Küzdjünk együtt! Ne vegyék el a beteg gyermekek támogatásait!
Virike |
/ #3192013-05-11 08:44Meg kell köszönni azoknak az embereknek, akiknek a gyerekei nem betegek és mégis Gyes hosszabbításon vannak a gyerekeikkel, bár a gyermeknek semmi baja sincsen de volt egy kis pénze és lefizette az orvost. Ők azok akik miatt bevezeti a kormány ezt a radikális intézkedést. Persze ezeknek a szülőknek telik minden másra, hisz a gyógyszereket nem váltsák ki, mert a gyereknek nincs rá szüksége. Ők kapják a Gyes-t és a felemelt családi pótlékot. "Szegény hátrányos helyzetű" barátaink. Nekik pedig sok "szép" tetoválásra telik. Nagyon sajnálom azokat a gyermekeket és szülőket akiknek igazán beteg a gyermekük. Én tudom mit jelent asztmás gyermeket nevelni mert az enyém is az volt. Hála az orvosoknak és a jó istennek ma már tünet mentes. Nagyon sokat tettünk azért, hogy meggyógyuljon nem csak mi hanem saját maga is. Úszik, sportol, és nagyon sokat jártunk sóbarlangba. A hatásos gyógyszerek zöme, már ami jó és nincs annyi mellékhatása nem közgyógyos. Igen el kell venni a járulékokat azoktól az emberektől akik csak azért kiáltsák ki a gyermeküket betegnek, hogy kapják a felemelt családi pótlékot és a Gyes hosszabbítást. Ne az államon élősködjenek. Szomorú de ez Magyarországon így működik. Szenvednek az igazán betegek, a kamu élősködők miatt. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A száj- és körömfájás (FMD -magyarul RSzKF) jelenlegi diagnosztikai és válságkezelési gyakorlatának azonnali felülvizsgálata, életpárti alternatívák bevezetése érdekében.
3460 Létrehozva: 2025-04-02
Segítő szakemberek kiállása az agresszív közbeszéd ellen
5850 Létrehozva: 2025-03-17
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1824 Létrehozva: 2025-03-20
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2279 Létrehozva: 2025-03-04
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1176 Létrehozva: 2025-03-30
Magyar emberek kiállása az agresszív hazai közbeszéd ellen
1800 Létrehozva: 2025-03-18
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
1557 Létrehozva: 2025-03-05
Gyermekeink érdekében: Ne szervezzék át a XVI. kerületi óvodák csoportjait!
560 Létrehozva: 2025-03-27
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10675 Létrehozva: 2024-06-21
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
360 Létrehozva: 2025-04-13
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
242 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállunk Vészabó Noémi emberi méltósága és művészete mellett
210 Létrehozva: 2025-03-25
Állandó füst megszűntetése 2 iskola és 1 óvoda udvarán (az Endresz György u. 49.-ből)
107 Létrehozva: 2025-04-02
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
1188 Létrehozva: 2025-03-09
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
938 Létrehozva: 2025-03-03
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
7821 Létrehozva: 2020-07-28
Petíció a DSZC-s iskolák reggeli kezdési időpontjának módosításáért
69 Létrehozva: 2025-04-03
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4891 Létrehozva: 2023-04-02
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
771 Létrehozva: 2025-02-23