Átszállás nélkül Ürömről a Nyugatiba
Szeretne-e átszállás nélkül utazni Üröm - Budapest,Nyugati pu., és Budapest, Nyugati pu. - Üröm útvonalon?
Szeretné-e, hogy felére csökkenjen az utazási idő és jelentősen csökkenjen a károsanyag kibocsátás?
Kérjük támogassa aláírásával a kérvényt, amely a menetrend ésszerű megváltoztatását célozza, ahogy az a villamosítás előtt létezett.
A jelenlegi menetrend szerint nem lehet a 14 km-es távolságot megtenni átszállás nélkül (pár kivételtől eltekintve) 22 perc alatt, ahogy ez ésszerű és gazdaságos lenne és harmonizálna azzal a szakmai elvárással, hogy minél kisebb terhet jelentsen Budapest számára az aglomerációból áramló gépkocsiforgalom. A most érvényes menetrend szerint csak azok a vonatok állnak meg Üröm állomáson Budapest irányába, amelyek Rákos állomás felé veszik útjukat és ezáltal átszállásra kényszerül az utas, majd 16 perc várakozás után folytathatja útját Budapest, Nyugati pályaudvarra. Így történhet meg, hogy 38 percre emelkedik az utazási idő. A menetrend felkínál azonos időben egy másik lehetőséget is 42 perc alatt, dupla viteldíj ellenében, ellenkező irányba indulva, majd visszafordulva: Üröm-Pilisvörösvár-Solymár-Bp.Nyugati.pu viszonylatban.
A mai körülmények között feltétlenül szükséges lenne a menetrend ésszerűsítése, ezt követeli tőlünk a felelős és tudatos klímavédelem, ezzel tehermentesítve a 10-es út napközbeni, egyre tűrhetetlenebb forgalmát, valamint a főváros parkolási szabályainak súlyos megváltoztatása is erre kényszerít mindannyiunkat. A fentiekben leírt kérés a visszaútra egyaránt vonatkozik. (Bp. Nyugati pu.-Üröm)
Nehezen elfogadható, hogy közvetlenül Budapest észak-nyugati határában óránkét két vonat megállás nélkül átrobog három megállón, (Üröm, Aranyvölgy, Óbuda) úgy, hogy azokkal átszállás nélkül Bp.Nyugati pu-ra lehetne jutni. Az érintett lakosság Pilisborosjenőn és Ürömön kb. 15 ezer fő.
Zoltan Madaras Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével