Ha lesz TESCO raktár, előbb legyen M0 csomópont is!

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Most már biztosan tudjuk, hogy legalább két évig kell úgy együtt élnünk a TESCO-raktárral, hogy nem épül meg hozzá az M0 csomópont

2024-05-19 20:20:55

Kedves csepel-szigeti közlekedők!

 
Mint emlékeznek, a csonka M0 csomópont megépítése érdekében leadott aláírásaikat még novemberben jutattam el Lázár János miniszternek. Kísérőlevelemben azt kértem, hogy írjanak ki soron kívüli közbeszerzést, illetve hogy a minisztérium - mint a Magyar Közút feletti tulajdonosi jogok gyakorlója - utasítsa a Magyar Közutat arra, hogy térjen vissza az eredeti kikötésekhez, és írja elő a raktár használatbavételének feltételeként az M0 csp. teljes kiépítését. Válaszlevelében az államtitkár arról tájékoztatott, hogy elfogadták a beruházási kerettörvényt, mely alapján 2024. június 30-ig nem kezdhető meg infrastrukturális beruházás. A kapcsolódó keretterv - melynek alapján pedig eszközölhetők beruházások - 10 évre szól majd, és benne lesz a csonka csomópont. A közútkezelői hozzájárulásra vonatkozó kérésemre az államtitkár úr nem reagált sem akkor, sem később, amikor újabb levéllel kerestem meg. Ennek a második levélnek a válaszadási határideje március közepént telt le, eredménytelenül.
 
A szigetszentmiklósi polgármester által kiadott nyilatkozat ilyen módon végzetes hibának bizonyult a csepel-szigeti közlekedők szempontjából. Élesen merül fel a kérdés, hogy miért esett ekkora súllyal latba Nagy János nyilatkozata, hiszen a gerincút országos közút, Szigetszentmiklós pedig csak egy az érintett települések közül. A napokban a szigetszentmiklósi TESCO-beruházással kapcsolatban az atlatszo.hu-n jelent meg egy cikk, ami teljes áttekintést a történtekről. A cikk kitér arra, hogy az M0 csp. és az 5103. j. úton kivitelezés alatt álló turbokörforgalmat korábban már kiírták közbeszerzésre, de mivel 2022. június 6-án az állam felfüggesztette az összes nem megkezdett infrastrukturális beruházást, köztük ezt is, a közbeszerzés forráshiány miatt eredménytelenül zárult. A logikai sorba teljes mértékben beleillik az a következtetés, hogy a beruházó által az államtól átvállalt turbokörforgalom volt az ára annak, hogy a Magyar Közút elfogadja Nagy János nyilatkozatát, és a beruházó mentesüljön azon peremfeltétel alól, hogy csak akkor nyithat meg a raktár, ha megépül az M0 csomópont.
 
Az atlatszo.hu cikke felderíti a földügylet szereplőit is. A Leshegy Kft, melynek ügyvezetője Becz Péter, önkormányzati képviselő, és a MICSI Kft, melynek tagja Potoczki Tamás, Fidesz-közeli 
üzletember, 4 milliárd forint haszonra tettek szert, miközben gazdasági bűncselekmények gyanúja is felmerül, és voltak az ügyletnek további fideszes haszonélvezői is. Becz és Potoczki a főszereplői a stadiontorzó történetének is. Más forrásból azt is tudjuk, hogy a csomópont 2,5 milliárd forintból megépíthető lenne, illetve hogy Szigetszentmiklós városa mindössze 1,3 milliárd forintot kapott fejlesztésekre a beruházótól, ami meglehetősen rossz üzlet. A szennyvíztelep kapacitásbővítésére 900 millió forint érkezett, de 3,5 milliárd a teljes forrásigény. Az idő halad, a 900 millió elinflálódik, a forrásigény növekszik. Ugyanez a helyzet a Temesvári utcai körforgalomra kapott 360 millió forinttal is. Ott a kifizetés feltétele a Szabályozási Terv módosítás volt, ami 2021 októberében megtörtént, a körforgalom azonban az azóta eltelt 2 és fél évben sem épült meg.
 
Az M0 csomópontot akkor írhatja ki közbeszerzésre a minisztérium, ha a terveit összefésülik a turbokörforgalommal, majd elküldik minőségbiztosításra. Ennek időigénye 6 hónap, és nem tudjuk, előre dolgoztak-e vele. Az ajánlattételi szakasz további 2 hónap, az építés időtartama pedig kb. 18 hónap. A raktár 2025 elején nyithat. Mindezekből az következik, hogy - ha történtek már lépések a tervezésben, akkor is - legalább két évig kell majd úgy együtt élnünk a raktárral, hogy nem lesz meg az M0 csomópont.
 
A Fidesz a napokban, 3 héttel a választások előtt megígérte, hogy megépíti a csomópontot. Nem tudjuk, hihetünk-e nekik, hiszen a forrást korábban sem tudták mellé tenni, és alig egy hónapja, április 12-én újabb 675 milliárd forintnyi állami beruházást vontak vissza. Van bennem félelem, hogy ez a projekt is a 30 éve beígért gyártelepi átjáró sorsára jut, illetve hogy ha ki is írják a kedélyek csillapítására a közbeszerzést, húzzák majd az időt a pénzhiány miatt.
 
A választásokhoz közeledve fontos üzenetnek tartom Önök felé, hogy nem támogatok logisztikai beruházást Szigetszentmiklós M0-tól délre eső területein akkor sem, ha pontosan tudom, hogy a TESCO területe melletti Pápai dűlőre már szemet vetettek befektetők. A soron következő képviselő-testületi ülésen kollégáim olyan tartalmú előterjesztést tesznek, hogy a képviselő-testület semmisítse meg Nagy János nyilatkozatát, keresse meg a Magyar Közutat, és érje el, hogy a közút "módosítsa vissza" a hozzájárulását, és írja elő újra a használatbavétel feltételeként a csp. megépítését. Az is fontos, hogy az új testület tárgyaljon a TESCO-val annak érdekében, hogy a TESCO igazítsa az üzemmenetét a közlekedési szokásainkhoz, azaz kímélje meg a gerincutat a kamionforgalmától csúcsidőben.
 
Másfél éve keresem a felelősöket és a megoldást a raktár okozta problémára. A felelősök ismertek, a megoldás sajnos kétséges, legalábbis két éves távlatban.
 
Becsatolom Önöknek az atlatszo.hu cikkét, és a saját írásaimat.
 
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, üdvözlettel:
Kocsis Éva

Kocsis Éva



Petíció megosztása

Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.

Hogyan lehet népszerűsíteni egy petíciót?

  • Ossza meg a petíciót a Facebook oldalán és a petíció témájához kapcsolódó csoportokban.
  • Vegye fel a kapcsolatot a barátaival.
    1. Írjon egy üzenetet, melyben részletezi, miért írta alá ezt a petíciót. Ez segít másoknak megérteni, hogy milyen fontos ez a téma, így valószínűbb, hogy ők is aláírják a petíciót.
    2. Másolja ki és illessze be a petíció webcímét az üzenetbe.
    3. Küldje el az üzenetet e-mail, SMS, Facebook, WhatsApp, Twitter, Skype, Instagram és LinkedIn használatával.