoz? Miért kell hol a magas lakbérre, hol a tűzveszélyességre, hol a légkondicionálás hiányára, hol a digitális kor parancsára hivatkozva szétszerelni azt, ami a maga helyén több mint négy évtizede – bizonyára nem hibátlanul – kutatóhelyként funkcionál? A bezárásra vonatkozó érvek azért ilyen súlytalanok, mert nem őszinték: az Akadémia igazából sosem tudott mit kezdeni a Lukács-hagyatékkal és magával Lukáccsal sem, aki életének 1918 utáni szakaszában marxista volt s maradt. Hol ide, hol oda helyezte szervezetileg az archívumot, megszüntetni mind ez idáig nem akarta, de fejleszteni sem. Sőt hat évvel ezelőtt, a filozófusok ellen indított rágalomhadjárat farvizén frontális támadást intézett a LAK ellen: az itt dolgozó kutatókat könyvtárosként az MTA Könyvtárába helyezte át, amivel az archívumban meg is szüntette a kutatómunkát. Majd ugyan már Lovász László elnöksége időszakában a kutatók egy része visszakapta eredeti jogosítványát, ám nem a LAK-ban, ergo tudományos kutatómunka az archívumban azóta sem folyhat. Most pedig maga a maradék intézmény is szétszerelés előtt áll. (Nem részletezném azt a problémát, hogy minden jel szerint az új helyen egyszerűen nincs is elég ún. térbeli kapacitás a több mint 8000 könyv plusz folyóirat, plusz kéziratok, levelek, dokumentumok stb. együttes elhelyezésére.) Az alapkérdés az: miért nem fogadja el az MTA, hogy Lukács György (Bartók Béla mellett) huszadik századi nemzeti kultúránk vitathatatlanul világhírű alakja, következésképp teljesen felesleges, sőt romboló jellegű a lakásában négy évtizede működő archívumot részeiben (esetleg majd egészben) kitelepíteni, „áthelyezni” a Soroksári útra, magyarán megszüntetni. Minden modernizáció végrehajtható ebben a lakásban! Hacsak… Hacsak nem az az igazság, hogy az MTA valamiképpen – ha megszabadulni talán nem is akar tőle, de legalábbis – Lukács jelentőségét csökkentve próbál megfelelni annak az emlékezetpolitikai elvárásnak, amely a baloldali Lukács Györgyöt nem kívánja a magyar kultúra kiemelt szereplőjeként számon tartani. Sajnálom, de attól tartok, ez az igazság. Minden más érv csak álságos figyelemelterelés, és azért olyan gyengék az érvek, mert őszintétlenek: el akarnak valamit takarni, csak éppen nem sikerül nekik. Lukács Györgynek mind a filozófiáját, mind a politikai álláspontját lehet és kell elemezni és vitatni. Ennek ő maga is ösztönzője volt, miközben számos esetben lett különböző előjelű kirekesztések áldozata. Éppen tanítványai kezdték meg – még az életében – Lukács szellemi hagyatékának kritikai feldolgozását, de a kritikai diskurzus és elemzés mit sem változtat azon, hogy Lukács mind a mai napig szerte a világon az egyik legismertebb és legtöbbet kiadott huszadik századi filozófus. De filozófus, és nem színésznő. Nem emlékhelyet kell csinálni kegytárgyaiból, hanem élő és eleven organizmusként fejleszteni és megőrizni kell a hagyatékát. Lukács György 1915 márciusában a következőt írja Paul Ernstnek: „Most végre hozzálátok új könyvemhez: Dosztojevszkijről. [...] A könyv azonban Dosztojevszkijnél sokkal többet tartalmaz majd: metafizikai etikám és történetfilozófiám nagy részét stb.” Mint tudjuk, ezt a könyvet Lukács nem írja meg, az előkészületeket tartalmazó, elképesztő mennyiségű jegyzetet és vázlatot – a valójában megírt A regény elmélete című, immár százéves művel együtt, vagyis a Dosztojevszkij-jegyzeteket – 2009‑ben a Gond-Cura Alapítvány éppen a LAK kutatóinak munkája révén adta ki magyarul. Sok évtizeddel a mű születése után a szintén világhírű Paul de Man ezt írta A regény elméletéről szóló tanulmányában: „A regény elméletének rövid kritikai elemezésén keresztül néhány alapvető különbséget remélek kimutatni a között, ami máig érvényesnek tűnik, és ami problematikussá vált ebben a nagyon koncentrált és nagyon bonyolult esszében.” Mi sem akarunk mást: saját eredeti, jól funkcionáló közegében lehessen tovább kutatható és vitatható ez a száz éve született remekmű és Lukács sok más műve. Ehhez azonban sehova nem szükséges elköltöztetni hagyatéka bármelyik egységét, hanem ott helyben van vele teendője a tudománynak és a kultúrának. Ha már nekünk, magyaroknak nem lett megünneplendő évszám e könyv századik születésnapja (ezt meghagytuk másoknak), akkor legalább ne hagyjuk, hogy szerzőjének archívuma úgy legyen összeszerelve, hogy a tatarozás alatt valójában dúl a szétszerelés. (A szerző irodalomtörténész, a Lukács György Alapítvány kuratóriumának elnöke)

Mesterházi Miklós filozófus, egyetemi docens, a Lukács ­Archívum volt munkatársának cikke a NOL.hun

http://nol.hu/velemeny/az-elnok-es-a-tenyek-1614949

egészen pontosan imígyen nyilatkozott Lovász úr

Két kényes, de e fórum előtt sem elhallgatható kérdést hagytam beszámolóm végére. Az első a Lukács Archívum, melyről sok alaptalan megnyilvánulással találkoztam a sajtóban és hozzám intézett levelekben. Magam, racionális gondolkodású matematikusként, ragaszkodnék a tényekhez. Ezek a következők:
Lukács György akadémikus, az 1971. június 30-án kelt végrendeletében úgy rendelkezett, hogy „Könyvtáramat a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének hagyományozom azzal, hogy az Intézet önálló gyűjteményként külön kezelje”, továbbá „A kézirataimat a Magyar Tudományos Akadémiának hagyományozom megőrzés végett”.
Az Akadémia meg kíván felelni a végrendeletnek, ezért a teljes Lukács-könyvtárat a Filozófiai Intézet kezelésébe adja, ahol az elkülönítve, de méltó és az olvasók számára elérhető módon kerül megőrzésre. A kéziratokat pedig – közel négy évtized mulasztását helyrehozva – katalogizálja, digitalizálja, szükség esetén restaurálja, majd ugyancsak átadja a Filozófiai Intézetnek. Az Akadémia azt is vállalja, hogy nem csak az eredeti Lukács-hagyatékot őrzi meg, hanem az Archívummal kapcsolatosan azóta keletkezett valamennyi kiadványt, könyvet, kéziratot is, megőrizve az Archívum teljességét, egységét és jobban biztosítva a szakmai szabályoknak megfelelő, teljes körű kutathatóságát.
Az Akadémia nem tart fenn emlékhelyeket, így nincs emlékhelye Szentágothai például Jánosnak, Erdős Pálnak vagy Szent-Györgyi Albertnek sem. Ugyanakkor felajánljuk, hogy ha a Lukács Alapítvány vagy más szervezet emlékhelyként vagy kiállításként fenn kívánja tartani Lukács György Belgrád rakparti, önkormányzati tulajdonban lévő, az Akadémia által bérelt lakását, úgy ahhoz minden jogi és technikai segítséget megadunk.
A közelmúltban ez ügyben számos levelet, kérést, kérdést, üzenetet kaptam. Ezek közül csak egyet említenék meg: mintegy 8000 aláírással érkezett elektronikus levélben azt kérték, hogy „ne zárjuk be a Lukács Archívumot”. A fentiek alapján kérem a levélírókat, hogy 8001-iknek engem is soroljanak az aláírók közé.

MTA Közgyűlésén történt

Lovász László beszédében kitért a Lukács Archívum helyzetére is, hangsúlyozva, hogy a rangos filozófus 1971-ben kelt végrendeletében maga határozott arról, hogy könyvtára az MTA Filozófiai Intézetében különálló gyűjteményként kapjon helyet.
"Az akadémia meg kíván felelni e végrendeletnek, ezért a teljes Lukács-könyvtárat a Filozófiai Intézet kezelésébe adja" - fogalmazott az elnök, aki Heller Ágnes filozófus felvetésére elmondta azt is: nem érti, hogy miért lenne nehezebben látogatható az archívum a mostani helynél jóval hozzáférhetőbb Filozófiai Intézetben.

HVG cikk

http://hvg.hu/kultura/20160418_Nemzetkozi_tiltakozas_a_Lukacsarchivum_bezarasa_ellen#

Agárdi Péter üzenete

Az MTA elnökének és vezetőtársainak április 20-i sajtótájékoztatója a Lukács Archívumról – némelyek reménykedő vagy naiv várakozása ellenére – nem hozott változást a hónapok óta nyilvánosságra került fölszámolási szándékhoz, illetve az erről megszületett döntéshez képest.

A sajtótájékoztatón jelen volt szakemberek beszámolója és a Népszava ma reggeli pontos cikkei  (http://nepszava.hu/cikk/1091815-koltozik-a-lukacs-archivum) szerint továbbra is a Belgrád rakparti lakás akadémiai bérlésének megszüntetéséről és az egységes gyűjtemény földarabolásáról van szó. Ezt a tényt – véleményem szerint -- ködösítéssel, kommunikációs trükkökkel, elhallgatással igyekezett leplezni az MTA elnöke. Eközben az Archívum még aktív munkatársainak főnökük  szigorúan megtiltotta, hogy nyilatkozzanak a helyzetről. Ezért vagyok kénytelen néhány tárgyszerű reflexiót fűzni Lovász László elnök és vezető-, illetve munkatársai „érveléséhez”:

1.     Álságos indok a tűz- és állagvédelmi, kézirat-megőrzési, rendszerezési és digitalizálási indokokra hivatkozni: ezek a Belgrád rakparti lakásban, kisebb részletekben is realizálhatók lennének. De csupán akkor, ha az MTA vezetése rászánná magát s nem mindenáron a nemzetközi hírű magyar tudós nevét hordozó nemzeti kulturális intézmény – végső soron ideológiai, politikai szándékú – fölszámolása lenne a leplezett cél.

2.     Az egyszerre elszállítani tervezett nagy tömegű (köztük megannyi nehezen kiolvasható) kézirat, levél, dokumentum (kb. 20.000 tétel, illetve ennek többszörösét kitevő oldalszám)  digitalizálása hónapokat, sőt éveket vehet igénybe, s addig ténylegesen kutathatatlan lenne. Emellett a Lukács György életművéhez és kézirataihoz értő textológiai és filológiai segítők nélkül, a hagyatéki könyvtártól elszakítva aligha elegendő a szkennelés.

3.     Az idén év végére átadni tervezett, épülő Bölcsészettudományi Kutatóközpontban és ennek Filozófiai Kutatóintézetében – az eddig ismert területelosztási tervek és a szakértők  szerint -- nem lenne hely a Lukács Archívumban őrzött egyes gyűjteményrészek (hagyatéki és szakmai könyvtár, levéltár, dokumentáció, esetleg a bútorok stb.) meglebegtetett utólagos (?!)  egyesítésére.

4.     A kiürített lakás V. kerületi önkormányzattól való megvásárlásának,fenntartásának, emlékhelyként megőrzésének tulajdonjogi, finanszírozási, fenntartási, működtetési, személyi feltételei pár hónap alatt, a kiköltöztetésig gyakorlatilag nem teremthetők meg. Tudományos, muzeológiai és kegyeleti szempontból egyébként is kérdéses az „üres” emlékhely  funkciója és értelme. Az MTA ez ügyben való közreműködői, segítői felajánlkozása egyenesen cinikus.

5.     Méltatlan a MTA vezetőihez a nemzetközi és hazai tiltakozás, a legalább 10.000 aláírót (köztük tekintélyes külföldi tudósokét) összegyűjtő  petíciók durva lekezelése. Az pedig a Magyar Tudományos Akadémia belső működését minősíti, hogy a döntést hozók semmibe vették az MTA illetékes II. Osztályának egyhangú állásfoglalását, a belső szakmai javaslatokat a Lukács Archívum megőrzéséről és egyben tartásáról. A fölszámolás eleve eldöntésével, közben a tárgyalási és újragondolási készség hangoztatásával teljesen formálissá degradálták a tudósok delegációinak kéréseit és javaslatait. Eközben hónapok óta üres ígéretekkel és álindokokkal igyekeztek elterelni a figyelmet a lényegről, megtéveszteni a nyilvánosságot, csillapítani a hazai és nemzetközi felháborodást.

Szénási Sándornak a 168 Óra friss számában megjelent írása még az április 20-a előtti helyzetet tükrözi, de előrejelzése sajnos igazolódott.

mai sajtóközlemény

A Lukács Archívum kéziratai és könyvei átkerülnek a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Soroksári úti új épületébe, a Filozófiai Intézetbe. A könyvek egy év múlva fognak átköltözni, a kéziratok valószínűleg később - ismertette az MTA elnöke az intézmény tervét szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Lovász László kitért arra, hogy a Lukács Archívumnak jelenleg helyet adó Belgrád rakparti lakás lassan tűzveszélyessé válik, ott nincsenek megfelelő körülmények a további tárolásra.

"Bár az akadémia emlékhelyet nem tart fenn tudósainak, nem zárkózik el attól, hogy amennyiben a család vagy egy alapítvány képes fenntartani, illetve méltó tartalommal megtölteni Lukács György filozófus egykori lakását, ehhez az MTA segítsége nem kizárható" - fogalmazott az elnök.

Nyíri Kristóf üzenete

az említett cikk

http://hvg.hu/kultura/20160406_Hivatalos_kiteszik_a_Lukacs_Archivumot

Petíció megosztása

Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.

Hogyan lehet népszerűsíteni egy petíciót?

• Ossza meg a petíciót a Facebook oldalán és a petíció témájához kapcsolódó csoportokban.
• Vegye fel a kapcsolatot a barátaival.
  1. Írjon egy üzenetet, melyben részletezi, miért írta alá ezt a petíciót. Ez segít másoknak megérteni, hogy milyen fontos ez a téma, így valószínűbb, hogy ők is aláírják a petíciót.
  2. Másolja ki és illessze be a petíció webcímét az üzenetbe.
  3. Küldje el az üzenetet e-mail, SMS, Facebook, WhatsApp, Twitter, Skype, Instagram és LinkedIn használatával.