Az állatok minőségi cirkuszban való maradásáért Magyarországon!
Tudni kell különbséget tenni Cirkusz és Cirkusz között!
Az alábbi petíciót azzal a céllal hozta létre ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, hogy megmutassa: attól, hogy a cirkusz generációk óta és a hagyományokat követve állatokat tart az előadásaihoz, az nem feltétlen jár együtt azzal, hogy az állatokat rossz körülmények között tartják!
A petícióhoz csatlakozott:
Eötvös Cirkusz
Hungária Cirkusz
Utazó Budapest Nagycirkusz
Exit Cirkusz
Artistaművészek és Cirkuszi dolgozók szakszervezete
Állat koordinátor:
Hunyadi János Árkán
Richter Richárd
René Casselly Jr.
A tradicionális cirkusznak három alappillére van: az állatok, akrobaták és a bohócok.
Ha bármelyiket kiragadnánk az előadásokból, az már nem lenne igazi cirkusz!
Hatalmas tradíciókkal rendelkezik a cirkuszművészet: idén ünnepeljük a 250 éves évfordulóját. Az utóbbi 10-20 évben a cirkuszi állattartás teljes mértékben megváltozott, fejlődött. Hatalmas kifutókat építünk minden városban az állataink számára, akik komfortos minden igényt kielégítő állatszállítókban utaznak. A cirkuszokat minden héten hatósági állatorvos ellenőrzi. Megvizsgálja az állatok egészségügyi állapotát, tartási körülményeit és papírjait. Amennyiben mindent rendben talál, csak akkor kezdődhetnek az előadások.
Az állatokat pozitív élményekkel tanítjuk a produkciókra, és folyamatosan jutalomfalattal ösztönözzük őket a porondon és a színfalak mögött is. Egy jó állatidomárnak azt kell meglátnia, hogy egy állatnak mihez van tehetsége. Egy 5 tonnás elefántot nem lehet kényszeríteni erőszakkal semmire! Csak akkor lehet vele jól együtt dolgozni, ha ő is élvezi a közös munkát.
A kutyatartók között is sokan vannak, akik rosszul bánnak házi kedvencükkel, mégsem beszél senki arról, nem háborog azért, hogy tiltsák be a kutyatartást. Miért? Mert szerencsére nagyon sok jó gazdi is van, akiket nem kellene a rosszak miatt büntetni. Vagyis: nem szabad minden kutyatartót egy kalap alá venni!
A legtöbb művész, aki állatot tart a cirkuszában, tiszteli, becsüli és családtagként kezeli állatait. Tudja, hogy az élete múlhat azon, hogyan érzi magát és hogyan fogad szót az állat.
A mai cirkuszi állatok többsége nem vadon befogott, hanem generációk óta fogságban született állatkertekben, cirkuszokban. Ezek az állatok kiskoruk óta megszokták az utazást, a cirkusz légkörét és az emberek közelségét. Ők a vadonban már nem lennének életképesek.
Nagyon sok állatvédő emlegeti: „Szabadnak született, szabadon éljen!” Kérdezem én: Hol?! Azon elgondolkozott már bárki is, hogy mi történne a több 100 magyar cirkuszi állattal, ha betiltanák a cirkuszban tartásukat? Az Európai állatkertek/állatparkok teljesen telítettek, nem tudnának ennyit befogadni, ráadásul ezeket az állatokat nem lehetne állatkerti állatokkal sem összeszoktatni. Nekik szükségük van az emberek közelségére, a gazdájuk törődésére! Arról már nem is beszélve, hogy rengeteg ember válna munkanélkülivé…
Az állatok természetes élőhelye évről-évre szűkül, az emberi populáció növekedésének hatására folyamatosan csökken az életterük! Ha nem lennének cirkuszok és állatkertek, rengeteg állatfaj már régen kihalt volna. Csak Afrikában évente közel 30 000 elefántot mészárolnak le! Egy jó cirkuszban nem csak szerepelnek az állatok, hanem szaporodnak, ezzel is támogatva a fajfenntartást. A magyar cirkusznál az idén több kis állat született: teve, zebra, láma, oroszlán.
Az interneten szinte csak negatívan mutatják be a cirkuszi állattartást. Rengeteg videó és fénykép terjeng a rossz állattartásról, ám fontos tudni, hogy a felvételek többsége nem Európából származik. Igen, sajnos minden szakmában vannak "fekete bárányok". De ez nem azt jelenti, hogy mindenki rosszul bánik az állataival!
Tekintsétek meg a következő videót: https://www.youtube.com/watch?v=_FGjqI795Vw&t=4s
A Nemzeti Cirkusznál és több magyar cirkusznál nem titkolunk semmit. Az ország nagyvárosaiban ingyenes nyílt napokat tartunk, ahol az emberek megnézhetik a hatalmas állatseregleteket. A saját szemükkel győződhetnek meg arról, hogy milyen jó körülmények között tartjuk az állatokat! Nyílt napok keretein belül betekintést nyerhetnek a beidomítás folyamatába is.
Ifjabb Richter József létrehozott egy Facebook oldalt, amihez több magyar cirkusz is csatlakozott. Itt bemutatjuk a magas színvonalú cirkuszi állattartást a porondon, a kulisszák mögött, valamint a mindennapi életben. Folyamatosan videókat és fényképeket töltünk fel.
Keresse fel Ön is ezt az oldalt: CIRKUSZ - EGY HELY, AHOL AZ ÁLLATOK IS JÓL ÉREZHETIK MAGUKAT. https://www.facebook.com/cirkuszegyhelyaholazallatokisjolerezhetikmagukat
Kérjuk győződjön meg saját szemével is a fent leírtakról és támogassa petíciónkat aláírásával, hogy az állatok továbbra is cirkuszban maradhassanak!
Ifj. Richter József Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
E weboldal adminisztrátorának bejelentéseA petíciót lezártuk, és az aláírók személyes adatait eltávolítottuk.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |