PETÍCIÓ A SZEGÉNYEKET SÚLYOSAN ELHANYAGOLÓ SZOCIÁLPOLITIKA ELLEN
Vendég |
/ #42013-03-07 11:45A védőnő, Zsuzsa néni kényszeríteni akarta a menyemet, hogy nyolcezerért vegye meg a spirált. Megtiltsa, hogy a menyem több gyereket szüljön? Van, akinek azt mondta, hogy vetesse el a gyereket, ne tartsa meg. Ezt tanácsolta a testvéremnek, Norbertnek is. 2000-ben, amikor a miskolci Szentpéteri kapui kórházban szültem a lányomat, megkérdezte az orvos, hogy kell-e még gyerek nekem. Azt, mondtam, egyelőre nem, de majd később igen. Erre ő belém nyúlt, nagyon fájt, és az óta nem estem teherbe. Ki volt ez az orvos? A nevére nem emlékszem, fekete, vékony testalkatú volt. De egy másik nevére emlékszem, az kétszer is azt mondta nekem, hogy macskát fogok szülni, nem gyereket. Amikor '96-ban szültem a másik lányomat, egy külföldi orvosnál, doktor Mise vagy ehhez hasonló neve volt, akkor azt mondta nekem, most felvágunk, akár a disznót. Ugyanis császármetszést kellett alkalmazni. Nem várta meg, amíg az érzéstelenítés hat, gerincérzéstelenítést nem is adott, úgyhogy éreztem, amikor felvágta a hasamat. Aztán mikor meglett a kislányom, mivel nagy haja volt, azt mondta, hogy itt van a kis Bodri kutya. Nyolc hónapra született 1 kiló 40-nel, de én ezt nem tudtam, mert nyolc napon keresztül nem tájékoztattak, hol van a kislányom, elvitték egy másik kórházba, de ezt nem mondták meg nekem. Úgyhogy nem tudtam róla semmit. Aztán mikor hazajöttem, szétszakadt a hasamon a varrat, be volt gyulladva, úgy engedtek haza. Itthon kamillával kezeltük, úgy gyógyultam meg.A testvérem elég sok helyre jár, és látta, hogy nagyon nagy a szegénység, különösen most, januárban, nagyon sok faluban éheztek, kenyér se volt, például Borsodbótán, Sajóvárkonyban, Sajópüspökiben. Még mi sem voltunk soha így, hogy januárban kilenc napig nem ettem, a gyomrom lezsibbadt. A szegényeket így akarják megölni. A testvérem anyósát nem engedik bejelentkezni Hangonyba, pedig négyen laknak egy két nagyszobás, fürdőszobás házban. Az unokámat műteni fogják, és nagyon drága a fuvar Miskolcra. A falugondnoki kocsit a magyaroknak odaadják, de a cigányoknak egyáltalán nem. Pedig az mindenkinek járna, aki rá van szorulva. Az élettársam utoljára 2010-ben dolgozott az önkormányzatnál, pedig vannak, akik állandóan dolgoznak |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Mentsük meg a soproni ovikat!
3165 Létrehozva: 2025-02-24
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10041 Létrehozva: 2024-06-21
Debreceni Óvodák megmentése
755 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
364 Létrehozva: 2025-03-03
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
548 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2575 Létrehozva: 2025-02-20
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
711 Létrehozva: 2025-02-23
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1325 Létrehozva: 2025-02-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2374 Létrehozva: 2024-09-29
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
743 Létrehozva: 2025-02-21
Mentsük meg a fákat!
128 Létrehozva: 2025-02-25
Gyopárosfürdőért
118 Létrehozva: 2025-02-28
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
113 Létrehozva: 2025-02-26
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
626 Létrehozva: 2021-12-18
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
543 Létrehozva: 2025-02-05
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4814 Létrehozva: 2023-04-02
Petíció a Békéscsaba-Budapest vonal vasúti szolgáltatásainak fejlesztéséért.
227 Létrehozva: 2024-06-24
Manóvár tagóvoda bezárása elleni szülői tiltakozás
610 Létrehozva: 2025-02-18
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
74 Létrehozva: 2025-02-23
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
41 Létrehozva: 2025-03-01